2022. július 15., 10:49

A legerősebb kormánypárt korainak tartja a kisebbségi kormányzás kérdését

Az OĽANO szerint a kisebbségi kormányzás kérdése még korai.

Kakasviadal
Igor Matovič kontra Richard Sulík
Fotó: TASR/ma7

A mozgalom továbbra sem tartja lehetségesnek Igor Matovič távozását a pénzügyminiszteri posztról, amit az SaS követel.

A legkisebb kormánypárt, a Za ťudí bízik abban, hogy az SaS és az OĽANO közötti, lényegében személyes nézeteltérés mihamar megoldódik.

Peter Dojčan, az OĽANO mediális csapatának tagja kifejtette: elszomorító, hogy az SaS a történelmi tapasztalatok ellenére most is annak a kormánynak a szétverésével fenyegetőzik, amelynek maga is a tagja. Emlékeztetett rá, hogy az OĽANO még az SaS követeléseinek bejelentése előtt jelezte, hogy nem egyezik bele Igor Matovič leváltásába. Ezt az álláspontot azóta sem változtatták meg, és ezzel a menesztés kérdését lezártnak tekintik.

A Za ľudí szerint az SaS egyelőre még nem lépett kia kormányból, ezért van esély a megállapodásra. Ez azért is fontos lenne, mert ellenkező esetben azt a Robert Ficot hoznák helyzetbe, aki ellen ez az egész koalíció létrejött.  A politikusoknak nem a z egymás közötti nézeteltéréseikkel kellene az embereket terhelniük, hanem a valós problémák megoldásával kellene foglalkozniuk.

Mint ismeretes, a koalíción belüli ellentétek akkor újultak ki, amikor a parlamentben elvetették Zuzana Čaputová államfő vétóját és változtatás nélkül ismételten jóváhagyták a pénzügyminiszter inflációellenes csomagját. A törvényjavaslatot az elnökasszony az Alkotmánybíróság elő utalta, így végeredményben továbbra sincs döntés arról, milyen formában is kellene a rászorulókon segíteni.

Igor Matovič az SaS különböző követeléseire és javaslataira reagálva kifejtette, hogy szerinte az SaS szeptemberben bedönti a kormányt. Richard Sulík, az SaS vezére ezt visszautasította, megjegyezve, hogy az SaS nélkül is elképztelhető, hogy a Heger-kormány kitölti megbízatási idejét. A miniszterelnök felszólította a liberálisokat, hogy lépjenek vissza egyet és jelezte, hogy a hét végén találkozik Richard Sulíkkal  és Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.