2021. december 15., 21:13

A kormány csak Pozsonyból tekint a vidék felé. Forró Krisztiánt kérdezték a ta3 televízióban

A ta3 hírtelevízió szerda esti „A nap témája” című műsorában kifejtette a kedden elfogadott kórházreformmal kapcsolatos kritikáját Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke, aki a koronavírusa miatti karanténkötelezettsége miatt online válaszolt Peter Bielik műsorvezető kérdéseire.

forró
Fotó: ta3 repro

Az ismert televíziós előbb a pártelnök egészségi állapota felől érdeklődött, s így megtudhattuk, hogy nemcsak Forró, hanem családja is házi karanténba kényszerült. Így töltik majd az előttünk álló karácsonyi ünnepeket is.  Forró, egészségi állapota ellenére, gyorsan és pontosan reagált a feltett kérdésekre a szakmai és a magánjellegű témákat illetően is.

A beszélgetés fő témája az egészségügyi reform volt, amelyről Forró kijelentette, hogy ténylegesen nem lehet reformnak nevezni, inkább csak optimalizációról van szó. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség nem ért egyet a változtatásokkal. A pártelnök elsősorban a törvénnyel kapcsolatos bizonytalansági tényezőket említette, főképpen azt, hogy mindmáig nem tudható, mely kórházakat érinti majd a lefokozás.

Ez a bizonytalanság zavart kelt az egészségügyi alkalmazottakban is, hiszen nem tudják, hogy munkahelyük milyen perspektívával szolgálhat számukra a jövőben. Ez nem csak a meglévő munkaerőkre jellemző, de megnehezíti az új munkavállalók felvételét is – tette hozzá Forró.

A kormánynak az egészségügyi reformmal kapcsolatos hozzáállását jellemzi az is, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a lakossági petíciókat és a szakmai közvélemény állásfoglalásait is – mondta a pártelnök. Hozzátette, a központi kormányzat csak pozsonyi szempontból tekint az országos hálózatra, figyelmen kívül hagyva a helyi lakosság érdekeit és véleményét. Rámutatott, hogy a törvény egy hajszálon múlott, így annak kormányon belüli elfogadottságával kapcsolatban is kérdések merülnek fel. Azt csak volt kormánypárti képviselők támogatásával, illetve az ellenzék néhány képviselőjének távolmaradásával lehetett elfogadni. Forró figyelmeztette a törvényt megszavazó képviselőket, hogy döntésük következményeivel el kell majd számolniuk a választók előtt, s hozzátette azt is, hogy a költségvetésből juttatott 30-33 eurós hozzájárulás az egészségügyi személyzet bérezéséhez rendkívül kevés, a V4 -es országok közül a legalacsonyabb.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!