2021. december 8., 15:39

A Kisebbségi Kulturális Alap az idén elfogadott pályázatok 93%-át már lezárta

A Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) az idei 1555 jóváhagyott támogatási kérelemből 1441-et zárt le mostanáig. A TASR hírügynökséget Alena Kotvanová, a KKA igazgatónője tájékoztatta szerdán. Hozzátette: az idei öt pályázati felhívás keretében benyújtott és elfogadott összes pályázat közül már csak 114 lezáratlan, vagyis az összes projekt mintegy 7 százaléka. 

alena kotvanová
Fotó: TASR/AP

Kotvanová rámutatott: augusztusban még csak a sikeres projektek kevesebb mint 6,6 százaléka esetében történt meg a folyósítás. A KKA alkalmazottainak tehát nem egész öt hónap alatt sikerült a kérelmezőkkel együttműködve előkészíteni több mint 1235 szerződést, és egyszersmind folyósítani az igényelt támogatásokat. A nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos hivatala arról tájékoztatott, hogy a legutóbbi vitán Ravasz Ábel bizottsági tag módosító javaslatot nyújtott be a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényhez, amelynek értelmében a KKA támogathatná a kisebbségi kulturális szervezetek működését is.

Jelenleg az alap csak konkrét projekteket dotálhat. „A javaslatot többen üdvözölték, de néhányan rámutattak a módosítás lehetséges kockázataira is, és további megbeszéléseket szorgalmaztak” – olvasható a kormányhivatal közleményében.

A Kisebbségi Kulturális Alap 2017-ben jött létre. Fő célja a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatása és előmozdítása a kulturális és tudományos értékek létrehozását és terjesztését támogató mechanizmusok felállításán keresztül. Céljai eléréséhez nyolcmillió eurós keret áll a rendelkezésére. 2021 júliusáig Molnár Norbert vezette a közintézményt, augusztusban Alena Kotvanová vette át a helyét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.