2020. december 18., 16:51

A fertőzött Matovič miatt szinte az egész kabinet karanténba vonul

A kormányfő koronavírus-fertőzése miatt azoknak is karanténba kell vonulniuk, akik közeli kontaktusba kerültek a miniszterelnökkel. Gyakorlatilag a koalíciós pártok elnökei most mind vesztegzár alá kerülnek.

Fotó: TASR

Ahogy arról már beszámoltunk, a házelnöknek biztos, hogy karanténba kell vonulnia.

A kötelező tesztelést nem kerüli el a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová és családja sem.

Úgy terveztem, hogy karácsonykor a 80 éves anyukámmal leszek, most ez mégsem valósulhat meg, de lélekben együtt leszünk

– mondta Remišová.

Az SaS elnöke, Richard Sulík szerdán, a kormányülést követően találkozott legutóbb a kormányfővel.

Katarína Matejková, a gazdasági minisztérium szóvivője elmondta,

a találkozót követően PCR-tesztet végeztek nála, amely negatív volt. A szóvivő szerint Sulík szájmaszkot viselt, és a kötelező távolságtartást is betartotta.

A pénzügyminiszter, Eduard Heger (OĽANO) pénteken lemondott minden személyes munkamegbeszélését, és karanténba vonult. Heger PCR-tesztje szintén negatív volt, de pénteken további tesztelésen esik át.

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter péntek reggel hatkor antigéntesztre ment, amely negatív eredményt mutatott.

Pénteken még PCR-tesztet hajtanak végre, amelynek eredménye dönt a továbbiakról. A miniszter egyelőre otthoni karanténba vonul

– jelentette ki Martina Kovaľ Kakaščíková, a miniszter szóvivője.

Az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí (OĽANO) is karanténba megy,

ezért nem is vehetett részt a járványügyi bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

A kulturális tárcát vezető Natália Milanovánál (OĽANO) is pénteken végzik el a koronavírus-tesztet, mint ahogy a külügyminiszter, Ivan Korčok (SaS) sem kerülheti el a tesztelést.

Milan Krajniak (Sme rodina) a munkaügyi és szociális miniszter családi okok miatt már a hét elejétől házi karanténban volt. A kormányülést online abszolválta. A kabinet tagjai közül korábban karanténba került Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter és Ján Mičovsky (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter is.

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.