2020. november 27., 15:39

A Covid-19 és a személyes adatok védelme

Közel egy hónapja Szlovákiában két körben zajlott le az az országos tesztelés, mely folyamán antigén tesztekkel ellenőrizték a „önkéntesen jelentkezők” fertőzöttségét. A jelentkezőnek a teszt elvégzése előtt meg kellett adniuk a személyes adataikat (név, személyi azonosító szám, születési időpont, lakcím, telefonszám). Az adminisztrációt végző személyek ezeket az adatokat a hadsereg képviselője által hozott táblázatba be is írták, a megtelt (teleírt) A4-es papírlapokat pedig a „kiskatonának” adták le, aki ezeket a kiadott parancsnak megfelelően el is vitte.

Fotó: TASR

A tesztelést követően többször is szóba került annak a kérdése, hogy a személyes adatok kezelése a továbbiakban milyen módon történik majd. Én sem tudtam a választ, illetve arra is figyelmesek lehettünk, hogy semmilyen tájékoztató anyag nem került kifüggesztésre vagy kihirdetésre erről a kérdésről, pedig a Tt. 18/2018-as, a személyi adatok védelméről szóló törvénye ezt is szabályozza. Sőt, a Szlovák Köztársaság személyi adatvédelmi hivatala 2020. október 21-én kiadott véleményben felhívta a figyelmet a törvényi szabályozás betartásának kötelezettségére, külön kiemelve a törvény 13. §-a szerinti tájékoztatási kötelességet. Nem szeretnék jogi értelmezésekbe bocsátkozni, nem is az én feladatom, viszont szeretem, ha polgármesterként (is) megalapozott információkat tudok adni a polgároknak. Ezért úgy döntöttem, hogy az információhoz való szabad hozzáférésről szóló (Tt. 211/2000.) törvény értelmében megkérdezzük a lebonyolítás végző minisztériumot.

2020. november 11-én levelet küldtem az SzK Védelmi Minisztériumának, azzal a kérdéssel, hogy ki és milyen formában járt el, vagy hagyta jóvá a személyes adatok kezelést.

2020. november 13-án a hadügyminiszter titkársága tájékoztatott, hogy a kérelmemet a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának továbbította. (Ezzel az ügyet megoldották.)

2020. november 20-án a közegészségügyi hivatal azt válaszolta, hogy ők csak a pozitívan tesztelt személyek adatait kezelik, a többi adatot minden intézmény saját hatáskörben kezeli. Levelünket a hatásköri jogosultsága miatt a rózsahegyi katonai kórházba küldik.

2020. november 24-én levél érkezett a rózsahegyi katonai kórházból, melyben tájékoztattak, hogy kérelmemet elküldték a SzK Védelmi Minisztériumának…

Hirtelen a Svejk című regény jutott eszembe, mégis inkább pozitív irányból közelítem meg a történteket. Végre többször is válaszoltak az állami hivatalok! Remélem, a következő válasz nem az lesz, hogy a levelet (újra) elküldték a közegészségügyi hivatalnak, mert akkor lassan kijelenthetjük, hogy a hálózat körkörös csapdájába esett.

Talán nem ártana tudatosítani, hogy egészség védelme kiemelten fontos ügy, de nem szabad elfeledkezni a törvényben előírt kötelességek betartásának szükségességéről sem. Alkotmány mondja ki ugyanis, hogy az állami hatóság csak azt teheti meg, amit a törvény előír számára. Ami nincs benne a törvényben, azt megtennie tilos! Törvényt nem szeghet. Mert egy jogállam és az állam joga között nagy az eltérés, még ha első hallásra azonosnak is tűnhet a két megközelítés.

Megosztás
Címkék