2020. március 3., 17:32
Frissítve: 2020. már. 3. 19:25

8 (OĽaNO), 3 (Sme rodina), 2 (SaS), 2 (Za ľudí) arányban osztanák el a posztokat

A kormányzati posztokat 8:3:2:2 arányban osztanák el. Nyolc az OĽaNO-é, három a Sme rodináé, kettő az SaS-é és kettő Za ľudíé lenne. Erről a pártok vezetői beszéltek a kormányalakítási egyeztetések után.

A Szlovák Köztársaság elnöke, Zuzana Čaputová, szerdán (3. 3.) 10.30-kor megbízza az OĽaNO vezetőjét, Igor Matovičot a kormányalakítással. Ezt az államfő szóvivője, Martin Strižinec nyilatkozta.

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője megismételte, hogy alkotmányos többséggel bíró kormányt akar. Már találkozott mindhárom potenciális koalíciós partnerrel, Boris Kollárral, Richard Sulíkkal és Andrej Kiskával.

A pártok vezetői Kedden Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel tárgyaltak, aki Igor Matovičnak adhat kormányalakítási megbízást. Kollár kivételével senki sem mondta el nyíltan a sajtónak, mely posztokra tart igényt.

A Sme rodina és a SaS már megerősítette, hogy tagja lesz a kormánynak. Csütörtökön (március 5.) a Za ľudí, elnökségi ülést tart, ahol a tagság felhatalmazza Andrej Kiskát a koalíciós tárgyalásokra.

Kiska is azt mondta, pártja kész segíteni egy erős és stabil kormány létrehozásában, de az az elvárása, hogy a kabinetnek erős szakmai és erkölcsi mandátuma legyen. Nem tagadta, hogy jobban örült volna egy Kollár nélküli kormánynak, de hozzátette, ebben Matovič dönt.

Boris Kollár azt üzente Kiskának, hogy neki és kollégáinak van erkölcsi hitelük. Elárulta azt is, mely posztok iránt érdeklődik a Sme rodina.

A védelmi minisztérium élén Milan Krajniakot, a közlekedésién pedig Štefan Holýt szeretné látni, és igényt tart a beruházásokért és digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra is.

Azt nem árulta el, kit képzel el a miniszterelnök-helyettesi poszton. Ugyanakkor megerősítette, hogy érdekli a parlament elnöki posztja. Kitart a bérlakásépítés terve mellett, és azt mondta, meggyőződése, hogy ez Szlovákiában megvalósítható.

Richard Sulík vitatja ezt, szerinte nincs kapacitás 25 ezer bérlakás felépítésére. Azt állítja, nincs hol és nincs miből felépíteni ezeket a lakásokat. Kijelentette, hogy a SaS része akar lenni az új kormánynak, és nyitott minden konstellációra. A gazdasági tárcára tart igényt. A párt azt is tiszteletben tartja, ha Boris Kollár akar a parlament elnöke lenni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.