lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2023. április 19., 12:36

Arcképcsarnok 1: Akik kottából játszották az életüket

Korábban is írtam már olyan könyvekről, amelyek magyar közösségünk (esetenként egy-egy régiója) számára érdekes lehet, mert az adott közösség kultúrája, máig ívelő hagyománykincse jelenik meg a kötetekben fényképekkel, eligazító tudnivalókkal. Az ember meg rácsodálkozik a könyvekben fellelhető információkra, hiszen sokszor azzal szembesül, amit ismer ugyan, de csak távirati stílusban, vagy még úgy sem.

arckepcsarnok-komolyzene-kis
Galéria
+8 kép a galériában
A komolyzene szolgálatában
Fotó: SZMÍT

Már évek óta gyűjtöm az adatokat a különböző felvidéki magyar könnyűzenei együttesekről és előadókról, idővel talán egy lexikonféle is születhet majd belőle. Emiatt is éreztem magam kissé furcsán, mikor a múltkor újra a kezembe került pár vaskos mappa, jobban mondva egy nem szokványos kiadvány több „kötetből” álló „sorozatának” néhány darabja. A kötet és a sorozat szót azért tettem idézőjelbe, mert a kiadvány egyik sem az egészen. Kötetnek azért nem nevezhető, mert voltaképpen egy albumról van szó, de talán még ez sem fejezi ki tökéletesen az A4-es mappába helyezett tartalmat.

A sorozat meg csak részben helytálló, mert számbelileg nem túl sok jelent meg belőle. Nos, a szóban forgó bitang nehéz mappák eligazító szöveget és arcképeket, arcmásokat tartalmaznak. Azért nem írom azt, hogy fényképeket (bár így lenne pontos), mert a mappába helyezett egy-egy fényképlenyomat nemcsak eredeti fotóról készült, hanem művészeti alkotásokról is, pontosabban önarcképekről.

A sajátos album ugyanis, mint ahogy a címe is elárulja egy „arcképcsarnok”. Véleményem szerint igen hasznos, dokumentumértékű kiadványról van szó, amelynek tartalma, ahogy már említettem, egy tetszetős mappába vagy borítóba (Juhász R. József tervezése) került.

Az arcképcsarnokok kötetei művészeti ágakat, illetve tudományos és publicisztikai szempontokat figyelembe véve 100-100, Felvidékhez köthető, kiemelt jelentőségű magyar személyiséget vonultatnak fel külön-külön egy jó minőségű A4-es lapon. Amikor kinyitjuk a mappákat, először a személyiségek arcmása tekint ránk, de az egyes lapok hátoldalán eligazító életrajzot, értékelő szöveget is talál az ember. A kiadványokat nem megjelenési sorrendben veszem górcső alá, hanem ahogy a kezem ügyébe kerültek.

balogh-csaba
Balogh Csaba
Fotó:  SZMÍT

Adamis Annát idézve a könnyűzenész kotta nélkül játssza az életét, de a tréfásan „szomorúzenészeknek” mondott komolyzenészeknek ez nehezen menne, mert akkor „eljátszanák” az életüket... A Szlovákiai Magyar Írók Társasága könyvsorozatának 2014-ben megjelent A komolyzene szolgálatában című darabja ugyanis a klasszikus zenében „utazó” 100 felvidéki magyar muzsikus, karvezető, előadóművész pályáját mutatja be. A kötetben kiemelhető lapok formájában találhatók ezek a portrék, mégpedig úgy kialakítva, hogy bármelyik iskola folyósóján vagy tantermében kiakaszthatóak legyenek a falra. A többnyire jól sikerült fotók mellett olvashatók azok a hosszabb-rövidebb jellemzések, életrajzok is, amelyeket Horváth Géza, a zselízi gimnázium nyugalmazott matematika–földrajz szakos tanára, autodidakta zeneszerző, a felvidéki magyar kórusmozgalom aktív közreműködője és krónikása állított össze. Mint az album bevezetőjében írja:

Minden lexikon, arcképcsarnok szerkesztője azzal a szándékkal fog munkájához, hogy senkit sem szeretne kihagyni, de már az elején tudja, hogy ez nem fog sikerülni. Ha az összeállításban többen is részt vállalnak, akkor minden bizonnyal teljesebb lesz a névsor, mintha egyetlen személy próbálkozna a lehetetlennel. Ezúttal köszönöm meg Duka-Zólyomi Emese, Józsa Mónika, Kazán József, Stirber Lajos és Szalay Szilvia segítségét a kiválasztásban és az adatok, a fényképek beszerzésében. Olykor nem volt egyszerű eldönteni, hogy kit sorolhatunk a »szlovákiai magyar« kategóriába, hiszen a zene nemzetközi – nem lehet magyarul, angolul vagy szlovákul zenélni.”

De nem csak ez okozhatott gondot az összeállítónak. A számításba vett alkotók közül többen is „megfeledkeztek” arról, hogy adataikat időben eljuttassák a szerkesztőnek, ezért egyszerűen kimaradtak a válogatásból. Ez a tény arra is rávilágít, hogy léteznek olyan területei a felvidéki magyar kulturális életnek, amelyekről csak alkalmi ismereteink vannak: egy-egy újságcikk, egy-egy meglehetősen hiányos életrajzgyűjtemény segítheti legfeljebb a vállalkozást. Elsősorban talán a segítő háttér hiánya miatt képtelenek vagyunk áttekinteni azokat az értékeket, amelyeket a kulturális, a szellemi és tudományos élet területén a magyar nemzetiségű alkotók teremtettek és munkájukkal gazdagították a közösséget.

arckepcsarnok-komolyzene
A komolyzene szolgálatában
Fotó:  SZMÍT

Nem kifogásként, csupán tényként állapítom meg, hogy az arcképcsarnokban nagyobbrészt kórusvezetők, karnagyok, az amatőr énekkari mozgalomban aktív szerepet vállalók szerepelnek. Azokról a komolyzenei előadókról, esetleg a zeneszerzés terén is sikeresen tevékenykedő személyekről, akik különböző országos együttesek tagjaiként, netán színházak munkatársaiként fontos munkát végeztek, végeznek, meglehetősen foghíjas listát kapunk. A korábban élt alkotók közül is csak azok kerülhettek reflektorfénybe, akikről a már megjelent összefoglalásokban vagy éppen a témával foglalkozó szakemberek figyelmének köszönhetően tudomása lehetett Horváth Gézának.

Az összeállítás lezárásának időpontja 2014 volt; sajnos azóta többen – pl. Hecht Anna, Jarábik Imre, Duka-Zólyomi Emese, Balogh Csaba – távozott az élők sorából. Ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy egyre fogy azoknak a kiváló személyiségeknek a köre, akik nemcsak nagyon fontos munkát végeztek a kisebbségi kultúra területén, hanem olyan ismeretekkel is szolgálhatnak, amelyek a mai viszonyok között egyre nehezebben hozzáférhetők, és az idő múlásával e téren is egyre nehezebb a dolgunk.

A rendszerváltást követően egyre-másra alakultak könyvkiadók, ezek azonban már szinte teljesen eltűntek, és amelyek életképesek maradtak, ott kevés ilyen és ehhez hasonló kiadvány jelenik meg. Maradnak tehát az antikváriumok és a „jószerencse”. Ha nem lennének „egyszemélyes kutatóműhelyeink”, talán még ennyit sem tudnánk felmutatni. A kötetben szereplők életrajzában olvasható a különböző kitüntetések, díjak, elismerések és oklevelek felsorolása, de ezeket már évtizedekkel korábban kapták, napjainkban legfeljebb egy kósza újsághír, tudósítás jóvoltából értesülünk arról, hogy milyen lelkes és önfeláldozó munkát végző emberek teszik a dolgukat és cserébe még csak jó szót sem igen kapnak, tisztelet a kivételnek (például Harmónia-díj).

arckepcsarnok-komolyzene-kis
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.