Versenyfutás a zöld szigetért
Folytatva kollégám múlt heti gondolatát, Donald Trump amerikai elnök nemcsak hogy nem hülye, hanem sikeres ingatlanbefektető volt. A saját erejéből lett az USA egyik leggazdagabb embere, nem a papa millióinak a megöröklésével. És egy ingatlanbefektetőnél senki sem tudja jobban, mi a különbség bérlet és tulajdon között.
Gondoljunk csak Hongkongra, amelyet 99 évre vett bérbe Nagy-Britannia, s bizony 1997-ben betelt az idő. A városállam – ugyan még 50 évig megtarthatja különleges státuszát – visszatért Kínához, a lakosság nagy bánatára.
Az Egyesült Államok is bérel területeket Grönlandon, katonai támaszpontja van a hatalmas szigeten, de a bérlet, az csak bérlet. Washington meg mindig is nagyon jó ingatlanbefektető volt: annak idején megvásárolta a franciáktól és az indiánoktól Louisianát, a spanyoloktól Floridát, II. Sándor orosz cártól Alaszkát, és a múlt század elején megvette a Virgin-szigeteket a dánoktól. Akkor most miért olyan elképzelhetetlen, hogy Grönlandot is eladják? Akár így is morfondírozhatott magában Donald Trump. Igaz, ebben a kérdésben nem Dánia, hanem a széles körű autonómiát élvező sziget mondta ki a nemet, cserébe az öntörvényű amerikai elnök lemondta dániai látogatását.
A tisztánlátás érdekében mondjuk el, nem új gondolat Grönland megszerzése, hiszen az amerikaiakat már a 19. század közepe óta foglalkoztatja a Föld őskorában az amerikai kontinensről leszakadt óriási – akkor még feltételezhetően zöld – sziget megvétele, majd Truman elnök a 2. világháború után konkrét ajánlatot is tett Dániának, de nem járt sikerrel. Az amerikai érdeklődés kiterjedt Izland szigetére is, és természetesen az Északi-sarkvidék fagyos, ám nagy gazdagsággal kecsegtető területeire. Ez év májusában a Lappföldön tanácskozott az Északi-sarkvidéki Tanács, ahol jelen volt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, hogy ismertesse az USA politikai elképzeléseit a területtel kapcsolatban. A senki földje, a rendezetlen jogi státusú területek érdeklik a nagyhatalmakat, köztük az Egyesült Államokat. Pontosabban az ásványkincsek. S most nem is annyira a földgázra, a kőolajra, a gyémántra és a rézre gondolok, mint inkább azokra a ritkaföldfémekre, amelyekre a jövő iparának egyre nagyobb mértékben lesz szüksége. Minden laptopban, okostelefonban és mindenféle műszaki kütyüben vannak ritkaföldfémek, de azok lelőhelyei Kínában és Afrikában kínai kézben vannak.
Csak emlékeztetőül: Kína már évtizedekkel ezelőtt észrevette, hogy nemcsak az emberiség múltja, a jövője is Afrikában van, s masszív befektetéseivel rátette a kezét – sok egyéb mellett – a ritkaföldfém-bányákra, amelyek nélkül nincs high-tech, hadiipar és elektromos autó. Ha tehát a kínai–amerikai kereskedelmi adok-kapok tényleg élesbe fordulna, Peking egy pillanat alatt megbéníthatná az amerikai ipart, hiszen az USA Kínából fedezi a ritkaföldfém-szükségletének háromnegyedét! Érthető tehát, hogy Amerika csökkenteni akarja függőségét. Kaliforniában újra megnyitja a ritkaföldfém-bányáját, s közben a világ minden táján, Grönlandon is újabb lelőhelyek után szimatol. Egyáltalán nem mellékes, hogy Kína már évek óta ugyanezt teszi a jég fogságából kiszabaduló grönlandi területeken.
