Tisztelet a gastarbeitereknek
Nagy örömmel újságolta az ismerősöm a minap, hogy végre hazaköltözik a lánya Németországból. Jön az egész család, a magyarországi férje és az unokák is, igaz nem Szlovákiába, hanem Észak-Magyarországra, de hát az mégis közelebb van, s ha nem is itthon, de végre otthon lesznek.
Sokan döntenek így, főleg azok, akik az első hullámban mentek ki Nyugatra vendégmunkásnak, és 10-15 év elteltével anyagilag egyenesbe kerültek, vagy már éppen elegük lett, és haza vágynak. Sokkal többen döntenek azonban a maradás mellett. London a héten jelentette, hogy meghaladta a 3 milliót azoknak az uniós állampolgároknak a száma, akik regisztráltak, vagyis a Brexit után is maradnak a szigetországban. Erre kérte őket egyébként a miniszterelnök is, mert például az angolok egyik büszkeségének számító Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS-National Health Service) vendégmunkások nélkül összeomlana. Ugyanezt mondta az osztrák kancellár nemrégiben, hogy a több mint 30 ezer szlovákiai ápoló nélkül működésképtelen lenne az idősgondozás Ausztriában. Ukrán és szerb vendégmunkások tömegei dolgoznak Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban is, nem szólva a románok millióiról Olaszországban és Spanyolországban.
Európában a második világháború után kerekedett fel az első nagy vendégmunkás-áradat délről észak felé, Olaszországból, Görögországból és főleg Törökországból Németországba.
Megvolt ugyan a bőkezű amerikai pénzügyi támogatás, de a munkáskezek nélkül aligha sikerült volna gyorsan talpra állítani a német gazdaságot, hiszen hatalmas volt a német nemzet embervesztesége. Az ország újjáépítésén dolgozó gastarbeiterek tiszteletére múzeumot létesítenek Kölnben, ez lesz a Migráció Múzeuma. Várhatóan 2023-ban nyitja meg kapuit. A bevándorlással foglalkozó német dokumentációs központ munkatársaiban már vagy három évtizede megfogalmazódott a múzeumalapítás gondolata, de csak most kaptak rá 22 millió eurót. Közben azonban gyűjtötték a migráció tárgyi emlékeit, a bevándorlók személyes tárgyait, leveleit, amelyek már megtekinthetők a dokumentációs központ virtuális múzeumában. De kiállítják majd azt az autóbuszt is, amellyel Törökországból egyenesen szállították Németországba a munkára jelentkezőket. Akkor még németek és törökök egyaránt úgy gondolták, hogy egy idő után a vendégmunkások hazatérnek. Nem így történt. Maradtak, s jöttek hozzájuk újak, más országokból is, így mára 19 millió olyan ember él az országban, aki migrációs hátterű.
Identitásválság, idegenség, kirekesztettség, honvágy – nyilván sokféle gonddal küzdöttek és küzdenek napjainkban is a vendégmunkások. Ők busszal jöttek és nem hajókon, vonatszerelvények alvázában, kamionok rakterében megbújva.
Munkaszerződéssel vagy munkavállalói engedéllyel, útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal, szabályosan léptek be az adott országba, és nem vágtak uniós és unión kívüli országokon keresztül hivatalos okmányok nélkül. Az előbbiek a vendégmunkások, az utóbbiak az illegális bevándorlók, akiket potenciális vendégmunkásként akarnak beállítani. Ha viszont így gondolják, akkor Németország tanúsítson több tiszteletet a lehetséges vendégmunkásaival szemben, ahogyan illik, és szervezze meg tömeges beszállításukat az országba. Mégsem járja, hogy a háború után buszokat küldött értük, a 21. században meg több ezer kilométert kell gyalogolniuk Németországig. Ha pedig Berlin mégsem vendégmunkásoknak tartja őket, hanem illegális bevándorlóknak, akkor illett volna egy köszönömöt mondani Magyarországnak, hogy a schengeni határon feltartóztatta őket. Ahogy egyébként azt az osztrák belügyminiszter, Karl Nehammer megtette.
