Szabadságból is megárt a sok?

A járvány megjelenése sem hozott megnyugvást Trump elnök számára, sőt az ellene folytatott médiahadjárat még nagyobb erőre kapott. A demokrata előválasztási küzdelmek is inkább az elnök alkalmatlanságáról szóltak, mintsem a majdani kihívók rátermettségéről. Kaptak is elég muníciót a demokraták, hiszen Trump járványügyi kommunikációjában még az elfogulatlan szemlélő is találhatott kivetnivalót.

Csak egyetlen példa. A szövetségi rendszer korlátait kihasználva, akadt néhány tagállam, amely gyakorlatilag a huszonnegyedik órában sem volt hajlandó bevezetni a szükséges korlátozó intézkedéseket. Ahol pedig a kormányzó kellő eréllyel lépett fel, ott a szabadságukra oly büszke állampolgárok szerveztek tömegtüntetéseket, tiltakozásul a jogaik csorbítása miatt. Trumptól erélyes felszólítás és némi nyomatékosító könnygáz helyett támogató Twitter-üzenetek érkeztek. A szabadok földje és a bátrak hazája újfent bizonyította, néha bizony a túl sok szabadság rámehet az ember agyára.

Az elnök szemmel láthatóan se kiköpni, se lenyelni nem tudja ezeket a demonstrációkat. Nem kell hozzá különösebb elemzői tehetség, hogy belássuk, a tüntetők jelentős része egyéni szabadságjogaira büszke republikánus. Értsd: Trump-szavazó. Nyíltan bírálni őket nem lehet, ugyanakkor a „Szabadítsátok fel az államotokat!” típusú Twitter-üzenetekkel Trump tulajdonképpen bolondot csinál magából és a válságintézkedésekből egyaránt. Azt ugyanis egy percig se feltételezzük, hogy az elnök ne lenne tisztában a koronavírus jelentette veszéllyel. Nyilatkozzon vagy tweeteljen bármit, az elnök nem hülye, tanácsadói pedig biztosan nem azok. Nem véletlen, hogy a józanabb konzervatív elemzők vért izzadva próbálják meggyőzni a republikánus tábort, a járvány idején nem biztos, hogy a tömegtüntetések jelentik az egyéni szabadságjogok csorbítása miatt érzett helyenként jogos felháborodás legadekvátabb kifejezési formáját.

A koronavírus-járvány nyilvánvalóan nemcsak egészségügyi vagy gazdasági, politikai kérdés is. S nemcsak az USA-ban, de mindenhol. Ennek fényében értelmezhetők Trumpnak a WHO, illetve Kína ellen intézett legutóbbi kirohanásai. Az elnök szerint az ENSZ alá tartozó, de önálló költségvetéssel rendelkező WHO tulajdonképpen félrevezette a világot azzal, hogy a kínai kommunista vezetést támogatta, és kritikátlanul vette át a kommunista ország számadatait.

Szigorúan a tényeket vizsgálva az elnöknek tulajdonképpen igaza van. A WHO úgy emelte piedesztálra Peking járványintézkedéseit, hogy szakembereik sokáig be sem juthattak Kínába. Arról nem is szólva, mennyire nevetséges azokat a februári közleményeket mai szemmel olvasni, amelyekben a szervezet Kínának a járvány megállítására tett intézkedéseit méltatja.

Trumpnak tehát igaza van. Az már más kérdés, hogy ez politikailag éppen kapóra jön neki. Ne feledjük, fél év múlva elvileg választásokat tartanak az Egyesült Államokban.