Eutanázia, ha akarod, ha nem!
Orvosi, filozófiai, morális, bioetikai, meg még vagy ezerféle isteni és emberi szempont alapján is elképesztően aggályos történet végére került pont a minap. A hágai kerültei bíróság felmentette egy helyi idősek otthonának orvosát, aki még 2016-ban eutanizálta egyik betegét, annak kifejezett kérése és tiltakozása ellenére.
Első olvasatra ez egy szimpla gyilkosságnak tűnik, teljesen zárójelbe téve a fenti, kissé patetikus moralizálást. Nagyon olcsó megoldás Nyugat-Európa túlhajtott liberalizmusát okolni az ilyesmikért, de az, hogy az alábbi hihetetlen történet egyáltalán megeshet, sokat elárul a féktelen elvszabadság áldásos hatásairól.
A sztori bizony nem kicsit összetett. A halálakor 74 éves páciens ugyanis még évekkel korábban aláírt egy nyilatkozatot, melyben ő maga kérte, ha szellemileg teljes demenciába süllyedne, végezzék el rajta a végzetes beavatkozást.
Ezt a rendkívül haladó holland jogrendszer minden további nélkül lehetővé teszi, már 16 (!!!) éves kortól.
A probléma ott kezdődik, hogy a beteg, függetlenül attól, szellemi józanságának birtokában volt-e vagy sem, közvetlenül a halála előtt kifejezetten elutasította a beavatkozást.
Ennek ellenére orvosa, a hozzátartozók támogatása mellett, előbb egy kávéjába kevert nyugtatóval szedálta, majd, miután a rokonok lefogták az idős asszonyt, egy méreginjekcióval „megölte” a beteget. Az idézőjelek talán, vérmérséklettől függően, nyugodtan el is hagyhatóak.
A szerdai döntésével a hágai bíróság jogi precedenst teremtett. Az eutanázia 2002-es legalizálása óta kevesebb mint két tucat esetben végeztek el demenciában szenvedő betegeken eutanáziát Hollandiában, éppen azért, mert sem tudományos, sem jogi szempontból nem könnyű megítélni, mikor indokolható a beavatkozás. Az egyéb mentális betegségben szenvedőkkel szemben már nem ilyen „engedékenyek”, csak 2017-ben 83 emberen végeztek el eutanáziát, írja a National Review.
A világon mindössze öt országban engedélyezett jelenleg a „kellemes halál”, Hollandián kívül pedig csak a szomszédban, Belgiumban hajtható végre mentálisan beteg embereken.
Az orvos jogi képviselői azzal védekeztek, a beteg nyilatkozatában maga követelte, ha szellemileg túlságosan leépülne, végezzék el a beavatkozást. Az egész rendszer tarthatatlanságának ékes példája, hogy az asszony korábban azt kérte, csak akkor segítsék át a másvilágra, ha majd „úgy látja jónak”.
Egy szakbizottság vizsgálatai alapján azonban kiderült, a páciens minden alkalommal, amikor megkérdezték, hogy kész-e a beavatkozásra, úgy felelt, „nem olyan rossz a helyzet, még nem”. Az eutanáziát mégis végrehajtották.
A holland eutanáziatörvény központi elemei az ún. 'due care', kellő megfontolás kritériumok, amelyek ugyan kijelölik a beavatkozás törvényi kereteit, de ahogy a fentiekből is látjuk, korántsem résmentesen. Ezen feltételek egyike például kimondja, hogy a betegnek orvosával közösen kell arra a döntésre jutnia, hogy állapotán, a racionalitás talaján maradva, nincs mód javítani, egy másik szerint pedig csak „elviselhetetlen” és a „jövőben biztosan nem javuló” betegség esetében van lehetőség az eutanáziára.
Kérdéses, hogy ezek közül melyik/melyek állt(ak) fent, amikor lefogták az asszonyt, hogy beadják neki a halálos injekciót.
Jellemző apróság, hogy a per során a vád is elismerte, nem a konkrét esetben eljáró orvost szeretnék tulajdonképpen felelősségre vonni, hanem azt akarják elérni, hogy a törvény végre jelölje ki egyértelműen az eutanázia lehetőségeit és határait.
A bíróság a felmentő határozatát többek között azzal indokolta, a beteg mentális állapota miatt orvosának nem volt szüksége arra, hogy kikérje a véleményét. Az idős asszony szellemileg teljesen inkompetens volt, saját tükörképét sem ismerte már fel, írják.
Azt már csak mi tennénk hozzá, hogy ha a „teljes szellemi inkompetenciája” ellenére a beteg képes volt beszélni és világosan közölni, nem akar meghalni, orvosa milyen jogon hagyta ezt figyelmen kívül.
