Ahány ház, annyi szokás
Amilyen a ház, olyan az elnök, vagy amilyen az elnök, olyan a tisztelt ház? Nem tudni, melyik megállapítás érvényes Szlovákiában. Melyik húzza le a másikat a saját szegényes szintjére: a parlament az elnökét vagy az elnök a parlamentet.
Egy tisztességes országban elnézést kérően minden évben megemlékeznek arról, ha a területén élő csaknem félmilliós nemzetiségét egykoron valamilyen jogfosztás érte. Különös érvényes ez akkor, ha a jogfosztás az ország akkori köztársasági elnökének egyik dekrétuma alapján történt. Szlovákiában az ilyen nem számít emléknapnak, de kimondatlanul egy hangosan ugyan nem ünnepelt ünnepnapnak azért talán igen...
Ebben az országban, mint minden más, ez is máshogy van!
Idén április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján is elmaradt a köztársasági elnök, a szlovák kormány vagy a parlament részéről a megemlékezés, a megszólításunk valamilyen formában a tragikus esemény kapcsán!
Igaz, hogyan is lehetne megemlékezni egy jogfosztásról és annak következményeiről, amikor annak jogcíme, a jogfosztást lehetővé tevő törvény még mindig érvényben van: a beneši dekrétumok a mai napig kísértenek a múltból. 1989 után az első szabadon választott parlament részéről megtörtént a bocsánatkérés a németektől és a zsidóktól, de az még várat magára, hogy a szlovák parlament megkövesse a magyarokat is az 1945 utáni meghurcoltatásokért.
Vagyis rosszul mondom és írom,
hiszen a szlovák parlament elnöke pár nappal az emléknap előtt érintőlegesen mégiscsak megemlékezett rólunk: beszólt rendesen a magyaroknak
az ország felparcellázásának utópiájával, a Szlovákia felosztására irányuló orosz-magyar paktum rögeszméjével. Ezzel viszont közel sem nekünk akart üzenni, hanem azoknak a „hejszlovákoknak”, akik 1989 óta transzban várnak minden magyarellenes megnyilvánulást valamelyik közjogi méltóság részéről. Nem volt belőlük hiány…
A magyarkártyával mindig lehet keverni, az ukrán lapjárás most kedvező is neki.
A szlovák politikum az ukránokéhoz hasonlóan biztonságpolitikai kockázatként tekint a felvidéki magyarokra és Magyarországra egyaránt.
Szinte tálcán kínálja magát a közeljövőben egy közös, magyarellenes, ukrán-szlovák kirohanás már csak az elmaradt magyar és a megvalósult szlovák fegyverszállítás miatt is, valamint a Kárpátalja és a Felvidék miatt is. Amíg így tekintenek ránk, amíg nem oldódik fel részükről az alaptalan félelem és előítélet, amíg szükségét érzik annak, hogy ebből politikai tőkét kovácsoljanak, nem fog lényeges változás bekövetkezni.
„Mi hozzá tudunk járulni - és mást sem teszünk - hogy ők ezen túllendüljenek” – mondta Berényi József a nagymácsédi kitelepítési emlékműnél mondott beszédében.”Figyelembe véve a nemzetközi kapcsolatokat, a katonai szövetségeket, a két nép közti viszonyt,
- tette hozzá az MKP platformelnöke.
Tegnap tehát Boris Kollár házelnök „kártyázott” velünk, holnap ki tudja, ki lesz a soros!? A szlovák parlament elnöke egyébként nagy zsugás, a maga nemében egy kuriózum a szó pejoratív értelmében.
Valószínűleg nincs még egy olyan parlament a világ fejlettebb részében, amelynek élére egy erkölcsileg ennyire ingatag, kevésbé feddhetetlen egyént választottak volna a képviselők.
Vele elsősorban nem az a legfőbb gond, hogy hamarosan 12 gyerekes édesapa lesz, áldja őket az jóisten, legyen boldog velük, de az édesanyák magas száma már hagy némi kivetnivalót maga után (sokan maffiózós múltját is felemlegetik). A tíz asszonyt, akiktől a gyerkőcei vannak, még egy tanzániai törzsfőnök is megirigyelhetné annak ellenére, hogy ott engedélyezett a poligámia. Igaz, Kollár a tízből csak egy asszonnyal élt eddig házasságban, tehát ebből a szempontból törvénytisztelő. Erkölcsileg és politikailag viszont kevésbé!
De amilyen a ház, olyan az elnöke, ők választották maguknak….
