2019. november 2., 13:05

A hiúság ára

A felvidéki magyar politikai élet állócsillagának egyre halványodó fénye szemmel látható. Igen. Bugár Béláról van szó, aki minden tekintetben a régi, sőt még „tapasztaltabb politikus” csak fényévekre került a választóitól. Viszont, ha belegondolunk abba, hogy a legközelebbi csillag négy fényévre van a Földtől, ami azt jelenti, hogy a fénye négy év alatt ér el hozzánk és lehet, hogy a csillag, amit mi látunk, reálisan már nem is ég. Tehát innen nézve évekbe telik míg rájövünk a valóságra. Persze ez nem szemfényvesztés, hanem a tudomány realitása.

Bugár Béla
Fotó: TASR

Hát így lehetünk a politikával is. Mintegy tíz éve magyarázzák nekünk az utászok, (utász: katonai műszaki alakulat, akiknek hídverés, erődítés készítés, robbantás a feladata) vagyis a köznyelvben a hídépítők, hogy mi látjuk rosszul, mert a magyar többpártrendszer a felvidéki magyarságnak is csak a javára válhat. Persze egy pár éve már náluk is más a retorika…

Mielőtt a hiúság árára rátérnék, tegyünk egy kis kitekintőt pártalapítás és pártegyesítés terén. Csak a tanúság és ismétlés kedvéért!

A megosztottság nem új keletű a felvidéki magyarság életében. A mintegy száz éve megalakult Csehszlovák Köztársaság területén megtartott első választásokra a nemzetgyűlésbe, 1920 áprilisában került sor, ezen négy magyar politikai párt is indult.

A pártok vallás, társadalmi megoszlás, érdekképviselet, Prága vagy Budapest orientáció szerint különböztek egymástól. Általában egymást támadták, ki képviseli jobban a „csehszkoszlovenszkói” magyarok érdekeit.

Az első párt, amely élvezte Magyarország politikai és anyagi támogatását is, az Országos Keresztényszocialista Párt (OKSZP) volt. Szemben állt velük a Köztársasági Magyar Kisgazdák és Földmívesek Szövetsége, amely támogatta a Csehszlovák Köztársaság kormányát. 1923-ban és 1924-ben újabb két magyar párt alakult. Az első próbálkozás a magyar pártok egyesítésére 1925-ben volt Szent-Iványi József vezetése alatt, akit a magyarországi hivatalos politikai körök is támogattak törekvéseiben. Magyar Nemzeti Párt (MNP) néven 1925-ben alakult meg, célja a felvidéki magyarság összefogása volt.

A Csallóköz kisgazdái elégedetlenségüket kifejezve az MNP eredménytelen politikáját illetően a kisgazdák érdekében 1928-ban megalapították pártjukat Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt néven, amivel tovább osztódott a magyar szavazótábor Csehszlovákiában. Végül Budapest nyomására, kérésére és közbenjárására sikerült a pártegyesítés 1936-ban. Az OKSZP és a MNP képviselői megegyeztek az Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, ismertebb nevén az Egyesült Magyar Párt megalapításában. A két párt 1936. június 21-én egyesült, elnöke Jaross Andor, ügyvezető elnöke gróf Esterházy János lett. Nem sokáig!

1938 végétől újra „magyarok” lettünk, vége lett a kisebbségi politizálásnak, kivéve az első önálló Szlovákiában rekedt Esterházy mintegy 70 000 magyarját. 1945 elejétől földönfutókká váltunk, 1948 elejétől Sztálin egyenrangú gyermekeivé.

Ez az „egyenrangúságunk” tartott 1989-ig. Komolyabb vezető funkcióban addig maximum helyi-városi nemzeti bizottság, (MNV-MsNV) vagy éppen egységes földműves szövetkezet (JRD) elnöke lehetett magyar.

Változást az 1989-es fordulat hozott, amikor is Csehszlovákia visszatért a demokratikus országok soraiba.

Az 1989-es forradalom idején megalakult a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), utána az Együttélés Politikai Mozgalom, majd a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM). Az 1990-ben tartott első szabad választásokon az FMK 9, a koalícióra lépett Együttélésnek és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak 25 képviselője foglalt helyet a pozsonyi és a prágai parlamentben.

1991-ben alakult meg a Magyar Néppárt, 1992-ben a Magyar Polgári Párt (MPP) mint a Független Magyar Kezdeményezés jogutódja.

A Szlovákiában élő magyarság egyik legnagyobb politikai sikere az 1998-as pártegyesítés volt, amikor is a szlovákiai magyar pártok, az MKDM, az Együttélés és az MPP egyesültek Magyar Koalíció Pártja (MKP) néven.

A párt 1998-tól része volt a szlovák kormánynak a 2006-ban történő parlamenti választásokig. A két választási ciklusban az MKP-nak miniszterelnök-helyettese, 3 minisztere, több államtitkára és egyéb vezető pozícióban levő 20 parlamenti képviselője, és sok regionális vezető hivatalnoka volt.

2007-ben Bugár Bélát az MKP Országos Kongresszusa nem választja meg újra elnöknek. És innentől kezdve nem a felvidéki magyar érdek ír felül dolgokat, hanem a hiúságelvű személyi politizálás kerül előtérbe.

A hiúság ára pedig a szétforgácsolódott dél-szlovákiai politikai érdekképviselet, aminek egyenes következménye a rossz regionális gazdasági helyzet, az ebből fakadó elvándorlás és elszegényedés,  ami pedig még rosszabb, a megromlott emberi kapcsolatok, a két pólusúvá vált vidéki magyar politikai élet, a nevető harmadik térnyerése a déli önkormányzatokban, illetve azoknak élén.

Menyhárt József a MKP elnöke valószínűleg az Esterházy örökségén és a fent felsoroltakon felbuzdulva próbálta meg a lehetetlent is. A két nagy párt, a Magyar Közösség Pártja és Most-Híd összeboronálásainak alkalmával. Nem ment.

Csakhogy itt majdnem az egy eltévelyedett bibliai bárány megkeresésének esete állt fenn, amikor a kilencvenkilencet magára hagyta a pusztában, hogy az elbitangoltat megmentse. Ez azért volt sikertelen próbálkozás, mert a magyarok „báránya“ időközben a farkasfalkában, annak szellemében és a falka törvényei szerint él.

Bugár Béla hiúsága és „jóakarása“ pedig szolgáljon tanulságul a következő nemzedékek, politikai vezetőink számára, mert a Híd félrevetett kalapja mellé a Smer, SNS garázda koalícióval még a bokrétát is feltette. Akkor, amikor más fedetlen és lehajtott fővel nézte a magyar egység temetését a magunkkal megásatott sírunk szélén.

Megosztás
Címkék