Reformátusok a kitelepítés idején

Buza Zsolt a kitelepítéssel, a kényszermunkára elhurcoltakkal kapcsolatos, közel évtizedes kutatómunkájának eredményét osztotta meg a közönséggel. Levéltári kutatásokat végzett, szemtanúkkal beszélgetett és kordokumentumokat tárt fel, miközben elsősorban a reformátusokat érintő kérdésekre összpontosított. Előadásában a rozsnyói református közösség egyik tagjának konfirmációja által tárta fel a kitelepítés borzalmait, az elhurcoltakat sújtó nehézségeket, azt, hogy milyen áldozatok árán tudták megtartani hitüket, illetve a missziós lelkészek hogyan segítették mindezt.

A lelkipásztor röviden összefoglalta a kitelepítés hátterét, annak előzményeit. Előadásában elmondta, hogy Popély Árpád, a kor jeles kutatójának adatai szerint a deportálás 41 666 magyart érintett. Nőket, gyermekeket és idősöket szakítottak el embertelen módon az otthonuktól. Megemlítette, hogy a deportálás legerélyesebb egyházi szorgalmazói közt volt Robert Pobožný rozsnyói, Andrej Škrábik besztercebányai és Pavol Jantausch nagyszombati püspök.

Mikó Jenő, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt püspökének adatai szerint a református egyházból 24 ezer hívőt vagoníroztak be és szállítottak a szudétanémet vidékekre. Így járt 1947 februárjában a Szilicéről kitelepítettek csoportja is, köztük az öttagú Kovács család, amelynek egyik tagja az a konfirmandus, akit az előadás címe is említ, s aki Morvaországban konfirmált. A szülők idősek voltak, az édesapa 63, az édesanya 59 éves, tehát még csak nem is feleltek meg a dekrétumban foglaltaknak, amely a 15–55 éves férfiak, valamint a  18–45 éves nők behívásáról rendelkezett. A szilicei kitelepítetteket Vyškov na Moravě közelébe vitték. Maguk a Kovács család tagjai a településtől néhány kilométerre fekvő majorságban éltek és dolgoztak. A konfirmandus visszaemlékezése szerint nem jártak istentiszteletre, viszont volt egy családi Bibliájuk, amit magukkal vittek. Vasárnaponként az öregek abból olvastak fel, imádkoztak saját szavaikkal, a család énekelt, elmondták a miatyánkot. A lelki gondozást missziós lelkészek végezték, az ő esetükben a rozsnyói származású Smíd István Lehel.

Buza Zsolt elmondta, a konfirmandus visszaemlékezései szerint havonta egyszer találkozott a lelkipásztorral, aki házhoz járt, kátéórákat tartott, felkészítette  a konfirmációra. Az ünnepi esemény Vyškovban zajlott, de nem templomban, hanem egy bérelt teremben, ahol hatan konfirmáltak, a társait pedig nem ismerte. Konfirmációi ajándékként Bibliát nem kaptak, emléklapot viszont kettőt is.

Ki volt Smíd István Lehel, a morvaországi magyar protestáns misszió lelkésze, aki a szolgálatokat végezte? Rozsnyón született 1906. július 4-én, felmenői négy generációra visszamenőleg protestáns, evangélikus lelkészek. Édesapja 44 éven keresztül szolgált lelkipásztorként Rozsnyón. Ide tért vissza a Pozsonyi Teológiai Főiskola elvégzése, majd az iglói, a hamburgi, az aranyosmaróti,  a bártfai szolgálat után Smíd István Lehel, aki maga is osztozott a deportáltak sorsában. 1947 tavaszán őt is kitelepítették.

Morvaországban 1947. április 5-én kezdte meg a lelkészi munkát. Járta az ottani magyar szórványokat, meglátogatta a reformátusokat és az evangélikusokat, sőt a katolikusokat is. 289 szórványt járt be, mintegy 300 magyar protestáns és 500 magyar katolikus családot látogatott meg, akikről nyilvántartást vezetett, amelyből kiderül, hogy mintegy kétezer magyar élt szórványban. Smíd István Lehel a protestáns központokban istentiszteleteket tartott, úrvacsorát osztott, keresztelt – a gyerekek adatait elküldte az illetékes csehországi és a hazai református lelkészi hivataloknak –, temetett, elsimította az alkalmazottak és munkaadóik között fennálló nézeteltéréseket, a magyarok közötti viszályokat. Ahol gyermekek voltak, vallástant és történelmet tanított, a konfirmandusokat előkészítette és megkonfirmálta. Mint írta: „Egész munkámat a személyes lelki gondozásra állítottam be, és minden magyart felkeresek, akiről csak tudomásom van. Helyenként imaórákat tartunk, zsoltárokat énekelünk, Bibliát olvasunk, és örömteljes a tapasztalatom, hogy a hívek vágynak az istenige után.”

Buza Zsolt előadásában a reszlovakizációra is kitért. Mint kifejtette, mindenkit nem lehetett deportálni, elűzni a saját házából, helyéről. Ezért a csehszlovák vezetés kitalálta, hogy – az egyik gömöri evangélikus lelkész szavaival élve – egy lassan ölő szút épít be az emberek lelkébe.

A megpróbáltatások a református egyház lélekszámában is tükröződtek. A második világháború végén 158 ezer fős közösség 1950-re az illetékes esperesi hivatalok jelentései alapján 134 ezerre csökkent.

A deportáltak közül többen Csehországban maradtak, de sokan hazatértek. Így tett az említett morvaországi konfirmandus is, aki ma oszlopos tagja a Rozsnyói Református Egyházközségnek.

– Isten így áldjon meg bennünket, így tegyen bennünket áldottá és alkalmassá arra a szolgálatra, amit konfirmációként, valóban hitvallásként megvallottunk – zárta előadását Buza Zsolt.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/17 számában.