Karácsonyi szokások Palócföldön
Az ünnepeket a mindennapi élettől mindig is az ünnepi magatartás, a táplálkozás és a hiedelmek választották el. A losonci Hahnné Duray Éva az 1980-as évek első felében többek között a palóc karácsonyhoz kötődő szokásokat is felgyűjtötte. Az alábbiakban arról mesél, milyen hagyományok éltek a Fülek környéki falvakban.
A karácsony a legszebb és a leggazdagabb naptári ünnep, amely nemcsak a karácsony napjához, vagyis a szentestéhez, a karácsony böjtjéhez kötődik. A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával vette kezdetét, és vízkereszt napjáig tartott. A közvetlenül karácsonyhoz kapcsolódó szokások Luca napjával kezdődtek, mivel vannak olyan Luca-napi tradíciók, amelyek egészen karácsonyig tartanak.
A lucaszék készítése a mi vidékünkön is szokás volt. Éva néni főleg Bénán, Nagydarócban, Guszonán, Sávolyban gyűjtött erről. A lucaszéket december 13-tól kezdődően egészen karácsonyig faragták. Egy fából kellett kifaragni, és mindennap csak egy műveletet lehetett rajta végrehajtani.
Elkészülte után, karácsony estéjén elvitték a szentmisére, és arra kellett ráállni. Erről lehetett meglátni, ki a boszorkány.
Többféle hagyomány is kötődik ehhez. Például hogy a szék készítőjének kellett leghamarabb távozni a templomból, s az őt követő boszorkányoknak mákot kellett hintenie, hogy azt szedegessék szemenként. Így nem érhették utol, és nem tudták bántani. Más változat szerint az éjféli misén az volt a boszorka, aki a mise alatt hátrafordult, de azt csak az láthatta, aki lucaszéken ült, így megtudta, ki a boszorkány. Házasságkötéssel kapcsolatos hiedelem és jóslás is kötődik ehhez a naphoz. A legénynevekkel ellátott 13 papírdarabkából mindennap el kellett égetni egyet, és amelyik a végére maradt, olyan nevű lett a leány férje.
Karácsony előtt kilenc napon át ismétlődött a szentcsaládjárás, amely Szűz Mária és Szent József betlehemi szálláskeresését jelenítette meg.
Általában a közel lakó családok vitték egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. Amelyik család befogadta őket, azzal együtt imádkoztak, énekeltek, és otthagyták a szentképet. Az előtt gyújtottak gyertyát és imádkoztak.
Vidékünk legismertebb és egyik legtovább fennmaradt karácsonyi szokása a betlehemezés volt,
amit egészen az 1950-es évekig gyakoroltak. A többszereplős, dramatikus misztériumjáték fő kelléke a jászol vagy a templom alakú betlehem, szereplői angyalok, pásztorok, a főszereplő az Öreg vagy a Gubo. Ő volt a csoport legnépszerűbb alakja, ő jelölte ki a szereplőket. Kifordított bekecset viselt, lábán csizma, fején báránybőr kucsma. A többiek általában fehér alsószoknyát, fekete mellényt vagy kabátot vettek fel, és kenderből csináltak maguknak bajuszt, szakállat. A gyerekekből vagy legényekből álló 5-6 fős csapat végigjárta a falut. Minden házhoz betértek, ahol eljátszották a keretjátékot, jókívánságokat mondtak, a családok megkínálták őket, vagy pénzt adtak nekik.
Karácsony böjtje délutánjához kötődik a pásztorok ostorcsattogtatása.
A pásztorok főleg olyan családok háza előtt álltak meg, amelyeknek az állatait őrizték, és rigmusba öntött jókívánságokkal köszöntötték a háziakat. A gazda megkínálta őket kenyérrel, borral, pálinkával, vagy pénzt adott nekik. Ezzel a rítussal az állatok következő évi egészségét szándékoztak biztosítani. Éva néni édesanyja, aki 1910-ben született, mesélte, hogy gyerekkorában még Losoncon is jártak a kondások ostort pattogtatni.
Karácsony böjtjén, december 24-én a katolikusok hagyományosan böjtölnek, és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát.
Az asztalra alma, dió, fokhagyma, aszalt gyümölcs, főleg szilva került. Szinte minden karácsonyi ételnek mágikus jelentősége volt Palócföldön. A bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította, a fokhagyma védte az egészséget, a rontás elhárítására diót használtak, a méz az egész életet édessé tette. Kitüntetett szerepe volt az étkezésnél a piros almának, amely az élet és az egészség szimbóluma. Miután körülülték az asztalt, a családfő pálinkával köszöntötte a családot, erőt, egészséget kívánt, s hogy együtt éljék meg a következő karácsonyt is. Ennek jelképéül a fokhagymát annyi gerezdre törte, amennyien az asztalnál ültek. Ez a szokás átvivődött a dióra, de inkább az almára.
Az ún. lusta vagy szepés káposztaleves sem hiányozhatott az asztalról. Ezt követte a mákos csík, amit később felváltott a mákos guba. Fogyasztottak még túrós lepényt vagy mákos kürtöt, mákos hajtoványt. A szentestei vacsora szokása átkerült a városokba is, ahol finomodott. A böjtös káposztalevest felváltotta a gazdagabb káposztaleves, a mákos guba megmaradt, a menü hallal bővült.
Egykor csak fehér abrosszal terítettek, és minden, ami rákerült, megszentelődött.
A karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták, és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő legyen a termés. A karácsonyi asztalt régen szilveszterkor vagy vízkeresztkor szedték le.
Szép szokás volt az asztal alá szalmát tenni, annak emlékére, hogy a Kisjézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy az egészséges legyen. Egy másik szokás szerint a karácsonyi morzsát ott kellett hagyni az asztalon. A gazdasszony összeszedte, és a gerendára akasztotta egy zacskóban. Majd meggyújtották, mivel a füstjének gyógyító erőt tulajdonítottak. Segített például a fülfájáson, vagy egyes végtagok megbetegedésén, de égiháború esetén is hasznos volt.
A gazdasszonynak például nem volt szabad a szentesti vacsora közben az asztaltól felállni, mert akkor a kotlós a következő évben nem ült, és nem költötte ki a tojásait. Olyan szokást is meséltek, hogy a háziasszony felment a padra, tört egy darabot a darázsfészekből, morzsolt a friss kukoricából. Aztán kezébe vett egy zsákot, mindezzel kiment az állatokhoz. A darázsfészket a gúnárnak adta, a kukoricát a libának és a csirkének, miközben ezt mondta: „Ha ezt a zsákot tele nem tojjátok, elvágom a nyakatokat!” A tyúkoknak pedig a kukoricát azért adták, hogy egész évben jól tojjanak.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/52. számában.
