Bodrogközi tenyésztők a sertéspestisről: Csak jöttek, és elpusztítottak mindent

Hogyan éli meg a veszteséget egy olyan ember, akit halmozottan érint ez a tragédia, hiszen a rokkantsági nyugdíja kiegészítésaképpen tartja az állatokat? Egy bodrogközi tenyésztő vallomása következik.

Mióta tart állatokat?

Már gyerekként imádtam az állatokat, a struccon kívül gyakorlatilag mindent tartottam. Tizenegy éves koromban már 200 darab nyulam volt, az első ösztöndíjamból pedig malacot vásároltam. Huszonhét éve tartok sertést. Rengeteg tapasztalatra tettem szert a nevelésükkel kapcsolatban. Megbízható tenyésztőként ismernek. Ráadásul a fiam állategészségügyi középiskolát végzett, a tízéves kislányom pedig hozzám hasonlóan bolondja az állatoknak. Éjszakánként a kocák fialásakor velem együtt számolta a kis jövevényeket. Most először fordul elő, hogy nincs disznónk, bár a gyerekek még mindig hallani vélik a röfögésüket. A betegség megjelenése a falunkban nekem nagyon sokba került, meg sem tudnám becsülni a kárt. Amit az állam kárpótlásként felajánlott, azzal csak a húst vásárolta meg, azt is potom áron. Ha a mezőgazdasági kifizető ügynökségnek kell majd rendeznie a dolgot, akkor semmi jót nem remélek!

Mekkora veszteség érte?

Négy darab kétmázsás anyakocát veszítettem el, és a hozzájuk tartozó malacokat, szám szerint 40 állatot. A malacok még csak 4-5 kilósak voltak, de három héten belül elérték volna a 20 kilogrammot, és már valamennyinek megvolt a helye, a felvásárlója. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy nem pusztítják el őket, hiszen majd’ kicsattantak az egészségtől, még az utolsó napjuk reggelén is megetettem őket. Szörnyű volt látni a pusztulásukat, mintha magam is asszisztáltam volna hozzá. A fiam el is ment hazulról, képtelen lett volna végignézni. Előtte még vért vettek az állatoktól, bár teljesen nyilvánvaló volt, hogy egészségesek. Ezt az eredmények csak megerősítették, egyik sem volt fertőzött. A malacok nejlonzsákokba kerültek, a kocák pedig egy teherautó rakterébe. Tíz darabot sikerült megmentenem, két anyakocát és nyolc 30 kg-os malacot időben levágtunk. Tudja, a fél nyugdíj mellé nagyon jól jött volna az értük kapott pénz, csak azért az áramért, amit a malacok melegítésére használtunk el, 300 eurót kell fizetnem. Kénytelen leszek kérvényezni, hogy ne kelljen egyszerre kifizetnem. A kilónként meghatározott ár helyett jobban örültem volna egy legalább egymázsás anyakocának, mert ezek ára az 500 eurót is eléri, ráadásul ennyi pénzért sem könnyű megfelelőt találni. Téved, aki azt hiszi, hogy a kárpótlás fedezi a veszteségeinket!

Abbahagyja a tenyésztést?

Annak ellenére, hogy most nagyon pórul jártunk, a sertések tenyésztésével nem szeretnék felhagyni. Szinte már családtagoknak számítanak nálunk. Hogy mikor kezdhetjük elölről, nem tudom, hallottam már 45 napostól egyéves kényszerszünetig. Azért felmerült bennem egy-két kérdés! Vajon a hazai gazdákat miért nem figyelmeztették a veszélyre, ahogyan azt Magyarországon tették? Azt sem értem, miért veszik egy kalap alá a házi sertést a vietnamival. Az utóbbi különösebb gondozást nem igényel, még a jég hátán is megél.

Mikorra várható a kárpótlás kifizetése?

Azt ígérték, hogy a kifizetés gyorsított eljárásban történik, szeptember 15-éig kell az igénylést benyújtanunk. Nem értem, miért kell ezt is külön kérni, amikor mindent megkérdeztek, és mindent feljegyeztek mindenkiről. Nem a fél országról, csupán öt településről van szó! Egyébként szerintem jó, ha december végére látunk belőle valamit.

A baj a falu lakóit közelebb hozta egymáshoz?

Igen, úgy látom, őszinte a bajba jutottak iránti sajnálat. De nemcsak helyben, távolabb is. Képzelje, kaptam olyan levelet, amelybe valaki 50 eurót tett, mert ő is került már önhibáján kívül bajba. Így szerette volna kifejezni az együttérzését.

Ugyanebben a községben egy hölgynek két sertését pusztították el. Mi a véleménye?

Van, akinek ez csak egy hír, nekünk azonban tragédia. Ha látta volna, hogy az állategészségügyisek hogyan jöttek be az udvarunkra! Mint a barbárok. Jó, hogy itthon volt a fiam, így nekem legalább nem kellett végignéznem! Borzasztó, hogy az egészséges példányokat is leölik! Miért nincs egy mobil laboratóriumuk, és az eredmények tükrében az egészségeseket még levághattuk volna? Mi nem tápszereztük az állato-kat, három háztartás maradékán nőttek fel.

Egy másik, egyelőre nem érintett állattartótól, akinek ugyancsak 50 példányból álló tenyészete van, azt kérdeztük, hogyan óvja a disznókat a fertőzéssel szemben?

Mi minden előírást betartunk, amit a szabályzat előír. Az állatokhoz csak én járok, alapos fertőtlenítést követően. De mi van, ha a most vásárolt árpával, kukoricával viszem be az állatok közé a kórt?
Hetente levágunk egyet-egyet saját fogyasztásra, de már belefáradtunk az aggódásba, és a sorsra bíztuk magunkat. Ha jön a baj, jöjjön, mást nem tudunk tenni ellene. Négy gyerek mellett nagyon fontos egy kis pluszbevétel, hiszen mi kirándulni sem járunk, mindent alárendeltünk a sertéseknek.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/35. számában)