A magyar sport Kazinczyjának emlékezete
Vajon mennyien tudják, hogy az első újkori olimpia első előfutamának egyes rajtszámát viselő sportoló, Szokolyi Alajos – miként arról Gerentsér László ír 1910-ben megjelent Athletika című kötetében – „az Ipolysági rétekről ment ki külföldre, hogy végigverje a kontinens legjobb sprinterjeit“?
A későbbi olimpikon 1871. június 19-én született a jelenlegi Breznóbányai járáshoz tartozó, ma már Kisgaramnak nevezett településén, Róniczon. Háromévesen került ipolysági keresztapjához, Schőn Alajos nyugalmazott 48-as honvédfőhadnagyhoz, aki feleségével együtt – lévén házasságuk gyermektelen volt – hamarosan örökbe is fogadta a kisfiút.
Elemi tanulmányait 1877 és 1881 között az ipolysági Római Katolikus Népi Alapiskolában végezte. Az egykori oktatási intézmény épületében jelenleg a római katolikus plébániahivatal működik, aminek falán ma már emléktábla tiszteleg a hajdanán ott tanuló sportoló előtt. Szokolyi Alajos később Selmecbányán tanult, majd 1889-ben a Lévai Piarista Főgimnáziumban érettségizett.
Már ezekben az esztendőkben megmutatkozott tehetsége, hiszen végzős diákként kiérdemelte az iskola legjobb tornászának járó elismerést, amiért egy aranydíszkötéses jutalomkönyvet kapott.
A budapesti orvosi egyetemen tanulva lett tagja Európa első, 1875-ben alapított atlétikai egyesületének, a Magyar Athletikai Clubnak. Első versenyén 1890 októberében állt rajthoz azokkal a klubtársaival versengve, akik még nem vettek részt nyilvános megmérettetésen. A juniorok 100 méteres síkfutásában – 13 másodperces eredménnyel – rögtön a leggyorsabbnak bizonyult. Ekkor már a családja által 1887-ben felépíttetett bernecei kastélyban élt; a versenyekre nem ritkán az ipolysági és a bernecei réteken készült.
Hamar próbára tette magát a felnőttek mezőnyében is. A gát- és a síkfutáson kívül kísérletezett rúd- és távolugrással, súlylökéssel, sőt, a Nemzeti Lovardában tartott házi versenyen, „távolmagasugrással” is.
Pályafutása korai szakasza 1892 őszén zárult, amikor önkéntes katonaként a tiroli hármas császári vadászokhoz került.
Közel két év kihagyás után egy sokkal tudatosabb sportemberként tért vissza. A kiemelkedő eredmények ugyan egy ideig várattak magukra, de amikor a Magyar Athletikai Club 1894 májusában szerződtette az angol trénert, John Casht, jelentős javulás állt be a fiatal atléta teljesítményében.
Szokolyi az első magyar atléták közé tartozott, akiknek felkészülését valódi edző irányította, s így már kizárólag a rövidtávra, a gátfutásra és a távolugrásra készülhetett.
1895 őszén országos csúccsal nyerte meg a 100 méteres síkfutást, sőt a negyed angol mérföldes akadályfutásban is ő diadalmaskodott. Nem sokkal később az olimpiai próbaverseny 110 méteres gátfutó versenyén is győzött, így bekerült az olimpiára készülő csapatba. Mivel az Országos Torna és Sportbizottságot bízták meg az 1896-os milleniumi ünnepségek sporteseményeinek megrendezésével – olimpia ide vagy oda – nem sok ideje jutott az edzésekre, ugyanis ő látta el a bizottság titkári teendőit. Nem sokkal az Athénba való indulás előtt felhasította a talpát, mégis részt vett az ötkarikás játékokon – saját költségén, sérülten. A héttagú magyar különítmény tagjai között találjuk Dáni Nándort, Kellner Gyulát, Hajós Alfrédot, Kakas Gyulát, Wein Dezsőt és Tapavicza Momcsillót is.
1896. április 6-án a felújított athéni stadionban a 100 méteres síkfutás előfutamaival kezdődtek meg a versenyek, s az első előfutamban az egyes rajtszámot éppen hősünk kapta.
A magyar atléta fellépésével kezdődött a modern sportélet legnagyobb seregszemléjének nyitóeseménye. Szokolyi a 100 méteres síkfutás döntőjében harmadik, hármasugrásban pedig negyedik helyezett lett, a 110 méteres gátfutás döntőjében viszont nem indulhatott el. Ennek körülményeiről a Sport-Világ április 26-i száma így számolt be: „A versenyek legizgalmasabb futama; Szokolyi az utolsó előtti gátig másfél méter előnnyel vezet Goulding előtt. Szeges cipője magával ragadja a gátat, mely utána esik és felbuktatja őt, mire felszökik, csak harmadik tud lenni. (...) Szokolyi helye a döntőben el van veszve.”
A sportoló később úgy mesélte a történetet, hogy az egyik futótársa véletlenül elé lökte az akadályt, és emiatt esett el a versenyen. Akárhogy is, a versenyrendezőség végül úgy döntött, hogy a döntőben csakis a két előfutam győztese indulhat...
Athén után továbbra is remekelt. A 120 yardos gátfutás versenyén először futott 19 másodpercen belüli időt, majd a hármasugrásban először ugrott 12 méteren felül.
Megnyerte Csehország 100 yardos bajnokságát, ezt követően pedig az első alkalommal meghirdetett magyar bajnokság 100 yardos síkfutásában is győzött. A legelső magyar atlétikai országos bajnok diadalmaskodott 120 yard gáton, hármasugrásban és stafétában is.
Szokolyi Alajos 1900 nyarán fejezte be versenyzői pályafutását, de ezután is aktívan bekapcsolódott a hon(t)i közéletbe.
Tevékenykedett többek között az általa alapított Hont vármegyei Sport Egyesület igazgatójaként, az Ipolysági Állatvédő Egyesület elnökeként, a Honti Múzeum őreként, a Losonci Athletikai Club védnökeként, a Vöröskereszt Hont megyei fiókjának első embereként, valamint az ipolysági hadikórházat is vezette az első világháború kitörésekor, sőt a Magyar Athletikai Szövetség társelnökének, továbbá az Ipolysági Football Club és a bernecei Polgári Lövész Egylet díszelnökének is megválasztották.
Az ő javaslatára jött létre a Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Olympiai Társaság, de az ő magángyűjteményéből alakult meg a Magyar Sportmúzeum is.
Hont vármegye levéltárosaként szerepe volt az 1910. novemberi dudásverseny megszervezésében is, amire a jelen levő Bartók Béla ekképpen emlékezett vissza: „Micsoda látvány: amint összes kanászkészségeikkel felszerelve vonulnak fel: a cifra szűr vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivarrt kanászustor! Aligha fogunk még valaha együtt 5 dudást látni; és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyeneket ezek ekkor rendeztek.”
A rendezvény Móra Ferencet is megihlette, aki Honti igricek című művében számol be a jeles eseményről.
Szokolyi 1918 végén, Ipolyság cseh megszállása után bernecei birtokára húzódott vissza, ahol mintakertészetet, méhészetet és gyümölcsöst hozott létre, közben pedig műtörténeti tanulmányokat írt, numizmatikával foglalkozott és csipkeszakértőként is ismertté vált.
„Nemes meggyőződés, mélyen gondolkozó lélek sugárzik ki írásai, levelei minden sorából. Buzdított, lelkesített, segített, tanított, tanácsot adott… Nem túlzás, hogy ő volt a magyar sport Kazinczyja. Sohasem szűnt meg hirdetni, hogy a magyarság ügyéért csak vállvetett munkával, együttérzéssel és önzetlen összetartással lehet eredményesen küzdeni” – írja róla Mező Ferenc sporttörténész.
Az 1931. szeptember 9-én elhunyt, az Ipolysághoz közeli Bernecebarátiban eltemetett sportoló emlékét a 2006 óta létező ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub élteti.
