70 évesen is képes kapuba állni a nagysallói legenda - Interjú Ganec Andrással, a nagysallói csodakapussal

Mikor kezdődött a nagy szerelem a sportág iránt?

Én még egy olyan generációba születtem bele, amikor gyerekként televízió nézés helyett rúgtuk a bőrt a pályán. Rengeteget tartózkodtunk a friss levegőn, volt mikor alkonyatig kint voltunk. Boldog gyerekkorom volt a hatvanas években.

Nagysallóban kezdődött el az aktív pályafutásod, ahol jelenleg is élsz.

Én mindig is kapus akartam lenni. Azokban az időkben nagyon gyér volt a kapusfelszerelés. Sőt, voltak olyan pályák, ahol alig nőtt ki a fű. Helyette salakpályán játszottunk, így a körülmények nehezek voltak, de én keményen edzettem, és aztán végül elértem azt, hogy védjek a kapuban. Így kerültem be a nagysallói A-csapat kapujába 1966-ban. Nagysalló akkor járási bajnokságot játszott.

Akkor élvezted ezt az időszakot. Igazi patrióta vagy, hogy nem váltottál csapatot.

Természetesen sokat köszönhetek a nagysallói csapatnak, és ők is nekem, hiszen a hetvenes években sikerült felkerülni a legmagasabb járási osztályból a kerületi ötödik ligába. Emlékszem, hogy Komlósról volt akkor az edzőnk, aki alaposan kifárasztott minket. Újpest rajongó volt, a mezeink is lila színűek voltak. Kellő szigorral kezelt bennünket, nagyon sok magyarországi helyen is megfordultunk, például Kondorosra is elmentünk barátságos meccset játszani. Sokat tanultunk tőle.

Ez alatt az időszak alatt biztos voltak olyan meghatározó mérkőzések, melyeken a te védési bravúrodra is szükség volt.

Rengeteg ilyen mérkőzés volt abból az időkből. Nagyon szerettem az esős napokat, akkor kimondottan jól ment a védés. Az ellenfél is csodálkozott, alig tudtak nekem gólt rúgni. Zselíz, a konkurens csapat mindig is feljebb játszott, de a kilencvenes években egy osztályt játszottunk velük, mert felkerültünk a negyedik ligába. Hatalmas derbik voltak, a lelátók mindig megteltek szurkolókkal. Rengeteg tizenegyest megfogtam nekik. Meccs után a szurkolók elvittek a helyi borozóba, néhányan felkaptak és elkezdtek dobálni, pezsgővel öntöttek le engem, mindent ők fizettek. Szép idők voltak azok.

Ha jól tudom, akkor a kilencvenes években vonultál hivatalosan vissza.

1995-ben egy hazai meccsen búcsúztattak el engemet. De már nagyon bánom, hiszen akkor jó formában voltam 46 évesen. Vastapssal köszöntek el tőlem a szurkolók. Rengeteg derbit játszottunk a környező falvakkal: Szentgyörgy, Sáró, Palást, Ipolyság. Emlékszem, hogy egy esős napon Ipolysággal játszottunk, természetesen esőben. Vezettünk 1-0-ra, amikor tizenegyeshez jutott az ellenfél. Lábbal kivédtem, de a labda kipattant, és az odaérkező játékos beverte a gólt. Tíz perccel a vége előtt mi vezettünk 2-1-re. Újra tizenegyeshez jutott a sági csapat. Azt a tizenegyesest lábbal védtem ki, és azzal nyertük meg a mérkőzést, Ipolyság pedig kiesett.

Az ellenfelek általában nem a csapattól, hanem tőlem tartottak a leginkább. 

Mi történt a visszavonulásodat követően?

A helyi iskolacsapatot kezdtem el edzeni. Ott voltam a foci közelében, csak más pozícióban. 10-12 évvel ezelőtt azonban kaptam egy felkérést, nincs-e kedvem visszatérni a pályára, az egyik környező faluba, Fakóvezekényre (Plavé Vozokany). Hiába, hiányzott a foci, így elfogadtam ezt a felkérést. A csapatban játszott a fiam is, ő volt ott a kapus. Elmentem hát oda játszani, én voltam a fiam tartalékkapusa. Az edző azonban sok meccsen inkább nekem szavazott bizalmat, mivel nagy tapasztalattal rendelkeztem. Egyszer Alsópélre (Dolný Pial)  mentünk játszani. Annyira tartottak tőlem, hogy próbáltak minket lefizetni, mert kellettek a pontok. Nem hagytam magamat megvesztegetni, mert nem hagyom cserbe a csapatot. 2-0-as előnynél az ellenfél csapata került tizenegyeshez. Előtte elmondtam a játékosnak, hogy a bal felére szoktam vetődni, rúgja csak a jobb sarokba. A támadó játékos azonban pont oda rúgta a labdát, ahová szoktam vetődni, így megfogtam a tizenegyest. 2-2-nél a meccs végén szabadrúgáshoz jutott az ellenfél. 19-méterről bíztam benne, hogy megfogom a labdát. A kapu bal felső sarkába érkezett a lövés. A játékszert a kapufára ütöttem ki, amely aztán szerencsétlenül bepattant a kapuba. Azzal a góllal nyertek az alsópéliek, és jutottak fel a magasabb osztályba.

Nem haragudott rád a fiad, amiért inkább neked szavaztak bizalmat az edző ?

Dehogy haragudott rám. Ugyanakkor, hogy ne konkuráljak neki, a kuraliak (Kuraľany) eljöttek utánam és megkértek, hogy védjek nekik, segítsem felvinni a csapatot az utolsó járási osztályból. Fel is kerültünk, két három szezont ott védtem. 58 évesen azonban váratlan fordulat történt, visszakerültem szülőfalumba, Nagysallóba.

A legjobb forgatókönyvet az élet írja. Milyen érzés volt abban a korban újra visszavenni a nagysallói mezt?

Fantasztikus érzés volt, hiszen én mondhatni hazakerültem. Volt azonban egy jó kapusuk, Molnár Péter, de a szezon utolsó meccseire valahogy nem jött el. Az edző mindjárt mondta is: 

"Ganci, rajtad a sor, te mész a kapuba!" 

Emlékszem, hogy Marcelházán játszottunk.

Egész meccsen nem tudtak nekem gólt rúgni, csak a 88-ik percben, és azt is tizenegyesből.

A hazai szurkolók is tisztelegtek előttem, a mérkőzés után állva tapsoltak. Azt mondták: 

"Öreg, zuhanyozz meg, öltözködj át, viszünk a helyi presszóba!" 

Emlékszem, hogy aznap onnan úgy kellett betenni engemet a buszba.

Akkor azért kivívtad a tiszteletet az ellenfél szurkolóinál is.

Udvardon nem is hitték el az emberek, hogy 58 évesen így tudok védeni. A szurkolók hergeltek is, és odakiáltottak: 

"Öreg, mit tudsz még?" 

Fejreálltam nekik, megmutattam, hogy öreg ember nem vénember! 

A meccs végén azt mondta nekem az ellenfél csapat vezetője, hogy meccs után álljak meg a helyi vendéglőben, külön helyet készítenek nekem, és a vendégük vagyok.

Imélyen (Imeľ) is hasonló volt a helyzet. A csapat vezetője szlovák volt, és azt mondta, meghívunk téged sörre, mert le a kalappal, hogy ilyen korban milyen teljesítményt tudok nyújtani. Hatvan évesen a lévai öregfiúk csapatába kerültem. Bánkeszire (Bánov) mentünk játszani, 6-0-ra megvertük őket.

Ha jól értem, akkor még a mai napig is aktívan játszol abban a csapatban.

Természetesen, bár nem ligát játszok, hanem időnként elmegyünk kupameccsekre Németországba, Csehországba, Magyarországra. Az öregfiúk csapatában a 35 év felettiek játszanak. Hetven évemmel én vagyok ott a legidősebb játékos a keretben. Ez mellett természetesen aktívan asztaliteniszezem Nagysallóban, hiszen tudod, mi is játszottunk már egymás ellen Szentgyörgyben, a Garaj Laci bácsi születésnapi kupáján.

Áruld el kérlek, mi a titka annak, hogy ilyen idősen is képes vagy aktívan sportolni?

Nagyon egyszerű. Jó humorral kezelek mindent, szeretek mozogni, örömmel dolgozok kint a kertben. Ha időm engedi, elmegyek kerékpározni, simán feltekerek a nagyobb partokon. Mozgás, boldogság és szerelem, ez az én életem!

Ehhez kívánok neked sok erőt és egészséget, Isten adjon még neked szép és hosszú életet!

Nagyon szépen köszönöm!