Mert a szent GDP‑nek növekednie kell…

Az üzemeknek sokszor nagyon gyorsan kell reagálniuk a megnövekedett keresletre, ezért minden állami intézménynek, amely a külföldiek munkavállalásának engedélyezésével foglalkozik, olyan intézkedéseket kell javasolnia, amelyek lerövidítik az engedélyezés folyamatát. Szlovákia jelenleg válságos helyzetben van, mondta a kormányfő.

A bejelentés felér egy beismerő vallomással, miszerint a Robert Fico nevével fémjelzett kormányzati éra gazdaságfejlesztése nem folytatható tovább. A lufi kezd kipukkadni, és egyelőre nincs megoldásuk a gazdaság fejlesztésére, az összeszerelő üzemek importálásán kívül. A viharfelhők gyülekeznek, nehezebben tudnak új befektetőt csábítani az országba, keletről pedig ne is beszéljünk, mert, mint tudjuk, „ott semmi sincs”.

Nem özönlenek a munkásszállókba

A probléma nem új keletű, hiszen tavaly márciusban már Robert Fico is megkongatta a vészharangot, igaz, akkor még a külföldi vendégmunkásokról nem beszélt, pedig már 2017‑ben is tízezrével dolgoztak Szlovákiában. Csupán szemérmesen a szakoktatásról, a duális képzésről, a lakosság mobilitásának növeléséről, illetve a mobilitást segítő munkásszállások építéséről volt szó. Aki akkor hallotta a munkásszálló kifejezést, tisztában volt vele, a volt kormányfőnk sem gondolta komolyan, hogy oda majd tömegesen özönlik Szlovákia éhségzónáiból a több éve munkanélküli, aluliskolázott munkaerősereg, amelyben buzog a motiváció és a munkakedv.

Az akkori javaslatcsomag is csak egyet bizonyított: a kormánynak nincs koncepciója sem a gazdaságfejlesztésre, sem a munkaerőhiány orvoslására. A javaslatok zöme a kormányzati tűzoltás kategóriájába tartozott. Pellegrini jelenlegi javaslata pedig egyértelműen egy krízisállapotra igyekszik gyors megoldást találni, ahelyett, hogy stratégiát váltana.

A szlovák gazdasági csoda lényege az volt, hogy az olcsó munkaerőre építve, állami beruházásösztönzéssel és óriási adókedvezményekkel egy nagy összeszerelő műhellyé változtatta az országot.

A GDP növekedett, és ezzel el lehetett játszani a bezzeg‑országot. Az ország gazdasága kettévált, a termelékeny, fejlett külföldi tulajdonúra, amelynek termelése emelte a GDP‑t, de abból az államkasszába vajmi kevés jutott. A másik oldalon vannak a kicsik, akik a hátukon viszik az országot, alkalmazzák a munkavállalók zömét, fizetik az adóbevételek java részét, és nincs lehetőségük a fejlődésre, termelékenységük növelésére. Mivel a nagyvállalatoknál megtermelt érték, ahogy keletkezik, úgy el is hagyja az országot, egyedül az ott dolgozó alkalmazottak adója gyarapítja az állami költségvetést, így nem marad más a büdzsének, mint a hazai kis‑ és középvállalkozók megsarcolása.

Statisztikai trükkök

Nevezhetjük úgy is, hogy tényezővezérelt szakaszban vagyunk, ahol az ország versenyelőnye az olcsó és viszonylag képzett munkaerőből adódik. A technológia más országokból származik, a hazai cégek csak másolják, utánozzák azokat. Az ilyen típusú fejlettségi szintnek viszont határai, gátjai vannak. Nem lehet a végtelenségig növelni a gyárak számát, egy ponton túl munkaerőhiány keletkezik, amit béremelkedéseknek kellene követnie. Ilyenkor keveredik az ország a fejlődési csapdába, eléri a plafont, ahonnan nem tud tovább lépni.

Szlovákia fejlettségét az EU 80 százaléka fölé rangsorolják, de ez csak azért van, mert egy statisztikai trükköt alkalmaznak. Az ország teljesítménye csupán 55%‑a az európai átlagnak, de mindezt átszámolják vásárlóerőre, helyi árszintre.

Ezzel a kifejezetten gyarmati, periferiális típusú gazdaságfejlesztéssel párhuzamosan – aminek az adott időszakban volt létjogosultsága – egy magasabb hozzáadott értékű, nagyobb tudásigényű gazdaságfejlesztést kellett volna elindítania a kormánynak. Ráadásul a kormány nem igyekezett a befektetéseket az ország egész területén arányosan elosztani, így létrejöttek a fejlett régiók, amelyek teljesítménye akár tízszerese a fejletlenekének.

Mindemellett a szlovák kormány nagyon rossz alkukat kötött a külföldi befektetőkkel, aminek eredményeképp Európában nálunk jut a legkevesebb rész a megtermelt hozzáadott értékből a munkabérekre. Csupán a hozzáadott érték felét fizetik ki nálunk bérekre, míg az EU‑s átlag 63 százalék, és a régiós társaké is felette van a hozzáadott érték 55 százalékának.

Jelenleg 180 ezer munkanélkülit tartanak számon, és a betöltetlen állások száma 82 ezer. A kormányfő szerint július végén 60 136 külföldi munkavállaló dolgozott Szlovákiában, közülük 31 857 személy érkezett az EU valamelyik tagországából. Vannak olyan járások, ahol a munkanélküliség 2‑3% körüli, azaz gyakorlatilag nincs is, de vannak olyan éhségzónák, mint például a Rimaszombati járás, ahol ez az érték 17% fölött van.

Végzetesen leszakadt rétegek

Láthatóan a leszakadó, alulképzett, a munkától elszoktatott rétegek és a legszegényebb roma lakosság munkába állítására nem törekedett a kormányzat. Ebben is megmutatkozott, hogy az ország irányítói csak a napi problémákkal, az üzlettel voltak elfoglalva, és nem gondoltak a jövőre, elfeledkeztek erről a lakossági csoportról, most pedig, amikor szükség volna rájuk, nincsenek felkészítve a feladatra.

Bért kellene emelni, amivel vissza tudnánk csábítani a külföldön dolgozó 300–350 ezer (becsült adat) honfitársunk egy részét. De a béremelésre a kisvállalkozóknak az alacsony termelékenységük miatt nincs lehetőségük, az összeszerelő műhelyek tulajdonosai pedig nem igazán adakozók. A gazdaságpolitika nem törődik azzal, hogy a globális értékláncok nagyobb hozzáadott értékű részmunkáit is nálunk végeztessék, amivel megteremtenék a bérfejlesztés alapjait.

Jelenleg ennyit tudnak: behozni a vendégmunkásokat, amivel lent tarthatják a béreket. Ez azonban rövid távú megoldás, mert igazából már az új ipari forradalomra kellene koncentrálni, arra, hogy Szlovákia munkavállalóinak 60%‑át lecserélhetik robotokra. Amelyek nem betegek, nem mennek szabadságra, és hihetetlenül precízen dolgoznak. Ez viszont már egy másik történet, amely szintén más hozzáállást igényelne a kormányzattól. Azt, hogy végre ne a gazdaság burjánzása legyen a cél, hanem az itt élő emberek méltó életkörülményeinek megteremtése.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 18. számában.