Vesztesek nélkül Európában
Az év egyik legfontosabb eseménye kétségkívül az európai parlamenti választás volt. A pártok azzal az elhatározással vágtak bele, hogy öt évre meghatározzák az Unió életét, főleg azt, hogy a mindenki által szükségesnek tartott uniós reform milyen irányba induljon el.
A szándék ugyan ez volt, de az az igazság, hogy az erőviszonyok nem úgy alakultak, hogy ebben tisztuljon a kép.
Nem dőlt el, hogy a nemzetek Európája vagy az Európai Egyesült Államok gondolata győzött-e.
Majdnem megtörtént, hogy a legeredményesebb, az Európai Néppárt átadta az Európai Bizottságot a második helyen végző szocialistáknak! De csak majdnem. Így nem lett EB-elnök Frans Timmermans, de nem lett EB-elnök a Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber sem, nem kis mértékben a kelet-közép-európai országoknak köszönhetően. A csúcsjelölti rendszer tehát csúfos kudarcot vallott, és az Európai Bizottság élére az a német politikus kerülhetett, akit a legtöbben el tudtak fogadni: Ursula von der Leyen. Aki – ahhoz képest, hogy nagyon kis szavazatkülönbséggel kapott bizalmat – szuverén politikusnak mutatkozott az első pillanattól fogva.
Jó politikai érzékkel ráült a klímakérdésre, azt mondta, Európának létkérdés a klímaváltozás. De azt is mondta, hogy a bizottság az emberekért dolgozzon, a munkahelyteremtésért és a fejlődésért.
Meg kellett harcolnia egyes biztosokért és biztosi portfóliókért, de ügyességét bizonyítja, hogy win-win szituációt tudott teremteni például a biztosok és a szakterületeik körüli vitában.
Érdekes lesz megfigyelni, hogyan tud majd úrrá lenni az egymásnak feszülő indulatokon a bevándorlási politika uniós reformjának vitájában, amely majd a következő év második felében kerül napirendre a német elnökség idején.
Emellett a szabadkereskedelem, a digitalizáció és a klímavédelem, no meg az euró konszolidálása lesz a feladata, illetve nagyon pozitív üzeneteket küldött a nyugat-balkáni országoknak, amelyeket a közelmúltban kikosarazott az Európai Unió.
Végtelen történetté nyúlik a Brexit, amire most nem érdemes egyetlen sort sem pazarolni, sokkal inkább az év vége bombahírére, az ún. normandiai négyek tanácskozására kell odafigyelni.
Itt, a határainktól nem messze az évek óta befagyott kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus esetében megcsillant a megoldás reménysugara. A német kancellár, a francia elnök, az orosz államfő és a sorozatszínészből lett ukrán elnök fogolycseréről, részleges csapatkivonásról, a Donyec-medence különleges státuszáról egyeztetett, több kérdésben eredményesen. Lesz például fogolycsere, így több száz katona már otthonában töltheti az ortodox karácsonyt, ami az általános közhangulat szempontjából döntő jelentőségű. Az embereknek természetesen nagyon elegük van az eddig 13 ezer emberéletet követelő esztelen testvérháborúból. S hogy körvonalazódik valamilyen megoldás, azt maga az ukrán elnök jelezte napokkal a párizsi tanácskozás előtt. Valahogy úgy fogalmazott, hogy ha a négyes megbeszélés nem sikerül, van B terve. Lehet, hogy éppen ezt vitatta meg Putyin elnökkel a másfél órás négyszemközti megbeszélésen, s nyilván a donyeci térség különleges státuszát. Mindenesetre a tanácskozás végén nem a win-win helyzet, hanem inkább az látszott a tárgyaló feleken, hogy belefáradtak az évek óta húzódó ukrán válságba.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 51/2019-es számában.
