Timmermans hattyúdala
Új ötlettel állt elő a nagy ötletgyáros, a brüsszeli vízfej egyik legsötétebb figurája. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, az európai zöld megállapodás (EU Green Deal) feje, klímafelelős és az uniós szankciók élharcosa szerint az Unió közös mezőgazdasági politikájának költségvetését a következő években nem kellene bővíteni.
Magyarán: az uniós gazdáknak összébb kellene húzniuk a nadrágszíjat, mert úgymond Ukrajna újjáépítése sok pénzt nyel el. Timmermans korszakalkotó ötletét az euractiv.com brüsszeli portálnak adta elő. Logikusan adódik a kérdés, mi lenne a feladata annak az uniós biztosnak, aki az európai mezőgazdasági tárcáért felel? Joggal hihetnénk, hogy a gazdák érdekeinek a védelme, az élelmiszerellátás (ne adj´ isten önellátás) minél hatékonyabb képviselete. Tévedés! Timmermans azért ül a „zöld” székben, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos nagyhatalmi érdekeket nyomja le az európai gazdák torkán.
Mert mindaz nem elég, hogy nagyvonalúan lemondunk az orosz kőolajról, földgázról, kőolajipari termékekről és a jó ég tudja, még mi mindenről (például az orosz gyémántról, ja, arról nem, mert az a biznisz fontos a belgáknak), s az sem elég, hogy eláraszt bennünket az ukrán gabona (meg még vagy kéttucatnyi élelmiszeripari termék), vegyük lejjebb az uniós földművesek támogatását!
Hiszen a napnál világosabb, hogy úgy segítünk a leghatékonyabban Ukrajnának – ahol úgymond az új európai demokrácia formálódik –, ha kevesebb élelmiszert termelünk.
Az új tervhez képest az épületes tanácsokon, miszerint fürödjünk hetente csak egyszer, ne is fürödjünk, csak tusoljunk, üljük körbe az asztalon pislákoló gyertyát, mosás helyett fordítsuk ki az inget, vagy lobogtassuk sokáig a balkonon, meg a hasonló agymenéseken legfeljebb jókat röhögtünk. De hogy az élelmiszeripart, a mezőgazdasági termelést, a stratégiailag talán legfontosabb ágazatot – képzavarral élve – lábon lőjük, az már enyhén szólva minősíthetetlen és érthetetlen. Márpedig ha csökken a támogatás, versenyhátrányba kerülnek az uniós gazdák, kevesebbet fognak termelni. Ráadásul, tessék megkapaszkodni, a dicsőséges zöld megállapodásnak egyik sarkalatos pontja az is, hogy a kontinens természeti állapotát a hetven évvel ezelőtti, tehát az 1950-es évek szintjére kellene visszaállítani. Kérdés persze, hogy kik állapodtak meg kikkel? Mert az Európai Parlament néppárti, „szélsőjobboldali” (értsd: szuverenista) szárnya hiába verte félre a harangokat, egyszerűen leszavazták őket a szocdemek, a zöldek és a még zöldebbek.
A zseniális timmermansi ötlet szerint akárhogyan is számolunk, oda lyukadunk ki, hogy amennyivel kevesebb támogatást fordítunk majd a mezőgazdaságra, amennyivel több területet akarunk védetté tenni, annyival többet fogunk költeni a termékek behozatalára. Mondjuk latin-amerikai marhahúsra vagy (hogy ne menjünk messzire) ukrán gabonára.
Zárójelbe tegyük vagy ne tegyük? Frans Timmermans már nem sok vizet zavar Brüsszelben, mert hazamegy „rendet csinálni” (a lengyel Donald Tuskhoz hasonlóan). Mivel a Mark Rutte (a magyar kormány egyik legmegátalkodottabb támadója) vezette holland kormány megbukott, novemberben parlamenti választásokat tartanak a tulipános országban. Timmermans pedig aduásznak számít a leendő nyertesek listájának vezetőjeként. Távozását már közölte is főnökével, Von der Leyennel. Lehet, hogy legközelebb az Európai Tanácsban fog Orbán Viktorra acsarkodni? Brüsszelben természetesen akárhány Timmermans helyettesíthető, futóbolondokból elég nagy ott a felhozatal, így a nagy ötlet is gurulhat tovább.
Ez az ötlet pedig annyira átlátszó, hogy szinte lerí róla a spekuláció. Ha jól belegondolunk, kinek jó ez, csak oda lyukadunk ki, hogy a Tarabella-, a Kaili-féle korrupció, a Leyen-féle vakcinaüzlet csak egy lyukas zsebből kipotyogó aprópénz volt ahhoz képest, amekkora hálapénzt lehet majd kaszálni Brüsszelben a leendő exportőröktől, akik ránk zúdítják a drága élelmiszert. Mert ha enni akarunk, meg kell vennünk a búzát, attól függetlenül, hogy GMO-mentes-e vagy sem (az USA nagy cégei régóta erre spekulálnak), a kukoricát, a növényi olajokat, a szóját, a húst és egyebeket. Ezeket nem fogják pótolni az élelmiszerbe darált rovarból készült fehérjék, amelyek fogyasztását az EU melegen ajánlja.
A mondás szerint a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. A jó szándék persze akár üdvözlendő is lehetne, hiszen ki vonná kétségbe, hogy a természetvédelem mérhetetlenül fontos (persze nem a klímahisztérikusok forgatókönyvei szerint). Európában pedig, ahol egyre hatalmasabb egybefüggő táblákon folyik az intenzív mezőgazdasági termelés, a mértéktelen műtrágyázás, a természet kiszipolyozása, növelni – vagy visszaállítani – kell a természetes élőhelyek arányát. Az utóbbi évtizedekben végzett lecsapolások, erdőirtások, a diverzitás ellen elkövetett bűnök szinte helyrehozhatatlan károkat okoztak a természetben. Ezért tűzte ki az Unió célul az élőhelyek védelmét.
A régóta tervezett természetvédelmi törvény lényege, hogy 2030-ra az EU területének legalább húsz százalékát lefedjék a helyreállítási intézkedések. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a jelenlegi mezőgazdasági területek helyére erdőket, réteket kellene telepíteni. Ez a tervezet a parlamenti ciklus legnagyobb összeütközését eredményezte a konzervatívok és a baloldali pártok között. A konzervatívok ugyanis a nagyívű terv kapcsán a mezőgazdászok oldalára álltak. A természet-helyreállítási törvényről az EP környezetvédelmi bizottsága két szavazást is tartott, s az egyenlő szavazás azt jelentette, hogy a bizottság nem támogatja a javaslatot.
Az Európai Parlament plenáris ülésén azonban fordult a kocka. Szűk többséggel ugyan (336:300), de az Európai Parlament egy hete megszavazta a rendeletet. A környezetvédők ünnepelnek, a gazdák ellenzik, így a politikai vita már a jövő évi uniós választási kampány részeként folytatódik.
Az Európai Néppárt és a szuverenista jobboldal egyelőre vereséget szenvedett, de a választásokon, ha továbbra is kiáll a gazdák érdekei mellett, sok szavazatot szerezhet a vidéken élő lakosságtól, és visszavághat a baloldalnak.
Mi a baj a rendelettel? „Mindössze” annyi, hogy íróasztalnál született. Kimondja, hogy körülbelül egy Hollandia nagyságú területet ki kellene venni a mezőgazdasági termelésből, és az érintett szántókat, legelőket „vissza kéne adni a természetnek”. Ami valljuk be, szépen hangzik, de Európa élelmezése szempontjából öngyilkosság. A brüsszeli javaslat például kifejezetten támadja az állattenyésztőket, mivel szeretné lecsökkenteni az ágazatot, mi több, ösztönözni szeretné a polgárokat, hogy több növényi fehérjét fogyasszanak. (Meg aztán tücsköt, bogarat, algát, végül levegőt.) Több felmérés kimutatta, hogy az európai lakosság nem óhajt leszokni a húsevésről, még ha Timmermans úr és Von der Leyen ezt üdvösnek is tartaná. Az ellenvélemények egy mondatba sűríthetők: a brüsszeliták csak tervezgessenek otthon, a saját vacsoraasztaluk mellett. Például Frans Timmermans, aki tizenkét szobás putriban lakik.
Az ominózus szavazáson a Fidesz képviselői egykori pártcsaládjukkal, a Néppárttal szavaztak (nemmel). Álláspontjukat Tóth Edina EP-képviselő így foglalta össze: „Nemet mondtunk a baloldal által erőltetett átgondolatlan, irreális és végrehajthatatlan tervezetre, amely veszélyezteti a gazdálkodók megélhetését és növeli az élelmiszerárakat.” A képviselő szerint az EP javaslata ismét szembe megy a Tanács álláspontjával. Katasztrofális lenne az európai agráriumra, hiszen legalább 30 százalékkal csökkentené az élelmiszer-termelést Európában, s növelné a függőséget a harmadik országoktól.
Ahogyan azt az elején bátorkodtunk jelezni: ez valakiknek nagyon is megfelelne, csak éppen az európai emberek érdekeinek nem. Az ilyen és hasonló tervek kapcsán eszébe jut az embernek a szovjet gazdasági modell, amelynek semmi köze sem volt a valósághoz. Brüsszel ismét elrugaszkodott a talajtól, és ott lebeg valahol a magasban, s onnan lészen eljövendő az általuk megálmodott (kiszolgált) új világ. Szerencsére nem eszik olyan forrón a kását, ehhez még a tagállamoknak is lesz egy-két szavuk.
Megjelent a Magyar7 2023/30.számában.
