A 12. madárles tábor Búcson

Győző Andrea 2019. május 03., 10:32

A búcsi Katona Mihály Alapiskolában idén áprilisban 12. alkalommal szervezték meg a madárles tábor.

Ezúttal is szakemberek (Katona Mihály és Sándor Csaba) vezetésével zajlott a madármegfigyelés Búcs különféle élőhelyein. A fiatalabb tanulók körében legnépszerűbb a háztáji madarak megfigyelése volt, Karkó Szabolcs és Almási Emil búcsi madártenyésztők jóvoltából különféle kacsa- és libafajokat, galambokat, fürjeket, arany fácánokat, pávát és emut is láthattak a gyerekek.

A tábornak egy érdekes színfoltja volt Horesnyík Ervin természetképekből összeállított kiállítása az iskola galériájában. A fiatal fotósnak ez az első önálló kiállítása, amely május végéig tekinthető meg.

Már hagyományosan idén is szerveztünk egy tanulmányi kirándulást Gúgh János, a Birdlife Slovensko Szlovák Madártani Egyesület munkatársa vezetésével. Ezúttal az egyesület által megújított mányai mocsaras természetvédelmi területre látogattunk el, ahol páratlan élményben volt részünk. Az elmúlt pár évben, mióta a megújult ez a terület, több mint 100 madárfaj jelent meg újra, ebből 63 fajt sikerült megfigyelnünk.

Gúgh János rámutatott, hogy az ilyen és hasonló területek (mint pl. a búcsi szikes terület is) milyen nagy jelentőséggel bírnak a környezetvédelem szempontjából, ezért nagyobb figyelmet és törődést érdemelnének. A terület legeltetésével és vizessé tételével számos már kivesző félben lévő élőlény kaphat új esélyt a megmaradásra.  

A kirándulás a MENTOR TT. támogatásával valósult meg, amelyen a mi érdeklődő tanulóink mellett a Herman Ottó Biológia Versenyre bejelentkezett tanulók és felkészítőik is részt vehettek.

Az idei madárles egy projektnappal zárult, ahol a szakemberek előadásai mellett azon tanulóink is előadást tartottak, akik bekapcsolódtak az Egy tanév a fecskékért c. projektbe. A projekt keretében rajzversenyre került sor, kisebb előadásokat tartottak tanulóink a fecskefajokról, a fecskék életmódjukról, vándorlásukról, és arról, milyen veszélyek fenyegetik őket. Tanulóink egy csoportja nekiállt feltérképezni a faluban fellehető fecskefészkeket, ez a munka egészen szeptemberig tart, utána lesz a kiértékelése, aminek az eredményét a Szlovák Madártani Intézet munkatársai is szívesen fogadják. A fecskeprojektbe a Magyarországon működő „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány felhívására kapcsolódott be iskolánk.

Képgalériánk:

Az idei tábor megvalósításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. –től nyertünk támogatást.

Képgalériánk:

0 HOZZÁSZÓLÁS