Valaki háborút üzent volna az államnak
A rendőrség és az ügyészség is pénteken többé-kevésbé megerősítette a csütörtökön kiszivárgott információt Šuflianský helyettes főügyész meggyilkolásának szándékról. Azt azonban nem tudni, hogy a megrendelő ugyanaz volt-e, mint a Kuciak-gyilkosság esetében, hogy mikor kapták a megrendelést, és mi volt a megrendelő indítéka - írja a Denník N napilap.
Aki meggyilkolta az újságírót, nem biztos, hogy értette, mit tesz, de aki az ügyészség második legerősebb emberének meggyilkolását tervezi, az tudatosan harcol ezzel az országgal. A helyzet még drámaibb, ha tudatosítjuk, hogy Šuflianskýt csak nemrégiben nevezte ki helyettesének Čiznár legfőbb ügyész, vagyis a bizalom láthatóan megvan köztük. Ráadásul a megrendelőnek azt is tudnia kellett, hogy a helyettes főügyész egyik legközelebbi szakmai barátja a jelenlegi rendőrfőnök, Milan Lučanský. Mekkora lehet a gond, ha mindezek ellenére valaki Šuflianský likvidálását tervezi, amivel háborút üzent volna a teljes rendőrségi és ügyészi elitnek? – teszi fel a kérdést a Denník N.
A nyilvános vita azt illetően, ki tehet arról, hogy idáig fajultak a dolgok, már megkezdődött. Az emberek többsége úgy véli, ha mégsem Kočner tehet a fiatalok haláláról: biztos, hogy több csalási ügyben benne van, s hogy a régi kerékvágásba már semmi sem kerülhet vissza.
Fico, az élő szimbólum
Šuflianský meggyilkolásának terve első ránézésre őrült ötletnek tűnik, véli Arpád Soltész a Noviny.sk portálon megjelent kommentárjában, hozzáfűzve: van benne logika, amit ráadásul meg lehetett jósolni.
Soltész szerint a kettős gyilkosság a pszichológiai gátak áttörését jelentette, s ha a rendőrség nem derítette volna ki az ügyet, a gyilkolás standard eszközzé vált volna azok eltávolítására, akik „belerondítanak” a bűnözők ügyleteibe, legyenek bár újságírók vagy akár rendőrök és ügyészek. Ha a megrendelő nem hazai olcsó, kellőképpen nem dörzsölt munkaerőt bérelt volna fel, az esélye annak, hogy kinyomozzák, a gyakorlatban a nullával lett volna egyenlő. Az ország szerencséje a szerencsétlenségben, hogy a megrendelő alábecsülte a gyilkosság következményeit.
A kulcsfontosságú kérdés az, hogyan dolgozhatta magát Szlovákia majdhogynem a múlt évszázad 70-es éveinek szicíliai szintjére. Még ha Robert Fico megbántva is érzi most magát, a jelenlegi állapotokért – a leghosszabb ideig kormányfői tisztségben lévőként – teljes felelősséget visel. Nem véletlen, hogy már az európai néppártiak elnöke, Manfred Weber is a Smer vezetői és a pillanatnyilag legfőbb gyanúsított Kočner közti kapcsolatok kivizsgálását követeli. S bár Kočner a törvény szerint még mindig feddhetetlen polgár, mégiscsak van valamilyen hírneve, amilyennel jó pár börtönviselt ember sem dicsekedhet, a pártok csúcsképviselői meg a kormánytagok mégis nyilvánosan találkozgattak vele, szerződéseket vagy bizniszeket kötöttek vele. A „hírneve” láthatóan nem zavarta őket, mindegy volt nekik, hogyan szerezte a vagyonát meg a befolyását, csak az érdekelte őket, milyen hasznuk lehet a Kočnerral való kapcsolatból…
Még a mečiari idők bevett gyakorlata volt „a törvényt nem sértett“ formulára való hivatkozás az ilyen esetekben. Hiába tudta mindenki, hogy valaki hazudott, lopott, ha senki sem tudta bizonyítania a bíróság előtt, akkor rendben volt a dolog.
S Robert Fico ennek az álláspontnak az élő szimbólumává vált azzal, hogy máig nem költözött ki a Bonaparte lakótömbben bérelt lakásából. Az erkölcstelen cselekedet társadalmi normává vált, s kialakult egy réteg, az érinthetetlenek rétege, akiknek a büntetlensége garantált volt, bármit megtehettek. Szinte bármit, véli Soltész.
Nem Kočner a keresztapa
Mint utóbb kiderült, Ján Kuciak meggyilkolása alacsony költségvetésű gyilkosság volt, amit olyan amatőrök követtek el, akik vagy 500 nyomot hagytak maguk után. Ez az olcsó amatőrizmus ellenkezik az ésszel, aminek az egyik magyarázata az lehet, hogy ezek az emberek rendelkezhettek már olyan gyilkos múlttal, ami következmények nélkül marad, vagyis mégsem voltak annyira amatőrök, írja Dag Daniš az Aktuality.sk portálon.
A másik lehetőség Daniš szerint, hogy a megrendelő azzal számolt, a nyomozás során fedve lesz, illetve, hogy a nyomozók nem a forró nyomon indulnak el (ami egyébként be is igazolódott). Az is elképzelhető, hogy az ügy kulcsfontosságú szereplőit külföldre menekítették volna, ám erre már nem kerülhetett sor, mivel időközben a szponzort bebörtönözték egy egészen más ügyben.
Ha feltételezzük tehát, hogy Kočner volt a kettős gyilkosság megrendelője, akkor Daniš szerint három lehetséges forgatókönyv jöhet számításba. Az első, hogy Kočner egy „felsőbb” utasítás jól motivált végrehajtója lehetett. Kočner nem volt sem oligarcha, sem nagyvállalkozó, alacsonyabb súlykategóriákban mozgott. A politikai hátterű bűnözői környezetben „problémamegoldónak” számított., és a szolgáltatásaiért nemcsak rendőri, hanem politikai védelmet is élvezett. A másik lehetőség, hogy Kočner a megrendelők egyike volt, de nemcsak az egyedüli. Hiszen Kuciak intenzíven dolgozott Kočner barátainak az ügyein is: Bašternákén, Bödörén... A harmadik lehetőség pedig, hogy Kočner volt a végső megrendelő. Ebben az esetben valószínű, hogy a fedezésére kihasználta a kapcsolatait a biztonsági környezetből meg annak oligarchahátteréből. Ez magyarázatot adna arra, miért volt a helyszínen elsők közt – jogköreivel ellentétesen – Robert Krajmer, a NAKA tisztségviselője.
Hogy melyik lehetőség áll legközelebb a valósághoz, nem tudjuk. Kočner munkájának jellegéből azonban az következik, hogy a negyedik lehetőség: hogy a saját szakállára cselekedett minden fedezet nélkül, nagyon valószínűtlen. Kočnernek egy dologban igaza lehet, amit a börtönből üzent: nem őt kell „keresztapának” hívni, írja Daniš.
