A szülőföld visszavár

Két érsekújvári fiatalember, két jóbarát másképp döntött. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban tett sikeres érettségi után Bopkó László a Lipcsei Egyetem Orvosi Karán fogorvosnak tanul, Pál Ádám pedig a prágai Károly Egyetem Jogtudományi Karán végzi tanulmányait. Messze a szülőföldjüktől. Mindketten negyedévesek.

Miért esett a választásotok Lipcsére, illetve Prágára?

Laci: Középiskolás éveim során sokat foglalkoztam a német nyelv tanulásával. Gimnáziumunk lehetőséget nyújtott a DSD (Deutsches Sprachdiplom) nyelvvizsga megszerzésére, amivel több diáktársammal együtt éltem is. Ez lehetővé tette, hogy felvételt nyerhessek német egyetemre.

Ádám: Már az egyetem kiválasztása során fontos volt számomra, hogy ne ütközzek akadályokba, ha az itthoni munkapiacon szeretnék elhelyezkedni. Sajnos a jogi szakmák esetében ilyenkor leszűkülnek a lehetőségek, és Szlovákián kívül csak a csehországi tanulmányok feleltek meg ennek a szempontnak. A cseh egyetemeknek jobb nevük van, ráadásul a nyitott napok és a felvételik során szimpatikusabb hozzáállást tapasztaltam az ottani egyetemek részéről. Ez később be is igazolódott, a tanulmányok során több hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra, és nyitottabbak a diákok kezdeményezéseire is. Az ilyen dolgokban a csehek egyértelműen a szlovákok előtt járnak.

A gimnáziumban sokat foglalkoztatok a magyar történelemmel, számos történelmi versenyen győztetek, például megnyertétek a Rákóczi Szövetség budapesti nemzetközi Gloria Victis történelmi versenyét. Nem is jutott eszetekbe, hogy ezen az úton haladjatok tovább?

L: Az utolsó gimis évben sok cél lebegett előttem, persze a hozzá tartozó rengeteg kérdéssel. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom édesanyám nyomdokaiba lépve a fogorvosi pályával. Ahogy haladtam a tanulmányaimmal, úgy váltotta fel a kezdeti bizonytalanságot az érdeklődés az orvostudomány iránt. És a történelem megmaradt kedves időtöltésnek.

Á: Soha nem játszottam el komolyan ezzel a gondolattal. Nagyon elismerem azokat az embereket, akik a kutatásnak szentelik az életüket, pótolhatatlan munkát végeznek, kicsit sem irigylésre méltó körülmények között. Elég visszatekinteni az elmúlt pár hónapra, milyen indulatos és bizonytalan a helyzet mind Szlovákiában, mind Magyarországon. Ráadásul érezhetően a természettudományokra helyeződik a hangsúly, ami még nehezebb helyzetbe hozza a történészeket. Szívesebben foglalkozom a történelemmel kedvtelésből, és így talán jobban meg is őrzi számomra a varázsát. 

Milyen erőt, tartást adott nektek, hogy behatóan foglalkoztatok a magyar történelemmel a gimiben? Tart még ez a vonzalom? Tudtok még foglalkozni valamilyen szinten, akár kedvtelésből is a törivel?

Á: A történelem nagyon jó tanár. Nem az a hasznos, ha dátumokat vagy eseményeket memorizálunk, hanem ha megkeressük az események okait, következményeit és az összefüggéseket. Ennek köszönhetően pontosabb képet lehet alkotni a jelenről is. Miért radikalizálódik például annyi fiatal Szlovákiában? Mert gyakran fogalmuk sincs a történelemről, nem becsülik meg a jelen lehetőségeit és szabadságát, mert nem tudják, mi mindennek kellett megtörténnie azért, hogy most itt tarthassunk.

L: Egy pillanatig sem bánom, hogy annyit foglalkoztam a történelemmel. A történelem nagy segítséget nyújt abban, hogy az ember könnyebben megértse, átlássa a jelent. De a legnagyobb hozadéka a versenyeken való aktív részvételnek az volt, hogy középiskolai tanulmányaink végén a versenyekre való felkészülésből adódóan képesek lettünk egyedül dolgozni, rengeteg információforrásból a lényeget leszűrni, kiértékelni és megvitatni. Lényegében megtanultunk tanulni.

Bopkó László

Számos oka van, hogy fokozatosan kiürülnek a magyar iskolák a Felvidéken. Sokan azért nem tanulhatnak az anyanyelvükön, mert a szüleik úgy gondolják, könnyebb lesz az érvényesülés a szlovák iskolával. Ti például milyen „hátrányt” éreztek amiatt, hogy magyar iskolába jártatok?

Á: Sosem éreztem hátrányt emiatt. Semmiféle kudarcot vagy csalódást nem írnék a magyar iskola számlájára. Ha valami nem úgy megy, ahogy elképzelem, azért én magam vagyok felelős, nem a volt iskolám. Ellenben számos előnyöm származott abból, hogy magyar iskolába jártam. Prágában a magyar közösség elég nagy ahhoz, hogy minden területen akadjanak olyan személyek, akikhez segítségül lehet fordulni diákként, de egyben elég kicsi ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok minden magyar diák számára elérhetőek legyenek. Az előbbi igen, az utóbbi már nem mondható el a szlovák közösségről. Emellett számos magyarországi ösztöndíjprogram létezik, amelyek célja a külhoni magyar egyetemisták támogatása. Ezek a programok komoly anyagi és szakmai segítséget jelenthetnek, csak élni kell a lehetőséggel. A következő előny, hogy elfogadható szinten művelem a magyar és a szlovák nyelvet is, ellentétben a szlovák iskolába járókkal, akik már csak konyhanyelven beszélnek magyarul. Itthon nem is tudatosítjuk, mekkora előnyt jelenthet például a cseh munkapiacon, hogy szlovákul és magyarul is jól beszélünk. Szüleim azzal, hogy a magyar iskolát választották, megalapozták számomra ezeket a lehetőségeket.

L: Nagyszüleimtől kezdve mindenki magyar iskolába járt a családunkban. Nálunk soha senki nem érzett ebből adódóan hátrányt, senki sem élt át sikertelenséget az életében. Szlovák iskolából is lehet nagyszerű eredményeket elérni, de téves az a gondolat, hogy egy magyar iskolából nem. Sokkal könnyebb az anyanyelven tanulni, emberi kapcsolatokat építeni és sikereket elérni, mint bármilyen más nyelven. Az érvényesülés nem csak egy dologtól függ. Befolyásolja a nevelés, a környezet, a baráti kör és a szerencse is. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit Ádám már említett.

Prágában Ádámnak talán annyival könnyebb, hogy be tud kapcsolódni az ottani magyar közösség életébe. Az AED-en vagy a Diákhálózaton keresztül is tartani tudja a kapcsolatot a magyar egyetemistákkal. Így van?

Á: Prága már elég messze van ahhoz, hogy az ott élő magyarok aktívan keressék a magyar társaságot, de még elegen vagyunk ahhoz, hogy jól működő szervezetekbe tömörülhessünk. Az Ady Endre Diákkörben nagyszerű csapat kovácsolódott össze, hetente szervezünk programokat, vannak rendezvényeink, amelyeken több mint félezer egyetemista vesz részt az egész Kárpát-medencéből. A több mint 60 éves sikeres működés elismeréseképp diákkörünk 2017-ben elnyerte a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat.

Laci Lipcsében más helyzetben van magyar közösség hiányában.

L: Amikor idejöttem, tisztában voltam vele, hogy az új barátaimat nem a közös anyanyelv alapján fogom keresni. Az volt a célom, hogy minél több diáktársammal tudjak baráti viszonyt kialakítani. Hiszen barátok nélkül nagyon nehéz! Nagyszerű emberekre találtam, örülök, hogy a barátaimnak nevezhetem őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy az otthoniakat kitöröltem volna az életemből. Itthon is rengeteg kiváló barátom van, akikkel mindig nagyszerű a viszontlátás élménye.

Pál Ádám

Mit jelent számotokra a szülőföld és a magyarsághoz való tartozás?

Á: A szülőföld számomra azt a helyet jelenti, ahol a családtagjaim tárt ajtóval fogadnak, amelyhez a gyermekkori emlékeim fűződnek. A magyar identitás számomra adott és megváltoztathatatlan. Le lehet tagadni, megpróbálni megváltoztatni, de az ember ilyenkor csak magát csapja be, hiszen tudja, nem az, akinek vallja magát. Továbbá egy olyan dolgot, amelyet szerényen, konfliktusok nélkül, de büszkén kell vallani. Magyarságunk sosem volt megkérdőjelezve a családunkban, de az iskola volt az az intézmény, amely meghatározó szerepet játszott ebből a szempontból. Visszagondolva, nem az volt a fontos, hogy magyarul zajlott a biológiaóra, hanem hogy év elején felcsendült a Szózat, márciusban megemlékeztünk a ’48-as hősökről, vagy éppenséggel megnéztük a Toldit valamelyik színházban. Az iskolának pótolhatatlan szerepe van egy nemzetiség fennmaradása szempontjából. Nehezen tudom elképzelni, hogy a szülők helyettesíteni tudják mindazt, ami e téren elmarad egy szlovák iskolába járó magyar gyermeknél.

L: Ádám nagyon jól összefoglalta, egy Radnóti idézettel szeretném csak kiegészíteni: „messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága...“

Szerintetek mennyire befolyásolja a magyar egység hiánya a felvidéki magyarság sorsát?

Á: A politikai széthúzás a szlovákiai magyarság legnagyobb tragédiája. A skatulyázás megmérgezi a társadalmat, és már a magánéletben is érezhető. A legutóbbi parlamenti választások megmutatták, milyen gyakorlati hatásai vannak a jelenségnek. A magyarlakta járásokban a részvétel alulmaradt a szlovák járásokkal szemben, és meggyőződésem, hogy ez az eredmény a szlovákiai magyarság politikából való kiábrándultságát jelzi. Ilyen eredményekkel pedig aligha álmodhatunk erős képviseletről.   

L: Szerintem is ez a közösségünk fő problémája. Remélhetőleg ezzel a felvidéki magyar politika komolyan vehető játékosai is tisztában vannak. A kérdés már csak az, hogy ennek tudatában a személyes ellentéteket miért kezelik még mindig prioritásként? Hiszen ezen kívül is van a szlovákiai magyar közéletnek számos megoldandó gondja, és ez csak tetézi. Mindig van mindenre megoldás, de csak akkor lehet valamit megvalósítani, ha van mögötte akarat, elszántság és összefogás. Persze ehhez szükséges az is, hogy mindenki levonja a személyes felelősségét a történetben. Továbbá elengedhetetlen, hogy a politikusok önreflexiót gyakoroljanak, mielőtt a tárgyalóasztalhoz ülnek. Viszont a 21. században már nem elégedhetünk meg egy létrejöhető „szimpla” magyar egységgel sem! Akkor sem dőlhetünk majd hátra! Egy ilyen pártnak aktívabban kellene foglalkoznia a közélet minden területével! Egy parlamenti pártnak szükséges, hogy legyen véleménye a jelenlegi helyzetről az egészségügy, az infrastruktúra, az iskolaügy területén, és elengedhetetlen, hogy ezekről ne csak beszéljen, hanem a problémákra valós alternatívákkal szolgáljon.

Milyen terveitek vannak? Visszajöttök, külföldön maradtok? Vagy ez még korai kérdés?

Á: Úgy kezdtem az egyetemet, hogy a tanulmányaim után visszajöjjek Szlovákiába. Hasznos lehet, ha fiataljaink nívós külföldi egyetemen szereznek képesítést és tapasztalatot. De akkor tesszük a legtöbbet a közösségünkért, ha tudásunkat itthon kamatoztatjuk. Ehhez szeretném tartani magam a jövőben én is.  

L: Az első számú feladat jelenleg az egyetem elvégzése. Az én esetemben két év asszisztensi idő következik, amit szeretnék még Németországban elvégezni. Ennél távolabbi jövőt már nehéz megjósolni. De a hosszú távú célok között a hazatérés biztos, csak az időzítése kérdéses.

Mit üzentek Lipcséből és Prágából a felvidéki magyar fiataloknak?

L: Legyen tervük, hogy hogyan jutnak el a nulláról az egyre. Egy rossz terv is sokkal jobb, mint a terv hiánya.

Á: Ne a nyelvismeretükből, vagy annak hiányából fakadó gátlásaik alapján döntsenek valamilyen főiskola mellett. Ne féljenek olyan jelentéktelen dolgoktól, hogy rosszul ragoznak, vagy akcentussal beszélnek. Ha a külföld mellett döntenek, próbáljanak hazatérni, mert a családjuknak és a közösségüknek köszönhetik, hogy eljutottak valahová.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/10. számában.)