HIRDETÉS

A pápa aggódik a líbiai harcok miatt

2011. március 28., 18:16
VATIKÁN. A vasárnap déli Úrangyala imádság alkalmával mondott beszédében a Szentatya az összegyűlt hívek előtt a napi evangélium (Jn 4,1–26) jelentését világította meg, és a líbiai harcok miatti aggodalmának adott hangot

A Mennyei Atya mindig megadja az embernek a szabadságot. A nagyböjti időszak is alkalom arra, hogy az ember szabadon döntsön arról, hogy hallgat-e Istenre, vagy sem. Az Atya kopogtat szívünkben, és türelmesen várja, hogy válaszoljunk. A pápa arra kérte a téren egybegyűlteket, és minden keresztényt, hogy – otthon, a templomban, vagy bárhol – teremtsen csendet, és hallgassa Istent.

 A harmadik nagyböjti vasárnapon felolvasott evangéliumi szakasz, Jézus párbeszéde a szamariai asszonnyal, szimbólumokban gazdag – mondta a Szentatya, kiemelve ezek közül is a víz-szimbolikát, mely a keresztség szentségének szimbóluma. Jézus Krisztus az örök élet vizét adja az embereknek - de mindennek értelmét és jelentőségét csak akkor érthetjük meg, ha figyelmesen hallgatunk Isten szavára – magyarázta a pápa.

Az Úrangyala ima után a Szentatya ismételten hangot adott a líbiai harcok miatti aggodalmának. A párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólította fel a feleket. "Felszólítom a nemzetközi szervezeteket és mindenkit, akik politikai és katonai felelősséget viselnek: kezdjenek párbeszédet, hogy ezzel felfüggesszék a fegyverek használatát" - mondta. A Líbiából érkező drámai hírek a polgári lakosság veszélyeztetéséről szólnak, amelyek aggodalommal töltenek el - fogalmazott a Szentatya, hozzátéve, hogy a diplomácia minden eszközét be kell vetni, és a megbékélésre irányuló óhaj leghalványabb jelét is támogatni kell.

Forrás: Magyar Kurír
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS