„Porból lettél és porrá leszel”
Sok hívő embernek kerül ma a homlokára hamuval rajzolt kereszt. Hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt, a bűnbánat ideje. De nevezik negyvennapos előkészületnek is, ami a legnagyobb keresztény ünnepet, a húsvétot előzi meg. A legtöbben ezen a napon csak a hús fogyasztását kerülik, de az egyház szigorúbb szabályai szerint a felnőtteknek napi háromszori étkezés, egyszeri jóllakással engedélyezett. Nagyböjt kezdő napja a régiek számára az elcsendesedés és lemondás idejének beköszöntét is jelentette.
Tájainkon húshagyókeddel véget ért a farsang, ami nagy mulatságokban csúcsosodott ki.
– Szülőfalumban, Tardoskedden külön volt az iparos bál, külön az emberbál és külön a legénybál. Némelyik faluban ezt este tízkor be kellett fejezni, mert ha hazamentek, akkor még éjfél előtt zsíros étellel jól kellett lakni, hiszen utána kezdődött a böjt. A falusi emberek ebben az időszakban nagyon odafigyeltek az ételekre, hogy azok zsiradékban szegények legyenek. Sok helyütt az ún. vaj aljával – felhevítették a vajat – főztek, zsír helyett. Mi több, még a főzőedényeket is kisúrolták, kilúgozták, hogy szemernyi zsiradék se maradjon bennük a nagyböjtre – meséli Méry Margit néprajzkutató.
Elkezdték főzni az egyszerű böjti ételeket, például a savanyú káposztát meglocsolták kendermagolajjal. Rengeteg káposztás és krumplis ételt fogyasztottak eleink, sokféle levest főztek akkoriban.
– A disznótoros lakomák után nagyon okosan tették az emberek, hogy elővették a hüvelyeseket, a babot, a borsót, a zöldségeket. A falumban minden hétfőn, szerdán és pénteken bableves volt ebédre. Egyszer egy nénike mesélte nekem, hogy ha jól meg volt tömve a hordó káposztával és volt egy zsák krumplijuk, akkor azzal nyárig kibírták.
Hozzáteszi azt is, hogy ugyanakkor a füstölt húsokat megőrizték nemcsak húsvétra, hanem még a nyári aratási időszakra is, amiből aztán kiadós ételeket főztek az egész nap keményen dolgozó aratómunkásoknak.
A böjt egyúttal a lelki élet előtérbe kerülését is magával hozta. Főszerepet kapott az imádság. Méry Margit felidézi, hogy amikor egyszer a debreceni egyetem professzoraival közösen Gömörben néphagyományokat gyűjtöttek, megdöbbentek, hogy bármelyik házba mentek be, akár még délben is, az idősek mind imádkoztak, rózsafüzérrel a kezükben. Krasznahorkaváralján böjtidőben zsúfolva volt a templom fiatalokkal, énekeltek, imádkoztak. Mindez már a múlté…
A böjt a mai ember számára a legtöbb esetben csak abban merül ki, hogy hamvazószerdán és nagypénteken nem eszik húst. Sokaknál még abban sem. Valójában nehezebb is manapság lemondani a dolgokról, mint nagyanyáink idejében, hiszen túl nagy a csábítás, minden elérhető, megvehető. Elvégre fogyasztói társadalomban élünk…
Az utóbbi évtizedekben előtérbe kerültek a különböző léböjt kúrák, diéták, tavaszi méregtelenítések. Akik ezeket végzik, legtöbbször csak egészségük megvédésére gondolnak, csupán véletlen egybeesés, hogy ezt éppen nagyböjt idején teszik.
Ilyenkor meg kell tanulni lemondani, önmérsékletre, korlátokra van szükség, mert akkor sokkal jobban felértékelődnek számunkra a dolgok. A modern böjt része lehet például az alkohol, a csokoládé, a sütemény elhagyása, de akár az is, hogy heti egy-két napra „lelépünk” a közösségi hálóról, este nyolc után kikapcsoljuk a telefonunkat, nem tévézünk. A lényeg mindig az, hogy valami olyasmiről mondjunk le, amit szeretünk, ami napjaink részét képezi, örömet szerez, és ebben maradjunk állhatatosak.
Hogy mi is valójában a böjt és milyen formában alkalmazhatjuk ezt a mai felfordult világunkban, azt Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus, író fogalmazta meg nagyon érzékletesen.
„Böjt alatt mi rendszerint az étel-ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel-falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát.
Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk szólni. Mi a feladat, a leckénk a halk és szelíd szó meghallása érdekében? Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit – az anti-evangéliumot, az ellenörömhírt –, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekről szólnak; ehelyett csöndesedjünk el.
Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerűbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni – és ez így is van.
Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket-fülünket böjtöltetve tudunk olykor-olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk. Mit mond a csönd; Miről, kiről beszél lényünk mélye? Békés, tiszta hangok, képek jönnek-e elő, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi?
Azért is szükségünk van hang-böjtre, hogy rezonáló-képesek legyünk a belső-felső hangra, a Lélek szavára. Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével.”
Megjelent a Magyar7 2024/7.számában.
