Magyar csaták, csatázó magyarok: Mohamed szultán elmaradt reggelije

Drinápolyban (Edirne, Törökország) 1432-ben megszületett II. Murád szultán harmadik gyermeke, Mohamed. 12 éves volt, mikor apja lemondott a trónról, mert nyugalomra vágyott, de Hunyadi János keresztülhúzta a számításait, kénytelen volt visszatérni. Mohamednek így egészen apja haláláig kellett várnia a sorára, 1451-ben aztán végleg hatalomra került, és II. Mohamed nem tétlenkedett. 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, ezzel véget vetett az 1000 évig fennálló Bizánci birodalom történetének.  

- írta Thuróczy. Orbán nevű magyar (székely) mester, miután Bizáncban nem méltányolták úgy a képességeit, ahogy ő szerette volna, hatalmas ágyúit a töröknek készítette el.

Hódító Mohamed ezután Magyarország ellen fordult, az ország déli kapuját, Nándorfehérvárt vette célba.

A város a Duna és a Száva folyó összefolyásánál található, ma Belgrád néven Szerbia fővárosa.

Mohamed talán kissé elhamarkodottan, de állítólag azt mondta, hogy következő hadjárat alatt reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját Bécsben fogyasztja majd.

A törökök nem bíztak semmit a véletlenre, a hadjárat előkészületei már előző év decemberében megkezdődtek, hogy aztán 1456 tavaszán elinduljon a százezres had (mai kutatások szerint inkább 60-80 ezer közé tehető a létszámuk). III. Callixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett, amiből persze szokás szerint semmi nem valósult meg. Ezen felül kibocsátotta 1456. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén a „Cum hiis superioribus annis” kezdetű imabulláját, amely az egész keresztény világ számára elrendelte, hogy imádkozzon a keresztes seregek győzelméért.

Nem csak reggel és este, hanem délben (először ez délután 3 órát jelentett) is megkondultak a harangok, hogy a magyarok győzelméért szóljanak. 

Bár a keresztes hadjárat elmaradt, jöttek önkéntesek Csehországból, Szerbiából, Lengyelországból és Magyarországra jött Kapisztrán János is. Az itáliai ferences barát korának egyik legkiválóbb szónoka volt, „másodállásban” inkvizítor. Kapisztránt szervezett ugyan egy keresztes hadat a környékbeliekből, de harcértéke felől Hunyadinak nem sok fogalma lehetett.

A várat Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védte mintegy 6-7 ezer emberrel, ehhez még jött a Hunyadi által kiállított 10-12 ezres had. Óvatos becslések szerint a muszlimok két-háromszoros túlerőben lehettek. 

A török csapatok július elején értek a várhoz, majd megkezdték a falak rombolását. A flottájuk elzárta a Dunát, de elkövettek egy súlyos hibát a török stratégák, mégpedig azt, hogy nem szállták meg a Száva, illetve a Duna bal partját, megakadályozandó, hogy a felmentő sereg közvetlenül a vár alatt verjen tábort. Emiatt is vált lehetővé, hogy július 14-én Hunyadi hajóival áttörje a török flotta vonalát és embereivel, valamint utánpótlással bejusson a vár szétlőtt falai közé.

Hunyadi a csüggedő védőket, Thuróczy szerint a következő szavakkal, igyekezett felrázni: 

Július 21-én a késő délutáni, esti órákban a megindult az első török roham a vár maradéka ellen. Egészen másnap délelőttig, három hullámban rohamoztak az ostromlók. Ezek során az ostromlóknak sikerült betörni a városba, sőt feljutottak nemcsak a fellegvárba vezető hídra, hanem néhány helyen a falakra is. Ekkor került sor Dugovics Titusz hőstettére, akinek a nevét az újabb kutatások kétségbe vonják, (egyáltalán magát az esetet is, hogy megtörtént-e) de ha nem is így hívták a hőst, aki életét adta hazájáért, cselekedete akkor is elismerendő, és szimbolizálja a védők hősiességét.

Hunyadi lovasságával kitört a felső várból és többször is visszaszorította a támadókat. Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-ének reggelére megtisztították a várost a támadóktól.

Dél körül aztán keresztes vitézek szivárogtak ki a várból és megtámadták az anatóliai hadtest állásait. Ezt látva, a Száva túlpartján táborozó keresztesek is elkezdtek átkelni a folyón, Kapisztrán érzékelte, hogy nem tudja visszahívni őket, szintén csónakba szállt, ezzel az egész keresztes tábort felbuzdította, akik elözönlötték a Szávát. Sikerült megszerezniük a török ágyúkat, mire Mohamed észbe kapott és ellenlépéseket tett, addigra Hunyadi is kitört embereivel a várból, harapófogóba fogva a kontyosokat, elfoglalta a ruméliai tüzérség ágyúit, és hátba támadta Mohamed csapatait. 

Mehmed még aznap este visszavonulót fújt, a pletykák szerint csalódottságában véget akart vetni az életének. Hunyadi ismét megmentette a keresztény világot és hetven év haladékot adott a Magyar Királyságnak a török hódítással szemben. A győzelem két főszereplője nem sokkal élte túl a diadalt, mindketten pestisben haltak meg, Hunyadi augusztus 11-én, Kapisztrán október 23-án. A déli harangszó pedig összeforrt a nándorfehérvári diadallal. Ismét Thuróczy:

„Némelyek így beszélték el a császár bukását: Midőn hevesen dúlt a csata, és maga a császár hajtotta harcba embereit, mellét nyíl sebezte, és félholtan zuhant le lováról. Övéi felragadták és sátrába vitték. Mikor aztán éjszaka lett, látták a törökök, hogy az anatóliai vajda meg összes főembere elesett a csatában, nagy vereséget szenvedtek, és maga a császár is szinte odavan, alig lélegzik. Megrémültek, hogy hajnalra a magyarok rájuk támadnak: megfutamodtak, és a császárt is magukkal vitték. Hogy pedig ez ne szenvedjen még inkább az úti fáradalmaktól, másfelé térve, Zsarnó nevezetű várukba szállottak be. Mikor a császár ott magához tért és megkérdezte, hol van, megmondták neki a helyet; ekkor a császár így szólt:

- Miért és miképpen kerültünk erre a helyre?

- A magyarok legyőztek, az anatóliai vajda és a seregnek majd minden hadnagyi elestek - felelték -, mi is nagy vereséget szenvedtünk, és ami ennél is több, fölségedet is inkább halva mintsem élve láttuk. Ezért futottunk idáig.

Ismét kérdezte a császár, ott maradtak-e az ágyúk és egyéb hadi szerszámok. Azt felelték neki, minden ott maradt. A császár erre szívének mélységes keserűségétől megkeseredve mondotta:

- Adjatok nekem mérget, hadd vegyem ezt magamhoz. Inkább meghalok, semhogy gyalázattal térjek meg országomba.“