„Koronám” története, avagy vallomás a fertőzésről

A láza nem volt igazán magas, de napokig makacsul tartotta magát. Napjában többször is leizzadt, iszonyúan szédült, és szinte megállás nélkül köhögött. Emiatt ment el pénteken orvoshoz, aki PCR-tesztre küldte, és az eredmény pozitív lett. Hogy miért nem mutatta ki vasárnap a hétfőn már tüneteket produkáló koronavírus-fertőzést az antigénteszt, arra azt a magyarázatot kapta, hogy valószínűleg akkor még nem volt eléggé elharapózva szervezetében a fertőzés.

Kiss Gibbó Gábor, az ismert fotós is átesett a koronavírus-fertőzésen, amiről közösségi odalán is beszámolt. Bejegyzését, kérésére, változatlan formában közöljük.

„Hallgatni akartam a sorban, miközben a szemeket figyeltem. A sor, ahogy közelít az ajtóhoz, csendesül. Itt-ott elfojtott köhögés. Már-már bűnösnek érzi magát az ember, ha kiszárad a torka. Édesanyám mindig azt mondogatta: a fiúk nem sírnak. Egy egészséges ember nem köhög.

Előttem egy plázacica matat megkopott körmével a mobilján. Vajon rákeresett-e a neten arra, hogy a szilikonmell alatti tüdőt mennyire tudja roncsolni a vírus? Suták a mozdulatai, még volna ideje, hogy a neten szörfözzön, de elrakja a mobilját. Hallgatni akar. Vár. Lassan megy a sor. A csend egyre mélyebb, a végén vajon piros vagy fekete pontot kapok-e? Megfelelek, vagy meg leszek bélyegezve?

Az ajtón egy apuka lép ki, kezében boríték. Mellettem a felesége, babakocsival. Lassan ringatja. Féléves lehet a baba. Hallgat, talán alszik. A feleség szemében az aggódás olyan mélységét fedeztem fel, amit csak egy anya tud átérezni. Végig a férje szemét kutatja, hallgatnak, és kézen fogva elsétálnak.

A tesztem negatív. Csodálkozom, mert egy k...va kicsúszik a számon, mikor agyamig hatol a pálca. Ünnepelek, rántott csirkével és barackbefőttel, elvégre vasárnap van.

Másnap már köhögök, pedig hallgatni akartam.

Hallgatni akartam, hogy körbevettek a kutyák. Lassan keringtek körülöttem, arra a pillanatra várva, mikor kicsit lankad a figyelmem, mikor elfáradok, mikor úgy érzem, hogy büszkeségben sérthetetlen vagyok. Akkor, akkor szétfeszítették a bordáimat, mint valami ketrec rácsát, és rátelepedtek a mellkasomra. Nem hallgattak. Vicsorogva, ugatva, marakodva keresték a helyüket.

Láz. A láz csendben jött. Alig-alig mutatta meg magát. De borzongás kísérte útját. Mint amikor beleszagolsz egy bódító illatú liliomba. Ha elalszol alatta, egészen a halálig ringat. Megpróbálsz a takaró alatt menedéket találni. Hátha nem talál meg a borzongás, hátha a kutyák dühe alábbhagy.

Hallgatni akartam, hogy mocsárban alszom. Az ágyam fehér lepedője iszamóssá válik a verejtéktől. Éjszakánként akár háromszor is. Állok a tükör előtt, nézem a bőröm, ahogy verítékben fürdik, és négykézlábra kell ereszkednem, annyira szédülök. Ki kell mennem a mosdóba. Hallgatagon, csendben. Nincs kihez szólni. Ülve pisilek, miközben a radiátorba kapaszkodom. Éjszaka van és csend. Vagy nappal? Nem tudom. Minden hallgat. A tárgyak a sarokban lapítanak.

Várj. Majd értesítünk. Várok, de már nem csendben. Elmondom. Nem hallgathatok.

Ennyi. Covid-pozitív voltam, és ma van a betegségem 10. napja. Kigyógyultam.”

Gábor hetilapunknak elmondta, nagyobb izomfájdalmak, iszonyatos fejfájás, amire sokan panaszkodnak, betegsége legnehezebb napjain nem kínozták. Az állandó borzongás azonban nagyon jellemző volt. Sokakkal ellentétben az étvágya megmaradt, sőt még fel is szedett vagy két kilót. Más betegséghez nem igazán tudja hasonlítani, hisz eleve nagyon ritkán beteg.

A lábadozás egyáltalán nem okoz gondot neki, hisz rengeteg a munkája, a fotóival dolgozik, a kertben is akad még tennivaló. Rengeteg könyv várja, hogy ismét beléjük lapozzon.

Miért tartotta fontosnak, hogy megossza a közösségi hálón vírusélményeit? Mert szerinte a Felvidéken félnek az emberek elmondani, hogy ők is megbetegedtek, hogy elkapták a vírust. Mintha az szégyen lenne, vagy tehetnének róla. Miközben Magyarországon művészek, ismert emberek ezt büszkén vállalják. Cserébe valódi szeretetcunami árad feléjük. Mikor kedvenc színésze, Járai Máté is megosztott egy videót arról, hogy a feleségével együtt otthon lábadoznak a koronavírusból, akkor döntött úgy, hogy ő is közzéteszi a maga koronatörténetét.

– A bejegyzésemre ötszázan reagáltak, rengetegen írtak, hívtak, tanácsokat kaptam olyanoktól, akik szintén átestek a betegségen. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy elég sokan ismernek. Mostanra eljutottunk odáig, hogy egyre több családban bukkan fel a betegség. Talán az emberek azt érezték, nincsenek egyedül, bárkit elérhet a koronavírus, és ez is csak egy betegség, közel sem olyan súlyos, mint a lepra.

– teszi hozzá.

Az utóbbi hónapokban szinte belénk plántálták a félelmet. Sokan már szinte rettegnek a vírustól. Ezért örvendetes, hogy egyre többen osztják meg másokkal a közösségi hálón, hogyan vészelték át a fertőzést. Ezzel talán erőt adnak a küzdelemhez azoknak, akiket ledönt a lábukról a betegség. Szerencsére olyanok is akadnak szép számmal, akiknek alig vagy egyáltalán nincs tünetük. Ezer arca van ennek az alattomos betegségnek, de a legfontosabb, hogy ne misztifikáljuk túl, és ne féljünk tőle. Csak fel kell vennünk azt a bizonyos kesztyűt, és meg kell küzdeni vele.

Megjelent a Magyar7 2020/48. számában.