A kemény munka mindent legyőz - Galambos Márton élete
A címben szereplő megállapítás Vergiliustól származik, és eredeti változatában (Labor omnia vincit improbus) számos mesterség, de még királyi családok „logójában” is szerepel. Mai történetünk szereplője nem keresett magának efféle mottókat, csak tette a dolgát a jelszó jegyében.
Galambos Mártonról, a magyarországi állatorvoslás egyik jeles 19. századi képviselőjéről van szó, aki 1820. április 15-én Selmecbányán született, és 1872. szeptember 16-án Pozsonyban hunyt el. A két évszám között eltelt 52 esztendőben három emberre való munkát végzett el, mert egy olyan területen szorgoskodott, ahol neki kellett kinevelnie az utódait és a segítőtársait. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1842-ben bölcsészeti, 1846-ban sebész- és szülésmesteri, 1847-ben állatorvosi oklevelet szerzett. (Az orvosi diplomát csak 1858-ban kapta meg.)
A pesti állatorvosi tanintézetben tanársegédként kezdte pályafutását, és ettől fogva kisebb-nagyobb megszakításokkal a tanári feladatok szinte rátelepedtek.
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején honvédorvosként vett részt, közben tovább oktatott már segédtanárként, és ebben a minőségében a szabadságharc leverése után is megerősítették.
Ekkoriban a házi emlősök (elsősorban a lovak és a szarvasmarhák, a juhok és a kecskék) természetrajzát, gyógyszertanát és „rendeléstanát” adta elő.
Mai napig rejtély, hogy ki hívta fel a hatóságok figyelmét a forradalom idején végzett tevékenységére, mert 1853 áprilisában felfüggesztették az állásából.
Csak 1856. szeptember 12-én helyezték vissza. 1859-ben lett rendes tanár, és továbbra is kilenc tárgyat kellett oktatnia, noha csak háromra lett volna kötelezhető. Már ez is elképesztő feladat, de hozzá kell tennem, hogy mindezt magyarul és németül is végezte. Vajon milyen tárgyak lehettek ezek? Növénytan, vegytan, gyógyszertan, rendeléstan, természetrajz, állattenyésztés, szülészet, általános kór- és gyógytan, kórbonctan – ez volt a lista és mindezt nemcsak magyarul, hanem németül is egy ideig.
Ahogy Karasszon Dénes egy, a magyar állatgyógyítás történetével foglalkozó dolgozatában megjegyzi, egy igazi, páratlan szorgalmú, lelkes polihisztor volt, aki szervezetét nem kímélve vállalta a rá háruló emberfeletti feladatokat. Nem csoda, ha egy idő után ebbe majdnem beleroppant, így a felettesei is belátták, hogy ekkora terheket mégsem rakhatnak egy ember vállára. Emellett tankönyveket is írt, pl. az első magyar állatorvosi gyógyszertan könyvet. De fontos tudományos eredmények is fűződnek a nevéhez.
A háziállatokat akkoriban és még jó ideig sújtó, tetemes károkat okozó keleti marhavész kórtanára vonatkozó vizsgálatait említhetném, amelyek során felismerte, hogy a kisebb termetű kérődzők – a juhok, a kecskék – is megfertőződhetnek ezzel a vírusos betegséggel, amelynek a kórokozói a kanyaró vírusának rokonságába tartoznak.
Javasolta, hogy a betegségen átesett juhok legyengült („szelídített”) contagiumát oltóanyagként lehetne alkalmazni a betegség megelőzése céljából.
Csak tanára és kollégája, Zlamál Vilmos említi 1863-ban kiadott „A marhavész és annak oltása, mint az egyedül biztos szer a marhavész szelídítésére és végképpeni kiirtására” c. munkájában ezt az elképzelését, utána évtizedeken át sehol nem olvasni róla, pedig Ady szavaival: Minden más táján a világnak / Szent dalnok lett volna belőle.
Szerencsére Magyary-Kossa Gyula professzor, orvostörténész figyelmét mindez nem kerülte el a múlt század harmincas éveiben. Galambos Mártont Pozsonyban helyezték örök nyugalomra (hat gyermek maradt utána), de sírját ott ne keressék, mert 1918 márciusában Budapestre szállították és ott újratemették. De ma már ez a sír sem található, mert felszámolták.
Az írás megjelent a magyar7 hetilap 38. heti számában.
