2022. június 30., 19:43

A protestáns gályarabok emlékezete Európában

A magyarországi központi hatalom által támogatott erőszakos ellenreformáció utolsó akciója a prédikátorok és tanítók gályára adása volt. A gályarabok sorsáról, szabadulásukról szól Farkas József György összefoglalója.

Kocsis András hágai nagykövet Michiel de Ruyter admirális  sírjánál
Médialapozó
Fotó: Farkas József György archívuma
Kocsis András hágai nagykövet Michiel de Ruyter admirális sírjánál

A 17. század harmadik harmadában, a magyarországi ellenreformáció idején 1674. március 5-én több mint hétszáz (!) protestáns hitvallót idéztek a Pozsonyban felállított különbíróság elé. Közülük 336-an - 284 evangélikus és 52 református - meg is jelentek a tárgyaláson. A bíróság felségsértéssel, hazaárulással, a katolikus egyház megsértésével vádolta őket, egyben követelték „bűneik” beismerését és azt, hogy térjenek vissza a katolikus egyházhoz. A kínzások és kegyetlenségek jó néhányukat megtörték,

akik viszont kitartottak új hitvallásuk mellett, azokat súlyos büntetésben részesítették: várbörtön-fogságra vagy „kegyelemből” a valójában még szigorúbbnak számító gályarabságra ítéltek.

42 papot Trieszten át Nápolyba hajtottak, de közülük csak 32 maradt életben, akiket ott eladtak (volna) gályarabnak. A Nápolyba hurcolást Kollonich Lipót, a későbbi hírhedt esztergomi érsek szervezte meg. Kollonich híres jelszava volt: "Magyarországot rabbá, azután koldussá, s végül katholikussá teszem."

A gályarabok sorsa nagy megdöbbenést és visszhangot keltett Európa protestáns országaiban. Gyűjtés indult kiszabadításuk érdekében, és ez végül Hollandiának sikerült. 1676 februárjában a személyenkénti száztalléros váltságdíjat a bécsi holland követ fizette ki, és maga Michiel de Ruyter admirális ment értük Nápolyba, hogy a holland parlament megbízásából levetesse róluk a bilincset, a 26 rabot a nápolyi alkirály gályáiról saját fedélzetére vegye, s elszállítsa a szabadság felé.

„Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de

az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam

- ezek voltak a holland tengernagy híres szavai. Az admirális amsterdami sírja a Niweue Klerk (új templom) koronázási templomban található. Ott látható a hálás magyar utókor piros-fehér-zöld szalagokkal övezett arany koszorúja is.

protestáns gályarabok 02
Fotó:  Farkas József György archívuma

Az ugyancsak hollandiai Vlissingenben 2007. szeptember 24-én a helyi Nagytemplom előtti oszlopon táblát lepleztek le azoknak a magyar gályarab-prédikátoroknak az emlékére, akiket Michiel de Ruyter kiszabadított. A vlissingeni református gyülekezet ezeket a lelkészeket utólag felvette saját egykori prédikátorainak sorába, és az ő nevük most is ott olvasható a templomban fellelhető, a magyaroknak egykor - és később is - segítséget nyújtó hollandoknak köszönetet megfogalmazó vörös márványtáblán.

A Zürichi Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezet 1978. november 26-án egy emléktáblát állíttatott a Grossmünster templom falán, hálából és emlékül, amiért a helyi protestáns közösség 1667-ben ugyancsak magyar gályarabokat fogadott be, hogy testi-lelki felépülésüket segítse. Az emléktábla szövege: Köszönetteljes emlékezettel a gályarabságból 1676-1677 között megszabadított harminc magyar protestáns igehirdető befogadásáért és zürichi tartózkodásukért. Zürich a 17–18. század fordulóján a Nápolyban kiszabadított gályarabok befogadásában betöltött szerepe által volt fontos a hazai protestáns értelmiség számára: 1676-ban harminc magyarországi evangélikus és kálvinista lelkész – kiszabadított gályarab, illetve börtönökből megváltott menekült – érkezett Zürichbe.

A svájci város jelentős szerepet vállalt a gályarabok megsegítésében,

ugyanis a protestáns kantonok pénzgyűjtő akciójában irányító szerepet játszott, majd ezt követően a gályarab-lelkészek további sorsáról is gondoskodott: befogadta az összes üldözöttet és biztosította ellátásukat is. Ráadásul Zürichben nem csak a gályáról, hanem néhány börtönből szabadult protestáns lelkész is menedéket talált. A menekültek fele mintegy másfél évig maradt itt, míg a többiek Európa protestáns államaiba látogattak.

protestáns gályarabok 01
Fotó:  Farkas József György archívuma

I. Lipót végül engedett a nyomásnak és kijelentette, hogy a prédikátorokat szabadon engedhetik, de hazájukba nem térhetnek vissza. Ám egy év sem telt el, s már mindannyian itthon voltak. Visszatértek gyülekezetükhöz és titokban folytatták munkájukat.

A gályarabok története azért is lényeges, mert a vallás ügyében megnyilvánult féktelen terror ezzel Magyarországon megtorpant. A központi hatalom által támogatott erőszakos ellenreformáció utolsó akciója a prédikátorok és tanítók gályára adása volt. Nemcsak a politikai pereknek szakadt végük, de a templomfoglalások is megszűntek. Az üldözők erőszakosságát legyőzte az üldözöttek elszántsága. Így lett az 1674-es per a történelemben jelentős és a protestánsok számára sorsfordító.
Magyar földön a gályarabokra emlékezve Debrecenben a Nagytemplom mögötti téren 1895-ben emeltek elsőként köztéri emlékművet, özvegy Hegyi Mihályné Józsa Eufrosina adományából. Magyarországi látogatása során 1991-ben II. János Pál pápa a Debreceni Református Nagytemplomban augusztus 18-án tartott ökumenikus istentiszteletet követően a kiengesztelés szándékával megkoszorúzta a gályarabok emlékművét. A pápa gesztusát felidézve 2006-ban a Tiszántúli Református Egyházkerület bronzból öntött koszorút készített a rabok - és a tengernagy - emlékoszlopára.
protestáns gályarabok 03
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.