2020. április 3., 10:25

Brüsszel kontra Budapest - új fejezet, vagy mégse?

Brüsszel és megint csak Brüsszel, és az az átkozott kettős mérce, valamint az aggódás a magyarokért, a magyar demokráciáért! Nem a koronavírus okozta sebekért, hogy hogyan lehetne leghatásosabban megakadályozni a fertőzés terjedését, nem az emberi életekért, amelyek a kegyetlen vírus áldozatául estek, hanem a demokráciáért, amely állítólag „nagyon” megcsorbult az országban.

Brüsszel és mi - miről szavazunk május 25-én? Deli Andor válaszol - VIDEÓ
Fotó: ma7

Szinte azzal egy időben, hogy felkerült a "felhatalmazási" törvény szavazásának eredménye az Országgyűlés eredményjelző táblájára, megszólaltak a magyar demokrácia ádáz külföldi védelmezői, akiknek elődjei 56-ban kussoltak, mint tetű a varr alatt. Kár, hogy nem örökítette meg a kamera azt a pillanatot, amikor az ellenzéki képviselők a szavazást követően vezényszóra azonnal a telefonjukhoz kaptak, hogy segély kérően felhívják az egymás között előre kiosztott brüsszeli politikusokat:

Segítsetek! Orbánnak fontosabb a magyar élet, mint az általunk elképzelt magyar demokrácia!

Nem sokat várattak magukra a brüsszeli politikusok reakciói. Volt rá egy hét idejük felkészülni, mivel a törvénytervezet elfogadása az első nekifutásra meghiúsult, de sejteni lehetett, hogy a következő héten meglesz hozzá a szükséges akarat és szavazat. Az Országháza által elfogadott határozat után aztán cunamiszerűen zúdult a magyar kormányra a bírálat:

„Attól, hogy világjárvány van, még nem szabad figyelmen kívül hagyni az Európai Unió alapvető értékeit, a demokrácia és a jogállam elveit” - írja képviselőtársainak Radka Maxová cseh liberális EP-képviselő (pedig Babiš pártjabeli), aki levélben fordul az Európai Bizottsághoz a magyar felhatalmazási törvény miatt. Azt ugyan elismerte, hogy a jelenlegi helyzetben gyorsabb és hatékonyabb döntéshozatalra van szükség, de ez nem mehet a demokratikus fékek és egyensúlyok rovására – jelentette ki.

A cseh EP-képviselő levelére a Fidesz EP-delegációjának tagja Kósa Ádám válaszolt, miszerint a világméretű vészhelyzetben nem kicsinyes politikai csatározásokra van szükség, és nem ítélkezhet senki se kívülállóként arról, mely intézkedések működhetnek hatékonyan egy adott tagállamban. „Maxová asszony nem vállalhat felelősséget az elveszett magyar életekért!”

Magyarországot elítélően nyilatkozott az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) nevében Fernando López Aguilar bizottsági elnök is, aki egyebek mellett kijelentette, hogy az állampolgári jogi bizottság aggasztónak találja a veszélyhelyzet kiterjesztését Magyarországon. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak meg kellene vizsgálni a javasolt intézkedések összeegyeztethetőségét az unió alapértékeivel. Továbbá aláhúzta, a tagállamok még nehéz időszakban is felelősséggel tartoznak az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokratikus jogok tiszteletben tartásáért és védelméért.

A szakbizottság tagja, Nadine Morano, a jobboldali francia Republikánusok EP-képviselője arra hívta fel Aguilar figyelmét, hogy szakbizottsági elnöki megbízatása semmilyen módon sem teszi lehetővé számára azt, hogy leckét adjon demokráciából egy önálló, szuverén uniós tagországnak, miközben önmaga megveti a legalapvetőbb alapelveket, hiszen bizottsági szavazás nélkül fogalmazott meg véleményt a bizottság nevében.

A magyar kormány elítélésében legmesszebbre talán Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke merészkedett. Egy videóinterjúban a járvány túlélési esélyével kapcsolatban mondott véleményt az EU jövőjéről. Az igazi veszélyt szerinte nem is a járvány jelenti az Európai Unióra:

„Ha a brexit, Kaczyński, Orbán vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl”, mivel „néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás.”

A kettős mérce hagyományos alkalmazása alapján Brüsszelnek az egyáltalán nem tűnik antidemokratikusnak, hogy Szlovákiában, Ausztriában, Horvátországban vagy Németországban is a mobilszolgáltatók adatokat szolgáltatnak a kormányoknak az emberek mozgásáról, hogy a hálózati információkkal egyrészt pontosabb képet nyerjenek a vírus lehetséges terjedéséről, a gócpontok kialakulásáról, másrészt a kijárási tilalom megsértésére vonatkozóan is információkat kapnak. A koronavírus legyőzése érdekében hozott intézkedéssel semmi gond se lenne, pedig itt sincs konkrét időkorlát, a járvány végéig tart a rendelkezés a mobilszolgáltatókra vonatkozóan, pedig egyértelműen sérülnek a személyi adatvédelmi jogok. Viszont az úgyszintén a járvány végéig tartó magyarországi kormányfelhatalmazási törvénnyel már annál nagyobb problémája akad Brüsszelnek, mert ugye, az Magyarország….

Miközben friss hír, hogy az Európai Bíróság Csehországgal és Lengyelországgal együtt elítélte Magyarországot is, amiért nem voltak hajlandóak végrehajtani az Európa Unió Tanácsának 2015-ös határozatát a migránsok tagállamok közti kötelező szétosztásáról.

Ennek tükrében viszont minden Magyarországot ért elmarasztalás világos és egyértelmű indíttatású!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.