2019. január 8., 09:48

A komáromi nagygyűlés negyedszázad távolából

1994. január 8-án 3500 szlovákiai magyar polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő gyűlt össze a komáromi sportcsarnokban, ahol a felvidéki magyarság jogállásával és önkormányzatával kapcsolatos törekvéseit fogalmazták meg.

Az 1994-es komáromi
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A rendszerváltozást követően a szlovák társadalom és közigazgatás elkerülhetetlen demokratizálását feltételezve, a felvidéki magyar politika a helyi önigazgatásban vélte felfedezni a kivezető utat.

A komáromi önkormányzati nagygyűlés a társnemzeti viszony elérését tűzte ki célul. Ennek lényege az volt, hogy az összefüggő területeken helyi többséget alkotó magyar közösségek területi autonómiát kapnának, míg a helyi szinten is kisebbségben, illetve szórványban lévő nemzettársaik részére személyi elvű autonómiát alakítanának ki.

A szlovákiai magyar nemzeti közösségnek alapvető joga lett volna a politikai és kulturális önmeghatározás, valamint az állam keretei közötti önrendelkezés.

Ennek nélkülözhetetlen feltétele, hogy mindenütt, ahol számaránya eléri a lakosság tíz százalékát, használhassa anyanyelvét szóban és írásban az állami szervekkel való kapcsolattartásban.

Szlovákia közigazgatási és területi átszervezésével kapcsolatban a nagygyűlés résztvevői hangsúlyozták, hogy a Szlovák Köztársaság korabeli közigazgatási rendszere nem felelt meg sem az európai követelményeknek, sem a helyi igényeknek. Ma is tapasztalhatjuk, a közigazgatási rendszer gazdaságtalan és nehézkes, túladminisztrált, a döntéshozatal körülményes, az illetékességek gyakran tisztázatlanok, miközben történelmileg szervesen összeforrott régiókat vág ketté.

 A nagygyűlésen konkrét javaslatot terjesztettek elő Dél-Szlovákia közigazgatási és területi átszervezésére annak érdekében, hogy

a magyar nemzeti közösség lakóterülete ne legyen szétdarabolva olyan közigazgatási egységek között, ahol hangsúlyozottan kisebbségbe kerülne.

Az önkormányzatok jogaival kapcsolatban a nagygyűlés résztvevői azt kérték, hogy alakuljon ki olyan önkormányzati területi rendszer, amelyben az adott területeken megtermelt értékek adójának nagy részével az önkormányzat maga gazdálkodik, és biztosítja az ott élő lakosság demokratikus önigazgatását, valamint önkormányzatát.

A célkitűzések nagy része nem teljesült, de elmondható, hogy ez a nagygyűlés volt a felvidéki magyarság 1945 utáni fél évszázados történetének egyik legmeghatározóbb eseménye,

sőt az elmúlt két és fél évtizedben sem volt példa hasonlóan egységes fellépésre.  Duray Miklósnak ugyanakkor igazat kell adnunk, hogy a felvidéki magyarság elszakított létének legnagyobb politikai eseménye és politikai egységének csúcsteljesítménye egyúttal a legnagyobb politikai és erkölcsi kudarca is lett.

A politikai kudarcot utólag a szlovák nemzetállam hajthatatlanságával, az erkölcsi kudarcot a már kezdetben is törékeny és nem is teljes egység felbomlásával magyarázhatjuk.

 A regionális önrendelkezés, miközben Európa számos országában bevett gyakorlattá vált, addig Szlovákiában napjainkban még a magyar közösséghez tartozók sem értik pontosan a fogalom jelentését.

A szlovák nemzetállami paradigma mellett az elmúlt két és fél évtizedben a helyi magyar közbeszéd is felelős azért, hogy az autonómia fogalma sokak szemében ördögtől valóvá vált.

A felvidéki magyarság politikai érdekképviseletének elsőrendű feladata, hogy a jövőben képes legyen megnyerni a regionális önigazgatásban érdekelt szlovák partnerek politikai támogatását is.

Megosztás
Címkék