2019. szeptember 15., 12:47

Pozsony továbbra is keresi éjszakai polgármesterét

Pozsony városa továbbra is szeretne éjszakai polgármestert alkalmazni, ahogy azt az év elején már bejelentették. Egyelőre azonban még mindig keresik a megfelelő jelöltet a posztra. Ezt a pozsonyi önkormányzat szóvivője, Peter Bubla erősítette meg a TASR hírügynökségnek.

Pozsony, Ventúr utca
Fotó: TASR

Éjszakai polgármesteri funkció már létezik Prágában és Amszterdamban is.

Az elképzelés szerint az éjszakai polgármester feladata az lenne, hogy törődjön a fővárossal az éjszakai órákban.

Ehhez korlátozottabb eszköszkészlet állna a rendelkezésére. „Hatáskörébe tartozna például az esetleges tárgyalás az egyes vendéglátóhelyekkel, vagy a város éjszakai működésének szabályait határozná meg” - mondta Bubla. Intézkedéseket hozhatna konfliktusok megelőzésére, egyben a konfliktusok megelőzésében és megoldásában részt vevő csoportot irányítaná, az éjszakai nyugalmat megzavaró események esetén intézkedne.

Szorosan együttműködne a polgármester biztonsági és drogpolitikai megbízottjával, Iveta Chovancovával, valamint Marek Gajdošsal, a pozsonyi városi rendőrség parancsnokával.

Michal Kaliňák, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) szóvivője még januárban elmondta, hogy csak a gyakorlat fogja megmutatni, hogy ez a poszt milyen mértékben képes a közrendet javítani, miközben nem zavarja sem a városi rendőrség tevékenységét, sem más fővárosi részlegek munkáját. Kaliňák szerint fontos azt is tudatosítani, hogy ne olyan pozíció legyen kialakítva, amely másolná más, már meglévő tisztség tevékenységét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.