A patrióta gazdaságpolitika pozitív hatásai

Matus Tibor 2019. augusztus 25., 19:43

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. gazdaságpolitikai gondolkodó műhelyként tevékenykedik. Olyan tanulmányokat, háttérelemzéseket, publikációkat jelentet meg, amelyekkel befolyással bír a magyarországi gazdasági narratíva alakulására, illetve segíti a velük együttműködő kormányzati vagy piaci szereplőket. Szakáli István Loránddal, a Zrt. Gazdaságpolitikai és Gazdaságstratégiai üzletágának vezetőjével beszélgettünk.

A napokban jelentek meg az EU-s országok GDP-növekedésének negyedéves adatai, ahol több ország a tarkóján érezhette a válság leheletét, míg Magyarország a növekedési rangsor élére ugrott, Lengyelországot is megelőzve. Ezt már nevezhetjük az újfajta stratégia látványos eredményének?

Beérett annak a gazdaságpolitikának a gyümölcse, amelyet 2010 után nagyon tudatosan és merészen felvállalt a magyar kormány. Annak idején az ország és a gazdaságpolitikai vezetés kapott hideget-meleget a közvélemény-formáló hangadóktól. Az unortodoxtól kezdve számtalan jelzővel illették a Matolcsy György által elindított gazdaságpolitikát. Ennek alapvető újdonsága az volt, hogy a globális gazdasági rendszerben, annak keretein belül, azzal nem szakítva nagyon erőteljesen a nemzeti érdek érvényesítését kereste. A gazdaságpolitika céljainak középpontjába nem holmi elvont ideológiákat helyezett, hanem a magyar lakosság, a magyar vállalkozások, Magyarország érdekeit.

Ebből az alapállásból tárgyalt mindazokkal a gazdasági szereplőkkel, akik komoly hatással bírtak a magyar gazdaság alakulására. Akár a nemzetközi szervezetekkel – gondoljunk csak az IMF-fel való szakításra –, akár az itt befektető multinacionális vállalatokkal. Ideértve a pénzügyi, az energia- és a telekommunikációs szektor új ágazati adóinak bevezetését. Ezek mind egy új egyensúly létrejöttét szolgálták. A multinacionális szereplők korábban extraprofitot termeltek Magyarországon, aminek nagyobb részét kivitték az országból, csak a kisebb részét forgatták vissza a gazdaságba. Az új gazdaságpolitika célja az volt, hogy ezek a külföldi szereplők a korábbinál nagyobb mértékben járuljanak hozzá az ország gazdasági helyzetének javításához, fejlődéséhez, az itteni szociális és egyéb problémák megoldásához. De mindemellett a kormány korrekt partnerségi viszony kialakítására is törekedett ezekkel a gazdasági szereplőkkel. Közel száz stratégiai megállapodást kötött a kormány, köztük sok multinacionális vállalattal. A kiszámítható, megbízható üzleti környezet biztosítása fejében a kormány hangsúlyosabb béremelést kért. Kérte, hogy minél inkább építsenek a magyar beszállítókra, ezzel is erősítve a hazai tulajdonú szereplőket. Kérte, hogy minél több innovációs tevékenységet hozzanak, amely során, bevonva a helyi szakembereket, nagyobb hozzáadott értékű munkafolyamatokat is végeznek Magyarországon.

Képgalériánk:

A stratégiai megegyezések célja volt, hogy akár helyi fejlesztőrészlegeket is kezdjenek kialakítani? Ezt azért is kérdem, mert Szlovákiában pont ezek a fejlesztőműhelyek hiányoznak, amelyek például az Audinál vagy a Boschnál megvannak.

A Bosch esetében példaként elmondhatom, hogy a kormányzattal való partnerségi együttműködésben jutott a vállalat arra a döntésre, hogy a három termelőegysége mellett Budapesten innovációs központot is nyitott. De több vállalat is hasonlóan tett. Ezen megállapodások szerves része volt az is, hogy a vállalatok fordítsanak nagyobb figyelmet a dolgozóik szakképzésére. Erre is lehetne felhozni jó példákat, hiszen az igazán jelentős befektetők már az egyetemi fejlesztésben is komoly szerepet vállalnak, gondoljunk csak Kecskemétre vagy Győrre.

A patrióta gazdaságpolitika jelzőjével a V4 országai közül talán még Lengyelországot illethetnénk. A minta követőkre talál?

Magyarország speciális helyzetben van, ami részben magyarázatot ad arra, miért is használunk olyan fogalmakat, mint a patrióta gazdaságpolitika. Azért, mert nagyon éles a kontraszt a mostani és a között az időszak között, amikor a politikai és gazdaságpolitikai célok nem elsősorban a nemzeti érdeket, hanem más, sokszor elvont célokat szolgáltak – ami mögött minden esetben valamilyen kézzelfogható érdek állt. Persze ezt mindig úgy tálalták, hogy ez a szabad piacgazdaság, meg a liberalizmus, meg az esélyegyenlőség, meg a szabadpiaci verseny. Aki más véleményen volt és ennek megpróbált hangot is adni, azt rögtön megbélyegezték.

Meggyőződésem, hogy Magyarország volt a V4-es országok között a legrosszabb helyzetben. A rendszerváltozás után nálunk vesztették el legtöbben az állásukat, bizonyos kimutatások szerint a munkavállalók 30 százaléka, miközben Csehországban csak 20%, Lengyelországban pedig 10-15%.

De ezzel Magyarország lehetett a liberális gazdaságpolitika éltanulója. Kapta a jó pontokat.

És a nemzetközi szervezeteknél bőszen veregették a vállukat a döntéshozóknak, hogy milyen ügyesek vagytok, és milyen remekül irányítjátok az országot. Csak a következményekre figyeltek kevesen, vagy akik figyeltek is, nem kaptak lehetőséget arra, hogy elmondhassák a véleményüket.

A régiós együttműködésről kicsit annak tudatában is kérdezem, hogy ön nagyváradi, erdélyi származású.

Mindig is a Kárpát-medencében szerettem gondolkodni. A Kárpát-medencei magyar–magyar együttműködés keretében az elmúlt években sok pozitív folyamat indult el a kultúra, az oktatás, a nyelvpolitika, a magyar nyelvű média területén. Most olvastam, hogy Székelyföldön a gyermekvállalás terén pozitív fordulat következett be. De meggyőződésem, hogy ez a folyamat csak akkor lehet fenntartható, csak akkor lehet megőrizni ezeket az eredményeket, ha a gazdasági fundamentumot is megteremtjük hozzá.

Ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök úr Tusnádfürdőn elmondta, most már nem az a kérdés, hogy vannak-e magyarországi támogatások a határon túli magyarság részére, hanem az, hogy sikerül-e a saját lábán, kölcsönös előnyök mentén működő Kárpát-medencei együttműködési hálózatot létrehozni. Ami nem csak abból áll, hogy Magyarország támogat bizonyos határon túli projekteket, egyirányú pénzügyi transzferek formájában. Az is fontos, hogy ha megerősödik ott egy gazdasági pozíció, akkor annak legyen Magyarország számára is kedvező hatása. Talán ez a legfontosabb dolog a Kárpát-medencei magyar–magyar együttműködésen belül.

Bizonyára így van ezzel a határon túliak többsége is, nem csak kapni szeretnének, de adni is.

Nem tudom elfelejteni azt a 2004 decemberét megelőző kormányzati retorikát, amikor a nemzetietlen erők azt emelték ki, hogy a határon túli magyarság csak kapni szerető, élősködő társaság. Ennek csak úgy lehet elejét venni, ha bebizonyítjuk, hogy a Kárpát-medencei gazdasági együttműködés a magyar gazdaságnak is elemi érdeke, hiszen bővül az akciórádiusza, bővül a gazdasági tér, vegyük akár az erőforrásokat, a piacot vagy a vásárlóerőt. De meggyőződésem az is, hogy ez a Kárpát-medencei magyar–magyar gazdasági együttműködés nem lehet sikeres, ha nem tudjuk megfelelő módon, mások szempontjait is figyelembe vevő közép-európai együttműködéssé alakítani.

Tehát figyelembe kell venni az utódállamok többségi nemzeteinek érzetét is.

Lássuk be, hogy például a szlovák hatalom bármikor hozhat olyan intézkedést, amivel meg tudja akasztani ezeket a pozitív folyamatokat. Ezért fontos, hogy kialakuljon egy kiegyensúlyozott közép-európai kapcsolatrendszer, amiben ők is megtalálják a saját számításaikat. Közös érdekünk, hogy az egész térségnek jól menjen, és ezen belül számunkra is meglegyen a mozgástér, ami kell a nemzeti és nemzetpolitikai érdekeink megvalósításához.

Mindez pedig belehelyezve Európába…

Már ez is egy illiberális megközelítés, hiszen Brüsszel és az Unió magországai nem örülnek felhőtlenül ennek az önmagunkra találásnak. Nem feltétlenül érdekeltek abban, hogy a nemzet-

államok a saját jól felfogott érdekeik mentén önállóan együttműködjenek. De fontos lenne, hogy a jelenlegi V4-es politikai együttműködésnek megteremtsük a gazdasági alapjait is. Már a feladatok, érdekek megfogalmazása területén is sok a tennivaló. Az érdekeinket meg kell fogalmazni, kitartóan dolgozni a megvalósításukért, és akár a konfliktusokat is fel kellene vállalni. Az egyik ilyen feladat lehetne a négy főváros összekapcsolása autópályákkal, gyorsvasúthálózattal. 

Ha a Kárpát-medencéről beszélünk, nem szabadna megfeledkezni arról, hogy ez egységes ökológiai tér is egyben. Jelenleg az egyik legnagyobb vita az ökológiai válság körül folyik. A baloldal próbálja kisajátítani az ökológia kérdését.

Ez az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kérdése lesz, és azt hiszem, máshogyan kell feltenni a kérdéseket, és más válaszokat kell találni, mint amelyek jelenleg a közbeszédben dominálnak. Az, hogy felelősek vagyunk a környezetünkért, ideológiák feletti gondolat. A jobboldali gondolkodásnak ebben a kérdésben a kulcsszava a felelősség. Az állandó növekedési kényszerre, profithajhászásra, a túlfogyasztásra a konzervatív válasz az, hogy felelősségteljesen kell viselkedni. És biztosan hatékonyabbak a lokális válaszok, mint a senki által be nem tartott globális megoldások.

Milyen feleleteket lehet adni a válságra? Arra utalnék, hogy Orbán Viktor Tusványoson további két gazdaságmentő csomagot jelentett be, amennyiben szükség lesz rá.

Fel kell készülni, és tudatosítani kell, hogy nincsenek mindig jó idők. A mostani költségvetésben 500 milliárdos tartalék van, amit akár keresletélénkítésre, vagy egyéb beavatkozásra is lehet fordítani. Versenyképesebbé kell tenni a vállalatokat, ezért addig kell fejleszteni őket, amíg pozitív a gazdasági környezet. Ezzel a válsággal szembeni ellenállóképességüket is fejlesztjük. Emellett törekedni kell arra, hogy minél több olyan magyar cég legyen, amely multivá tud fejlődni, amely külföldön is meg tudja vetni a lábát. Azaz ne csak tőkeimportőr legyen Magyarország, hanem a lehetőségekhez mérten tőkét is exportáljunk, aminek az elsődleges célterülete mindenképpen a Kárpát-medence, illetve a Nyugat-Balkán.

A magyar gazdaságpolitika már nem a V4-ekhez hasonlítgatja magát, az új cél az osztrák színvonal 70-80 százalékának elérése.

A jó eredményhez, mint a sportban is, ambiciózus célokat kell kitűzni. Komoly erőfeszítéseket kell tennünk, hogy leküzdjük azt a sajnálatos lemaradást, amit a kétezres évek elején a többi visegrádi országgal szemben összeszedtünk. Ez az akkori gazdaságpolitikai vezetésnek a megbocsáthatatlan bűne. Abban az időszakban, amikor az egész régió növekedett, olyan helyzetet teremtettek, hogy Magyarország stagnált, és a többiek elmentek mellettünk. Ez hozzá nem értés és felelőtlenség volt.

Miközben ugyanez a garnitúra azt mondja, hogy jelenleg csak azért hasít Magyarország, mert konjunktúra van.

2008 előtt is konjunktúra volt a világgazdaságban, mégsem hasított az ország. V4-es partnereink egy része éppen abban az időszakban húzott el mellettünk gazdasági teljesítményben. Sokat kell még tennünk annak érdekében, hogy behozzuk ezt a lemaradást, de most jó úton járunk. A mércét pedig magasra kell tenni, mert csak nagy célokért érdemes keményen dolgozni.

0 HOZZÁSZÓLÁS