2019. augusztus 22., 16:46

Magas-Tátra: villám csapott turisták egy csoportjába, legkevesebben nyolcan meghaltak

Minimum három halottja és több sérültje van annak a balesetnek, amely a Magas-Tátra lengyelországi oldalán történt azt követően, hogy a térségben váratlanul vihar tört ki. Lengyel sajtóinformációk szerint a hegység szlovák oldalán is vannak sérültek. 

Baleset a Magas-Tátrában
Galéria
+2 kép a galériában
FRISSÍTÉS IV.: A Tátra lengyeolrszági oldalán a villácsapás öt emberi életet követelt, köztük egy 13 éves fiúét és egy 10 éves kislányét. Legalább 80 személyt kórházban ápolnak.
FRISSÍTÉS III.: Az egyik áldozat több száz métert zuhant, a helyszínen belehalt a sérüléseibe
A hegyi mentők (HZS) hivatalos weboldalán szereplő aktuális információk szerint elsőként egy cseh nő kért segítséget, aki egy másik túrázóval együtt a Banikov (Baníkov) hegycsúcson tartózkodott.
„Mindkettejüket villámcsapás érte, a nőnek az alsó végtagja sérült meg, a társát a lökéshullám a Banikov-medencébe taszította” – olvasható a HZS közleményében.
A hegyi mentők a légi mentőktől kértek segítséget. Előbbieket helikopterrel szállították a baleset helyszínére. A nőt elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, lezuhant társán azonban már nem tudtak segíteni. Az illető több száz métert zuhant, a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
A Pahola-csúcs térségében villámcsapás ért egy szlovák túrázót is, aki rövid időre elveszítette az eszméletét és lebénult. Az illetőt a helyszínen elsősegélyben részesítették, majd helikopterrel őt is kórházba szállították.
FRISSÍTÉS II.: A szlovák oldalon egy halálos áldozata van a balesetnek
Míg a szlovák oldalon egy, addig a lengyel oldalon több áldozata is van a Nyugati-Tátrában történt balesetnek. A TASR szlovák hírügynökség jelentése szerint az egyik kiránduló, akire csütörtökön villám csapott le a Nyugati-Tátrában, nem élte túl a balesetet. Két további személy megsérült, az egyik súlyosan, a másik könnyebben - közölte Jozef Janiga, a hegyimentő-szolgálat igazgatója. Az egyik sebesült már kórházban van, a másik úton a kórház felé.
FRISSÍTÉS I.:
A legfrissebb jelentések szerint legalább két turista sérült meg a balesetben - közölte a TASR szlovák hírügynökség, amely halottakról nem írt. Zuzana Hopjaková, a légimentő-szolgálat szóvivőjének elmondása szerint két helikopter vesz részt a mentésben.
„Először egy poprádi helikopter repült a helyszínre, később egy másikat is kértek. Egyelőre nem tudok többet mondani, a légi mentők a terepen vannak, egy speciális mentőakcióról van szó” – tette hozzá.

A baleset Lengyelország egyik leghíresebb hegyén, a Nyugati-Tátrában fekvő Giewont hegységben történt. A hegy a Tátrai Nemzeti Park területén található és a Zakopanéba látogató turisták kedvelt célpontja.

A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat tájékoztatása szerint villám csapott turisták egy csoportjába.

A villámcsapás sújtotta térség
A villámcsapás sújtotta térség
Fotó:  TV Markiza

A csoportban gyermekek is voltak.

Az első hírek szerint a balesetben, amely nemcsak Giewont és térségét, hanem a Nyugati-Tátra más részeit is érintette, legalább húszan megsérültek.

A krakkói légi mentőszolgálat képviselője, Kinga Czerwiňská elmondta, a bejelentés röviddel 14.00 után érkezett, és a mentésbe négy mentőhelikopter kapcsolódott be.

Baleset a Magas-Tátrában
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.