2019. szeptember 21., 13:45

A vásári hétvége csúcspontján DAC-meccs és Ákos koncert Dunaszerdahelyen

A hétvégén rendezik a Fortuna Liga 9.fordulóját. A tabella harmadik helyén álló dunaszerdahelyi DAC a vásári hétvége csúcspontján, szombaton fogadja az előző szezonban bronzérmes rózsahegyi csapatot. A mérkőzés után Kovács Ákos ad koncertet.

Vida Kristopher a forduló legjobbja, három DAC-játékos a forduló csapatában
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk, fortunaliga.sk

Csütörtökön nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt a 39. Csallóköz Vásár remek őszies hangulatban. Dunaszerdahely város elmaradhatatlan rendezvényének csúcspontja lesz ma este, amikor a város patinás futballcsapata, a DAC is pályára lép a Rózsahegy ellen.

Fotó:  Szabados Kati

A tavalyi ezüstérmes és bronzérmes feszül egymásnak.

A sárga-kékek zsinórban három győzelemmel lábaltak ki a hullámvölgyből, és immáron négy mérkőzése veretlenek a bajnokságban, ráadásul a bajnoki címvédőt is legyőzték Kalmár Zsolték. Azonban a Rózsahegy elleni mérkőzést sem lehet félvállról venni, hiszen a vendégek a legutóbbi hét dunaszerdahelyi összecsapáson hat alkalommal is ponttal távoztak. Öt alkalommal is 1-1-es döntetlen született ezeken a találkozókon. A DAC tavaly márciusában győzte le a Rózsahegyet három góllal, azóta pedig két alkalommal ikszeltek hazai pályán.

A tavalyi bronzérmes pocsék formában érkezik Csallóköz szívébe, hiszen hét mérkőzése nem tudtak győzni Ján Haspra tanítványai, így mindenképpen nagy lesz a vendégeken a nyomás az elmaradt eredmények miatt.

A Rózsahegy a tabella 10.helyén áll, közvetlen a kiesőzóna előtt.

„Tegnap kielemeztük az ellenfél játékát, és azt kell mondanom, hogy nagyon jó csapat a Rózsahegy. Eddig nem gyűjtöttek túl sok pontot, de kiválóan védekeznek, és nagyon hatásosan alkalmazzák a gyors mélységi passzokat, továbbá remek a szélsőjátékuk is. Nem vár tehát ránk egy könnyű mérkőzés, de ha jobb hozzáállással és intenzitással lépünk pályára, mint kedden Füleken, akkor nagy esélyünk nyílik begyűjteni a három pontot. Ami a keretet illeti, Bednár hátproblémák miatt néhány hétre kidőlt, Kalmár jelenleg egyéni edzéseket végez, de Connor Ronan már teljes terhelést kapott” – árulta el Peter Hyballa vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

A forduló további programjában, a tabellaszomszédok csatájában a nyolcadik helyezett Nagymihály a közvetlen riválisához, a kilencedik helyezett Nyitrához látogat. Az utolsó előtti újoncra újabb nehéz mérkőzés vár, hiszen a listavezető Zsolnához utaznak Mészáros Andrásék. Érdekes összecsapásnak ígérkezik a Slovan trencséni vendégjátéka is, hiszen csütörtökön a Slovan nemzetközi kupameccset játszott a Besiktas ellen, és óriási meglepetésre legyőzték a török bajnokot.

Fortuna Liga 9.fordulójának hétvégi programja:

Szeptember 21., szombat:

FC DAC 1904 – MFK Rózsahegy - 17:00 (Dvojka)

FC Nyitra – MFK Zemplén Nagymihály - 19:00 (Huste TV)

MŠK Zsolna – FK Pohronie Garamszentkereszt 19:00 (Huste TV)

ŠKF Szered – FC ViOn Aranyosmarót - 19:00 (Huste TV)

Szeptember 22., vasárnap:

AS Trencsén - ŠK Slovan – 18:00 (Orange Sport)

Vida Kristopher a forduló legjobbja, három DAC-játékos a forduló csapatában
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.