2020. december 18., 08:58

Kisfilmek Palástról

A palásti Permeo polgári társulás jóvoltából a napokban három kisfilm jelent meg a világhálón. A magyar kormány támogatásával készült, Palástot és környékét bemutató videók ide kattintva tekinthetők meg.

Palást
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Péter József
Szerettük volna a régiónkat (ezen belül természetesen Palástot is) népszerűsíteni, s mivel a 21. század a digitalizáció évszázada, úgy gondoltuk, hogy ilyen jellegű kisfilmekkel korszerűbb módon, attraktívabban tudjuk bemutatni a településünket és annak természeti csodáit, illetve emlékparkunkat”

– fogalmazta meg kérdésünkre a Permeo polgári társulás elnöke, egyben a település polgármestere, Köpöncei Péter.

A Bodó Károly által elkészített kisfilmek a falu történelmébe nyújtanak betekintést, de természetesen szó esik bennük a Szent György tiszteletére szentelt, 1898-ban épült római katolikus templomról és a Palásthy Ferenc császári tábornok által épített kastélyról is, amelyben manapság a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola működik.

pályázati forrásból a tanösvényen gyomtalanítottunk, rendbe hoztuk, illetve korszerűsítettük az emlékparkban található pihenőhelyet, a támogatás másik részéből egy nyári vigadalmat szerveztünk volna meg, de ez a koronavírus-járvány miatt sajnos nem sikerült”

– mondta Köpöncei Péter.

A Korpona patak bal partján fekvő település lakosai büszkék a 2016-ban átadott 1552-es emlékparkra, ahol minden évben megemlékeznek a falu legjelentősebb történelmi eseményéről, a Palást határában zajló, több ezer áldozatot követelő 1552-es ütközetről. A magyarok között csak Ördög Mátyásnak nevezett Erasmus von Teuffel vezette, több mint tízezer főt számláló egyesített sereg Drégely visszavételére indult; Ali pasa és Arszlán bég tizenkétezres serege azonban útjukat állta, s az augusztus 10–11-i összecsapások során megfutamították a birodalmi katonákat. Ezzel megnyílt az út a törökök előtt az észak-magyarországi várak elfoglalására.
Palást
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.