2020. december 5., 15:44

Félidőben a komáromi IX. Fonográf Fesztiválról

A koronavírus-járvány ellenére napról napra növekvő érdeklődés mutatkozik a december 3-tól négy napig tartó IX. Fonográf Fesztivál iránt, amelynek főszervezője a Fonográf Polgári Társulás, megvalósulását pedig a Kultminor, Nyitra megye, Komárom város és a Hagyományok Háza Szlovákiai Hálózata támogatta.

Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Farkas József

Jó ideig kérdéses volt, hogy a pandémia idején valamilyen formában egyáltalán megrendezhető-e a közkedvelt rendezvény. A járványügyi előírások némi enyhítése után azonban a szervezők úgy döntöttek, hogy az előírások betartása mellett, a megszokott november végi időponttól kissé később, de legalább a fesztivál első részét megrendezik – tudtuk meg Lakatos Róberttől, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ (VMK) igazgatójától, aki egyúttal a Fonográf Polgári Társulás elnöke is.

Félidőben a komáromi IX. Fonográf Fesztiválról
Fotó:  Farkas József

„Az elmúlt évek során e zenei fesztiválunk egyre nagyobb méretet öltött, s rendhagyó prímástalálkozóval is párosult. Annak keretében a kezdeti háromnaposról tavaly már hatnaposra bővült esemény keretében nemcsak a komáromi helyszíneken, hanem Kassán, Somorján és Füleken is tartottunk nívós koncerteket. Minden évben javarészt az autentikus népzenéből táplálkozó előadóknak adunk helyet. Az idén meghívott szereplők is nagyon örültek a fellépési lehetőségnek, amiből a járvány idején nagyon kevés van. Eddig a magyarországi zenekar is gond nélkül átjutott a magyar-szlovák határátkelőhelyen“ – mondta el a Ma7.sk-nak Lakatos Róbert főszervező.

Hozzátette: a fesztivál második részébe tartozó programokat március elején szeretnék elvinni további felvidéki városokba. Bíznak abban, hogy addig talán enyhül a járványhelyzet, s másutt is népszerűsíthetik majd a hallgatóság körében egyre nagyobb teret hódító nép- és világzenét.

Félidőben a komáromi IX. Fonográf Fesztiválról
Fotó:  Farkas József

Addig pedig még két napig „áll a bál“ Komáromban. Míg csütörtökön és pénteken a VMK koncerttermébe – az egészségóvás érdekében – legfeljebb 300 érdeklődőt engedhettek be, a továbbiakban a Tiszti Pavilon dísztermében maximum 50 nézőt tudnak fogadni. Aki még nem szerezte be saját belépőjegyét a VMK honlapján, azt majd a helyszínen is megteheti, ha még jut neki.

December 3-án jelen voltunk az autentikus cigányzenét játszó Parno Graszt zenekar vérpezsdítő koncertjén. Bár aznap csak a merészebb zenekedvelők tértek be a VMK-ba, de közülük többen dalra is fakadtak, s a táncra perdülő együttestagok hívó szavára várva, szívesen ropták volna velük együtt a táncot.

A felfokozott, nagyszerű hangulatot a tehetséges banda produkcióján kívül talán a közös élményekre vágyó közönség kultúrszomja is okozta. Természetesen, az Ederlezi (Djurdjevdan) című szívszaggató roma kesergő és végül a vastaps sem maradt el.

Félidőben a komáromi IX. Fonográf Fesztiválról
Fotó:  Farkas József

Másnap előbb a tíz évvel ezelőtt Gelle község Csallóközpósfa részében alakult Pósfa zenekar, a 2017-es évi Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok-kategóriájának győztese csillogtatta meg tehetségét. Majd Vadkerti Imre barátaival, Sipos Dáviddal, Bertók Istvánnal és Lakatos Róberttel együtt, még nagyobb érdeklődés közepette lépett színpadra.

Kimagasló színvonalú összjátékuk csúcspontját sokunk számára az a dalcsokor jelentette, amellyel Jimmynk az egy héttel korábban, 69 évesen elhunyt zeneszerző- és zenészlegendára, Balázs Fecóra emlékezett.

Nem csak azért, mert mindig is nagy példaképe és tisztelője volt, hanem azért is, mert őt korábban a dél-komáromi Magyar Lovas Színház-beli fellépése során vendégül láthatta. Az est során egyebek mellett örökzöld Chris Rea- és Zorán-slágerek, illetve további karácsonyi dalok és olyanok is elhangzottak, amelyek helyet kaptak a 2021 márciusában megjelenő Vadkerti-CD-n. Zenésztársai pedig nélküle is megvillogtatták virtuozitásukat. Mindez dupla állótapsot eredményezett, miközben a gútai kedvencünk – valamennyiük nevében – békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánt a rajongóiknak.

December 5-én, azaz ma 17 órától a Tiszti Pavilon dísztermében Agócs Gergely és a Parapács zenekar produkcióját láthatják.

Vasárnap pedig 10.30 órától Paár Julianna Kerekerdő című gyerekkoncertjét élvezhetik majd az érdeklődők – az utóbbit a rendkívüli helyzet miatt online formában, a VMK és a Fonográf Fesztivál Facebook-oldalán. Majd 16 órától az Ötödik Évszak zenekar „élőben” játszik a Tiszti Pavilonban: melankolikus romantikával idéz meg egy olyan Budapestet, ahol egyszerre érződik a magyar népi hagyomány szellemisége és a párizsi szalonok világának hatása.

Záróakkordként 18 órától pedig Lakatos Róbert ugyancsak a TP impozáns termében zenészbarátaival, Stano Palúch-hal, Marcel Comendant-tal, Hanusz Zoltánnal és Rigó Jancsival lép színre. A szervezők védőmaszkok nélkül ezentúl sem engedhetik be a közönséget, de mindenkinek további tartalmas és élménydús órákat ígérnek.

Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.