2020. augusztus 11., 08:09

Népzenei mesterkurzus Várhosszúréten - KÉPEKKEL

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia a három éve indított népzeneoktatásba bekapcsolódó fiatalok számra népzenei mesterkurzust tartott Várhosszúréten, ahol magyarpalatkai és széki népzenét, illetve rábaközi cimbalomzenét tanulhattak az érdeklődők az elmúlt héten.

Népzenei Mesterkurzus
Galéria
+16 kép a galériában
Fotó: Farkas József

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia három éve indította el a magyar népzene rendszeres oktatását Szlovákia négy városában. Mára hat helyszínen ötven gyermek, fiatal tanul népzenét. Számukra rendszeresen tartanak népzenei mesterkurzusokat. Az idei első ilyenre Várhosszúréten került sor, hét szekcióban 36 ifjú zenész tanult magyarpalatkai és széki népzenét, illetve rábaközi cimbalomzenét.

A hegedűszekcióban Halmos Attila a haladó hegedűsöket oktatta magyarpalatkai zenére, Alt István a középhaladókat széki népzenére, Lakatos Róbert, aki egyben a tábor szakmai vezetője, pedig a kezdőkkel foglalkozott. Árendás Péter a haladó brácsásokat, Mester László pedig a kezdőket tanította, széki népzenét muzsikáltak. A bőgő szekciót Hanusz Zoltán, a cimbalmos szekciót pedig ifj. Gelencsér János és Kuti Sándor tanította.

Farkas József, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vezetője rámutat, az országban rajtuk kívül senki nem foglalkozik kimondottan rendszeres népzeneoktatással, s a tanárok szerint az elmúlt három évben hatalmas fejlődést sikerült elérni, aminek bizonyítékaként négy zenekar is alakult, Rozsnyón a Sajó Banda és a Kis Sajó Banda, Füleken a File Banda, Ipolyságon pedig a Sendergő Táncegyüttes mellet zenélő Húros Banda. A mesterkurzusok pedig nemcsak a zenetanulásra, hanem a találkozásra, a közösségépítésre is alkalmat adnak.

Három év alatt is lehet csodát csinálni

Halmos Attila zenepedagógus, a Tükrös zenekar prímása szerint az elmúlt három év, amióta a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia elindította a népzeneoktatást, megmutatta, hogy ilyen rövid idő alatt is lehet csodát csinálni, pedig ez hangszeren nagyon nehéz.

Látszik, elképesztő akarat van amögött, hogy legyen jó minőségű magyar népzene a Felvidéken. És most már van "

– hangsúlyozza.

Gyönyörű színfolt

A népzenei mesterkurzus számára a helyszínt a Gömöri Kézművesek Társulása biztosította, melynek elnöke, Nagy György úgy fogalmazott, tevékenységük egyik gyönyörű színfoltja ez a rendezvény, s nagyon jó érzéssel tölti el, amikor esténként együtt zenélnek, táncolnak és énekelnek az emberek, nemcsak a mesterkurzus résztvevői, hanem a helyiek is. Mint mondja, ilyenkor épül a közösség.

A fiatalokkal kell foglalkoznunk, úgymond pozitívan megfertőzni őket. A gyerekekre nagy hatással van, hogy 14-15 éves korukig mit kapnak a szüleiktől és a közösségüktől. Ha van megfelelő közösség, akkor a gyerek felnőve másként fog gondolkodni, átérzi a fontosságát, az erősségét a kultúránknak”

– mondja Nagy György. Hozzáteszi, ilyen szellemben szervezik a ma kezdődő kézműves gyerektáborukat is. Végezetül megjegyzi, a közeljövőben sem fognak unatkozni Várhosszúréten, augusztus 23-án egyházi kórustalálkozót rendeznek, kézműves foglalkozásokat tartanak iskolásoknak, illetve ősszel a kézműves felnőttképzések is folytatódnak.

Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.