2020. május 9., 10:55

75 gyertya a II. világháború áldozatainak emlékére

A füleki Bunker Team tagjai május 8-án zártkörű megemlékezést tartottak a Hősök terén. A II. világháború áldozatainak emlékére 75 darab gyertyát gyújtottak az elesett katonák emlékművénél, jelezve, hogy hetvenöt évvel ezelőtt ért véget Európában az emberiség történetének eddigi legnagyobb és a legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa.

Galéria
+5 kép a galériában

Mesiarik Marián, a csapat vezetője a ma7-nek elmondta: a megemlékezés ötlete a szlovák televízió egyik műsorából származik, ahol többször felhívták a figyelmet a „75 gyertya az elesett hősök emlékére” elnevezésű kezdeményezésre.

Eredetileg sokkal nagyobb volumenű rendezvényben gondolkodott a csapat. Tömegeket szerettünk volna megmozgatni és érdekes kísérőprogramokkal készülni, viszont a járvány miatt csak zártkörűen emlékezünk a tagokkal”

– nyilatkozta, hozzátéve: a háborúban elesett valamennyi áldozat emlékére gyúltak meg a gyertyák.

„Mint minden fegyveres konfliktus, ez is politikai okok miatt tört ki. A katonák nagy része nem akart a háborúban harcolni, nem önszántukból, hanem egy ideológiának eleget téve mentek a frontra. Sokan közülük a harctéren estek áldozatul. A civilek a városok bombázása, elfoglalása során, az elhurcolt zsidók és romák a koncentrációs táborokban lelték halálukat. Rájuk is emlékezünk”- fejtette ki.

haboru1.jpg

Elmondta továbbá, hogy a Bunker Team két éve alakult azzal a céllal, hogy a füleki II. világháborús óvóhelyeket feltérképezzék és dokumentálják, hogy megmaradjanak az utókornak, mivel a helyi eseményekről kevés történelmi adat állt rendelkezésre.

Azóta a füleki lakosok visszaemlékezéseiből dokumentumfilmet is készítettek, illetve tematikus bunkertúrát tartottak, melynek során bemutatták a II. világháború idejéből származó, füleki légoltalmi óvóhelyeket. A Bunker Team tagjai a rejtett bunkerekre az oral history interjúk során jutottak el.

„A II. világháború idején, 1938-tól, a Bécsi döntés kapcsán Fülek Magyarországhoz tartozott. A szovjet hadsereg 1944. december 30-án szabadította fel a várost, utána rövid időn belül Csehszlovákiához került.”

A felszabadításkor elesett katonákat a mai Hősök tere helyén lévő tömegsírba tették. A testeket később exhumálták, és egyes források szerint a zólyomi katonai temetőbe temették. Ezen a helyen áll ma az elesett katonák tiszteletére emelt II. világháborús szovjet emlékmű. Itt róttuk le tiszteletünket”

– nyilatkozta Marián.

haboru4.jpg

A megemlékezésre az esti órákban került sor. A csapat vezetője röviden emlékeztette a résztvevőket a véres történelmi eseményekre, majd a csapat tagjai meggyújtották a 75 gyertyát, és megkoszorúzták az emlékművet.

Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.