2018. április 8., 10:27

Lisztosztás rászorulóknak Gútán

GÚTA. 2017 decemberében jó magyar emberek, akik nevük elhallgatását kérték, felajánlottak a Köz-Ért csapatának jótékonysági célra 350 kg lisztet. Egyetlen kérésük volt csupán, hogy a liszt, a valóban nélkülözőkhez kerüljön.
201804081034140.liszt_guta_01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Nem könnyű kiválasztani a leginkább rászorulókat, szerencsére Jónás Erzsébet a városi hivatal szociális ügyekkel foglalkozó tisztviselője segítséget nyújtott a Köz-Ért csapatának, akik megegyeztek abban, hogy fejenként 10 kg lisztet osztanak ki, vagyis 35 családon és nyugdíjason segítenek.  

Gőgh Mihály önkormányzati képviselő vállalta a raktározást. Kulich Lászlóval a Szabadidőközpont igazgatójával a Köz-Ért megegyezett az osztás helyszínében. A csapat tagjai vállalták, hogy a nem mobilis emberekhez saját autóikkal viszik el a lisztet. Lassan minden kérdésre, minden feladatra megoldást talált a csapat.

A jótékonysági akció időpontja április eleje lett, mivel tavaszodik, újraéled a természet, vagyis ez egy új kezdet minden évben. Ehhez társul még a liszt szimbolikája, ami a kenyér alapja, a kenyérről pedig tudjuk, hogy alapélelmiszer minden kultúrában hosszú évszázadok óta.

A koordinátori feladatokat Kurucz Zsozsó József vállalta, ám az akcióban a Köz-Ért minden tagja kivette a részét. Igazi csapatmunka volt!

201804081034140.liszt_guta_01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.