2018. augusztus 23., 15:17

Több százra tehető a betöltetlen pedagógiai állások száma

Szlovákiában több százra tehető a betöltetlen pedagógiai állások száma. Az edujobs.sk portálon csütörtökön több mint 550 szabad pedagógiai pozíció volt meghirdetve, azaz összesen ennyi óvodai és alapiskolai tanítóra, középiskolai tanárra, illetve nevelőre, pedagógiai asszisztensre és művészeti alapiskolai tanárra van szükség.

tanitok.jpg
Fotó: archívum

A legtöbb szabad hely Pozsonyban van. A pedagógiai pozícióra meghirdetett álláslehetőségek fele a fővárost érinti. Ezt Marek Tettinger, Pozsony-Újváros szóvivője is megerősítette a szlovák sajtóirodának.

Nincs elég tanító az alapiskolák alsó tagozatán, ezért Pozsonyban rendkívüli rájuk a kereslet, de ugyanígy képzett, idegen nyelvet oktató tanárokra is szükség lenne, akiknek Pozsonyban sokkal jobb kereseti lehetőségeik is vannak” – közölte. Hozzátette: leggyakrabban a közvetlenül nyugdíj előtt álló tanárok jelentkeznek az üres pozíciókra, de a szükséges végzettség nélkül is több érdeklődő van.

Az alsó tagozaton meglévő pedagógushiányt Ján Papuga, a Riazanská utcai alapiskola és óvoda igazgatója is megerősítette. Szerinte a legnagyobb hiány az idegennyelv- fizika- és informatikatanárokból van. Papuga szerint viszont Pozsonyon kívül más a helyzet. „A pedagógiai állásokra nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Olyan esetek is vannak, hogy valaki az ország távolabbi részéről jelentkezik egy Pozsonyi állásra, de sokszor túl drágának bizonyul számára a főváros” – mondta Papuga.

Tettinger szerint a főváros másik nagy problémája, hogy nevelőkből is hiány van, de az iskolák más alkalmazottaira is szükség lenne, mint például takarítónőkre vagy szakácsnőkre, akik bárhol több pénzt tudnak keresni, mint iskolai alkalmazásban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.