2019. augusztus 9., 17:20

Kiutasították Svédországból az Iszlám Állam terroristájának áldozatát

Az ukrán származású, Irina Zamanova (39) még 2017-ben veszítette el egyik lábát egy stockholmi terrortámadásban, amit egy üzbég iszalmista bevándorló követett el. A terrortámadás végrehajtója, aki az Iszlám Állam harcosaként érkezett Svédországba és kamionnal hajtott a tömegbe, azóta börtönben ül, ám egykori áldozatát a svéd bíróság döntése alapján kiutasították az országból.

Irina-foto
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Privat

A Rakhmat Akilov által elkövetett merényletben 5-en vesztették életüket, és további tízen megsérültek. A merényletben lábát elveszítő nő eredetileg ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott a svéd államtól, amiért tanúskodott a támadó ellen a bírósági eljárás során.

Miután az engedélye lejárt, Zamanova, aki 14 éves lányával együtt érkezett Svédországba, állandó letelepedési engedélyt kérvényezett az államtól, a rendkívüli körülményekre hivatkozva.

Kérelmét először két svéd illetékes hivatal is elutasította, majd miután a nő ismét fellebbezett, ugyanezt tette a svéd legfelsőbb bíróság is.

Henrik Hoffmann, a nő ügyvédje azt nyilatkozta, hogy többek között azért is kérték a bíróságot, hogy vegye fontolóra Zamanova letelepedési kérelmét, mert a nő nem részesülhetne ugyanolyan jó egészségügyi ellátásban Ukrajnában, mint amilyet Svédországban kap.

Rakhmat Akilov
Rakhmat Akilov
Fotó:  The Local

Hoffmann hozzátette, a bíróság nyilvánvalóan nem tartja rendkívülinek Zamanova körülményeit. Elmondta: szomorú, hogy a svéd állam nem hajlandó gondoskodni egy nőről, aki önhibáján kívül került egy ilyen szörnyű helyzetbe.

A bíróság döntése értelmében a nőnek kiskorú lányával együtt az ítélet meghozatalától számított 4 héten belül el kell hagynia az országot.

A szerző a Pro Media alapítvány újságíróutánpótlás-képzésének gyakornoka.

Irina-foto
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.