2011. április 13., 21:28

Magyarországon kötelező lesz a pénzügyi ismeretek elsajátítása

BUDAPEST. Már zajlik a közoktatási törvény kodifikációja Magyarországon, de még vannak vitás kérdések, amelyekről jövő héten dönt a kormány – nyilatkozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Gloviczki Zoltán közölte: eldőlt, hogy a törvényjavaslat több ponton is változik az eredeti koncepcióhoz képest. Tájékoztatása szerint a tervezet azt tartalmazza, hogy minden hétéves gyerek megkezdheti majd az első osztályt, de fejlettségi szint szerint három különböző osztálytípusban: a sajátos nevelési igényűek gyógypedagógiai osztályban, a leszakadt, nem iskolaérett gyerekek kis létszámú osztályban, míg a többiek normál osztályban.

Lehetővé tennék azt is, hogy a szakemberek a leszakadt gyereket az első évfolyam megismétlésére kötelezzék. Lesznek alapismeretek, amelyekkel kiegészül az iskolai tananyag: kötelező lesz például alapvető pénzügyi ismereteket, az egészséges életmód kialakítását és a közúti közlekedés szabályait tanítani. A helyettes államtitkár kitért arra: változás az is, hogy mégis kötelező maradna a történelem és a matematika érettségi a szakközépiskolákban.
Az Index úgy tudja: több ponton enyhültek a készülő új közoktatási törvény szabályai, de számos kérdésben még nincs egyetértés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és Nemzetgazdasági Minisztérium között. Egy a hírportál birtokába került kormányzati előterjesztés szerint várhatóan április 20-án tárgyalja a kormány az átdolgozott, majdnem végleges koncepciót. A munkaanyagba már beépítették azt a mintegy 500 javaslatot és véleményt, amely a társadalmi egyeztetés során érkezett.

A dokumentum hároméves kortól kötelező óvodát, tizenhat éves korig tartó tankötelezettséget, szigorúbb fegyelmi eljárásokat, 50 órás közösségi szolgálatot, és nem hat, csak öt tantárgyból kötelező érettségit tartalmaz – olvasható az index.hu-n.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.