2011. május 31., 22:30

Különvonatok indulnak a csíksomlyói búcsúra

BUDAPEST. Két vonat indul Magyarországról a pünkösdi csíksomlyói búcsúra 1500 zarándokkal, a helyjegyek már elfogytak.

A Budapestről induló vonatot Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Tőkés László korábbi református püspök, az Európai Unió alelnöke áldja majd meg - közölte Mező Tibor, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője.

A vonatút, amelynek társszervezője az Indóház Vasúti Magazin, jövő pénteken indul, és pünkösdhétfőig tart. A Székely Gyors Budapestről, a Csíksomlyó Expressz Sopronból indul.  A búcsúra félmillió résztvevőt várnak.  Idén először jelmondata is lesz a vonatos zarándoklatnak, az "Egyek vagyunk" mottót kendőkre és transzparensekre is felírják.

Az utazási iroda ügyvezető igazgatója megjegyezte: a vonatokon annak a tájnak a népzenéjét játssza majd két zenekar, ahol éppen áthaladnak a szerelvények. Az egyik mozdonyra a magyar címeren kívül a tervek szerint Liszt Ferenc arcmását is elhelyezik, felhívva a figyelmet a zeneszerző születésének 200. évfordulójára. A Székely Gyors Felcsíkra, a Csíksomlyó Expressz Alcsíkra érkezik, ahol az utasokat családoknál vagy panziókban szállásolják el.

A pünkösd előtti szombaton tartandó csíksomlyói szentmise és az azt követő körmenet arra emlékezik, hogy János Zsigmond erdélyi fejedelem a székelyeket protestáns hitre akarta téríteni, de ez ellen a székelyek sikeresen összefogtak.
A Kis- és a Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben tartják meg a szentmisét, amelyen tavaly mintegy félmillióan vettek részt. Ezen a napon ellátogatnak majd Csíkszeredára.

Pünkösdvasárnap Gyimesbükkön előreláthatóan mintegy 50 ezer zarándok tekinti meg a történelmi Magyarország határvonalát, ahol az egykori legkeletibb magyar vasútállomás található, majd részt vesznek a kontumáci kápolnánál tartandó szentmisén. Ezen a napon népzenei koncertet is terveznek. A vonatok pünkösdhétfőn érkeznek vissza - közölte.

Mező Tibor kitért arra, hogy tavaly indult először két vonat Csíksomlyóra, 2008-ban és 2009-ben egy-egy szerelvényt indítottak. 2008 előtt 1944-ben járt utoljára a Székely Gyors Csíksomlyón - emlékeztetett.

 Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség idén is szervez zarándoklatot a csíksomlyói búcsúra. A fiatal kereszténydemokraták felkeresik Körösfő és Bánffyhunyad református templomait, Kolozsvár Mátyás-szoborcsoportját, és megtekintik a madéfalvi veszedelem emlékművét. Részt vesznek a magyarság legnagyobb szentmiséjén, és programjukban szerepel fakultatív misehallgatás is a csángó magyarok körében.

A Csíksomlyóra induló zarándokok egy kisebb csoportja május 3-án kelt útra Budapesten a Normafa közelében lévő Szent Anna rétről, ahol szentmisével búcsúztatták őket. Ehhez a csoporthoz Miskolcon és Máriapócson csatlakoztak zarándokok. A határon túl az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Gyulafehérvári Karitász, illetve a csíksomlyói ferences szerzetesek segítik őket.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.