2017. február 15., 18:57

Győrben találkoztak a magyarországi és a szlovákiai evangélikus egyház vezetői

GYÕR. A határon túli szolgálat, a nemzeti gyökerek ápolása, a hitoktatás és a lelkészképzés fontosságát hangsúlyozták a magyarországi és a szlovákiai evangélikus egyház püspökei szerdán győri találkozójukon.
201702151859060.000000000000000000001a_gancspeter.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a találkozó után elmondta, mindkét fél számára prioritásnak kell tekinteni, hogy a gyülekezetek többnyelvűek, Magyarországon a szlovák mellett német anyanyelvű gyülekezetek is léteznek. A legfontosabb, hogy a humánerőforrás-segítséget el kell fogadni egymástól - hangsúlyozta.

Felidézte: öt évvel ezelőtt Komáromban partnerszerződést írtak alá, amelynek egyik sarkalatos pontja az anyanyelvi szolgálatok biztosítása volt a két országban. Példaként hozta fel, hogy az együttműködés keretében a szlovákiai Gömörben már magyar nyelvű szolgálat is van, de szlovák anyanyelvű lelkészek is érkeznek Magyarországra, akik néhány héten vagy hónapon keresztül "próbálják elevenen tartani a szlovák hagyományokat".

Az elnök-püspök a hitoktatást és a lelkészképzést jelölte meg az együttműködés következő prioritásának. A hitoktatást érintően azt mondta, hogy Magyarországon elfogadottabb a szlovák anyanyelvű tankönyvek használata, de a szlovák rendelkezések ennél szigorúbbak. Fontosnak nevezte, hogy a következő nemzedék is az anyanyelvén tanuljon meg imádkozni és a hitét gyakorolni.

A lelkészképzésről szólva megjegyezte, hogy a két ország kölcsönösen biztosít egymás hallgatóinak ösztöndíjakat, mert az a cél, hogy minél több olyan lelkész legyen, aki mindkét nyelven tud szolgálni.

"A közös munkában a lelkület számít, hogy érezzük a közös múltat, a közös jelent, és építsük a közös jövőt, ami összeköt minket" - hangoztatta Gáncs Péter.

Miloš Klátik, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház vezető püspöke eredményesnek értékelte a találkozót, és arról beszélt, hogy az egyház nyitott a további területeken való együttműködésre.

A püspök mérföldkőnek tekinti a tavaly júniusban Békéscsabán megrendezett nemzetközi szlovák evangélikus találkozót, amelyen a világ minden részéről mintegy ötezer szlovák vett részt.

A jövőt érintő kérdésekről szólva elmondta, hogy sikerült megállapodni különböző emlékhelyek és sírhelyek ápolásáról, amiben a két ország egyháza segíti egymást.

A reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán kiemelte, hogy a szlovákiai evangélikus egyház az egyház részének tartja a magyar anyanyelvű evangélikusokat, így az ő bevonásukkal is rendeznek megemlékezéseket, amelyeken az igehirdetéseket és a különböző liturgikus részeket magyarra fordítják, illetve magyar énekek hangzanak el.
 

201702151859060.000000000000000000001a_gancspeter.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.