2011. június 3., 22:45

Duray Miklós: felejteni nem szabad, de megbocsátani tudni kell!

DEBRECEN. Duray Miklós szerint felejteni nem szabad, de megbocsátani tudni kell. A felvidéki magyar politikus ezt pénteken mondta Debrecenben, a Magyar fájdalom szobránál tartott trianoni megemlékezésen, ahová fáklyás felvonulással érkeztek a résztvevők.

Duray Miklós beszédében sajnálatosnak, sőt tragikusnak nevezte, hogy három emberöltő során sem találtunk az I. világháború után kialakult helyzetre semmilyen gyógyírt, semmilyen megoldást.  "A fennálló helyzet inkább egy fegyverszüneti állapotra hasonlít, mintsem megbékélésre - mondta a politikus, aki szerint "a 2011 áprilisában elfogadott alaptörvény sem tette tisztábbá a nemzetünkről alkotott képet, a nemzetfogalmat".

Duray szerint ugyanis "keveredik benne a politikai, jogi, kulturális és az etnikai szemlélet. Nem merünk szembe nézni azzal a ténnyel, hogy Trianon óta folyamatosan átalakulóban van a nemzetszerkezetünk".  MTIA másik kimondatlan kérdés, hogy "szomszédos államai Magyarországnak vannak, a magyar nemzetnek pedig szomszédnemzetei" - fűzte hozzá megjegyezve: "amíg ez a két sarkalatos kérdés számunkra sem lesz tisztázott, addig a szétszakított nemzet helyzetének rendezéséhez sem lehet következetesen hozzálátni".

A szlovákiai magyar politikus kifejtette: öt generáció óta kitérünk a ránk nehezedő feladatok megoldása elől, pedig, ha akkoron tisztáztuk és beismertük volna, hogy "a magyar középkor óta megváltozott és hogyan változott meg a magyarság állapota, lehet, hogy június negyedikét nem gyászos emlékű napként emlegetnénk, hanem a megbékélés napjaként, ami okán ez a nap valóban a nemzeti összetartozást jelképezné".  Egy ilyen állapotot lenne érdemes a harangok megkondításával ünnepelni - zárta beszédét Duray Miklós.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.