2020. december 24., 12:04

Csókay András: A szenvedést átélve lehet megtapasztalni az igazi örömöt

Csókay András orvost, idegsebészt aligha kell bemutatni olvasóinknak. A korábban is igen aktív közéleti szerepet vállaló szakorvost egy egész ország ismerte meg tavaly a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó magyar orvoscsoport egyik vezetőjeként. A köztudottan istenhívő professzort karácsonyi interjúnkban a hitről, a szenvedésről, a megváltásról és a reményről kérdeztük.

Csókay
Csókay András idegsebész
Fotó: Koczó Alexandra

Sablontéma, mégis így az év végén megkerülhetetlen. Hogyan alakult önnek a 2020-as esztendő?

Megrázó volt, különösen az első időszak. A bezártság miatt is nagyon sokat voltam együtt idős édesanyámmal. Kilencvenhárom éves, ennek megfelelő fizikai és szellemi állapotban. Egészen megrázó volt azzal szembesülni, mit is jelent valójában a lassú elmúlás, ami bármelyikünket utolérhet.

Nem mindegyikünknek lesz akkora szerencséje, hogy hirtelen megy el. A kisfiam halála hét éve volt az idén, megtanított arra, hogy a hirtelen, tragikus halált elfogadjam.

Nagyon sok orvosi élményem is van ezzel kapcsolatban. A Jóisten segítségével el tudom fogadni ezeket a tragédiákat, tudom, miként kell Jézust segítségül hívni. Erre a másikra, a lassú szenvedéses elmúlásra csak most döbbentem rá, mit jelent. Az első hónapokban ijesztő volt számomra, de aztán ahogy a korábbi tragikus tapasztalásokat, ezt is feldolgoztam. Látom, hogy ennek is megvan a maga kegyelmi forrása, értelme.

Úgymint?

Nagy tanítás ez az unokáknak és nekünk is. Tényleg igaz, hogy porból lettünk és porrá válunk, még ha ez nem is mindig hirtelen történik, hanem több éven át tart. Hiszem, hogy ennek is megvan az értelme, hiszen, ha Isten megengedi, hogy legyen, akkor nem kell ebben kételkedni. Más kérdés, hogy nem értjük, mindez miért történik így. Ezt rá kell bízni a Jóistenre. Rohanós életet éltem, rengeteg munkám volt.

A karantén most beszorított a munkahely és az otthoni négy fal közé, többet lehetek édesanyámmal. Fájdalmas megtapasztalás volt, de tanulságos.

A járványidőszakból is tanulhatunk valamit?

Az idén éppen az a másik tapasztalás, milyen fontos, hogy felismerjük ennek a szörnyű, depresszióval és félelemmel teli időszaknak a maga előnyeit. Pont így, karácsony előtt módunkban áll kicsit csendben maradni, ki kell használnunk ezt az időt. Először kicsit fájdalmas lesz, jönnek a butábbnál butább gondolatok, de ha kitartunk ebben a csendben és kiüresedésben, ne csodálkozzunk, ha egy jóval erősebb, mélyebb istentapasztalást, így mélyebb örömöt élünk át, mint a korábbi rohanós karácsonyok idején.

Ha már a karácsonynál tartunk, gyermekkorában is ennyire mélyen élte meg az ünnepeket?

Teljesen tradicionális karácsonyaink voltak. Vártam én is a csengettyűszót, az ajándékokat. Az idén is fogom, együtt az unokákkal.

Épp a napokban beszélgettünk erről Beer Miklós püspök atyával. Arra jutottunk, hogy mi, felnőttek is várhatjuk nyugodtan a Jézuskát. Ő hozza az ajándékot, valóban, hiszen bennünk él. Az Evangéliumban is az áll: „Én bennetek vagyok, ti meg énbennem.” A bennünk élő Jézusból árad karácsonykor is a szeretet, ha tudunk róla, ha nem. Így hát nyugodtan mondjuk azt a gyermekeinknek, a Jézuska hozza az ajándékot. Tényleg az hozza! Rajtunk keresztül! Ebből is látszik, hogy a Bibliának minden szava igaz.

Például a hat nap alatt teremtett világé?

Milyen érdekes, hogy éppen ezt kérdezi. Emlékszem, egyszer odajött hozzám egy néni az előadásom után. Nekem szegezte a kérdést, hogy hihetem el, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, hiszen minden tudományág megcáfolta ezt. Bizonyították, hogy évmilliárdok kellettek hozzá. Őszintén szólva, akkor nem találtam meg a jó választ, kicsit beégtem, mondjuk ki! (nevet) Időközben megtaláltam a jó választ.

Azt sehol nem írja le a Biblia, hogy a Jóisten hat egymást követő napon teremtette a világot, azt írja, Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken megpihent.

Ez így igaz, mert a napok között eltelhettek évmilliárdok.

Fontos az, hogy megmagyarázzuk ezeket a dolgokat, igazoljuk a Biblia állításait?

Azért fontos, mert rengeteg okos ember van, aki ellenségesen áll a hithez. Nem a szeretet irányából nézi az Evangéliumot, állandóan fogást keres rajta. Az ember óhatatlanul vitába keveredik ilyenekkel, kell, hogy legyen egy-egy jól működő érve. Ha meggyőzni nem is tudja a másikat, felnőtt embereket szerintem egyébként sem lehet meggyőzni, de ha elgondolkodtatja, már az is elég. 

Ahogy beszélgetünk, úgy érzem, önnél hitéleti szempontból is megvan a karantén jelentősége.

Igen, feltétlenül. Minden átélt szenvedéssel növekszik az ember hite, ha kitartóan hisz abban, hogy a Jóisten sokkal jobban szereti őt, mint ő saját magát. Érdekes módon a szenvedéseken keresztül, ezeket átélve lehet igazán megtapasztalni az örömöt. Nagy misztérium ez, de így van!

Bizonyára sokszor megkapta az idén a kérdést, miért engedi mindezt a Jóisten.

Hát hogyne! Hívő emberként erre is van néhány válasz a tarsolyomban.

Isten soha nem akarja a szenvedést, azt az emberek okozzák maguknak. Kollektív dolog ez, az ártatlan gyermekek is viselik a bűnök nyomorát.

A Jóisten kárpótol majd mindenkit, de hogy miként, azt pontosan csak a mennyben tudjuk meg. Valószínűleg nem földi módon, hiszen amit mi, emberek egyszer elrontottunk, nem adja újra a kezünkbe, hogy még inkább elrontsuk. Inkább rajtunk keresztül próbálja meg kijavítani.

Lehetne egy kicsit konkrétabb?

Persze, vegyük például az abortuszokat. Napi 100-120 ezer abortuszt hajtanak végre világszerte, Európában körülbelül négyezret, Magyarországon nagyjából hetvenet. Mi lett volna, ha az abortuszok költségét víruskutatásra, vakcinafejlesztésre fordítjuk? Nem itt tartanánk. Ebből a perspektívából kell rákérdeznünk arra, hogyan engedheti meg mindezt a Jóisten. Ahhoz, hogy a mindenhatóságát kifejtse, idő kell. A bolygón élő 7-8 milliárd ember áll egy sakktáblán, a Jóisten az alapvető játékszabályokat lefektette, de az a baj, hogy számtalan „figura” saját elgondolása szerint ugrál.

Ebben a pokoli zűrzavarban kell a Jóistennek rendet teremtenie. Ehhez idő kell, és ez áldozatokkal jár!

Ami az utolsó vacsora termében lezajlott a feltámadás után, elég biztató. Velünk ugyanez fog megtörténni, ha jók vagyunk. Testben frissen, üdén fogunk feltámadni, ahogy Isten eredetileg elképzelt minket. Testünk „visszavág” a sok gyötrelemért, amit itt a földön elszenvedett.

Csókay doktor adventi tanúságtétele Komáromban
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Ha már a vakcina szóba került, orvosként és hívő emberként miként éli meg a körülöttünk tapasztalható tudományszkepticizmust?

Mindez számomra a gőg határtalanságát, az Istenbe vetett bizalom hiányát mutatja. Egészen elképesztő, amint sokan odáig merészkednek, hogy mindenféle szakértelem nélkül, médiahírekre támaszkodva mondjanak ítéletet. A baj az, hogy ezzel mind a saját, mind a családjuk életét veszélybe sodorják. Száz évvel ezelőtt valahogy nem volt ennyire ostoba az emberiség, bár a két világháború persze nem ezt mutatja.

Én értem, hogy ebben az információdömpingben nagy a csábítás, hogy mindenféle hülyeséget elhiggyünk, ne hallgassunk a szakértőkre, összeesküvés-elméletekkel vegyük körbe magunkat.

Összeesküvések persze vannak, mindig is voltak. De azért lássuk be, nem lehet mindenki gonosz! Nagy bátorság és nagy ostobaság kell ahhoz, hogy egészségügyi kérdésekben ilyen öntörvényű döntéseket hozzon valaki.

Az előbb a meggyőzés és az érvek erejéről beszélt. A védőoltások kapcsán is alkalmazható a fenti gondolatsor?

Ugyanígy, igen. Vagy ott van a „hogy engedheti ezt a Jóisten?” típusú kérdés, amiről az imént beszéltünk. Ez a legbutább kérdés szerintem. Isten soha nem akar rosszat, de még neki is időbe telik, hogy ezt a mérhetetlenül sok rosszat, amit az emberiség elkövet, a tudomány, a szeretet, vagy más emberek által kijavítsa. Ezt is ki fogja javítani hamarosan.

Gyakran megtalálják járványtagadó elméletekkel? Akár ismerősök, akár idegenek?

Hogyne, csak sajnos nekem nem ez a szakmám. Nem vagyok járványügyi szakember, idegsebészként a virológia és infektológia rejtelmeiről keveset tudok, ahogy minden, a téma szempontjából laikus orvos. Butaság lenne erről önálló véleményt formálnom, pláne terjesztenem – és ez most tulajdonképpen bármelyik orvosra igaz – azokkal a tapasztalt kollégákkal szemben, akiknek valóban releváns tudása van a témában. 

Bízom benne, hogy a kormány jót akar, és bízom azokban a kiváló szakemberekben is, akik a járvány megfékezésén dolgoznak.

Egészen megdöbbentő a hozzáállása. Több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, elismert szakorvosként azt mondja, járványügyi kérdésekben inkább nem mondana véleményt. Mások meg biológiai érettségi nélkül megteszik.

Igen, ez sajnos igaz. (nevet) Nézze, az információkat szűrni kell. Én próbálok arra is figyelni, hogy morálisan hogy áll az a tudós, szakember, aki megnyilvánul a kérdésben. Jó jel, ha alázatról, szerénységről, istenhitről tesz tanúságot. Az igazi, nagy tudósok éppen csak benéznek a kulcslyukon, látják és értik, hogy milyen keveset tudnak.

A tudós ott kezdődik, hogy rájön arra, mennyi mindent nem tud még. Ez az első lépcsőfok a magas tudás felé, belátni a magas nem tudást.

Belátni, hogy hiába áldoztam negyven évet a kutatásra, mennyire keveset tudok még mindig. Itt kezdődik a tudomány.

Nagyon keveset beszélünk arról, mintha próbálnánk elodázni a kérdést, hogy mi legyen azokkal, akik teljesen elutasítják a vakcinát. Akik ártanak ezzel maguknak és a közjónak is. Ez nem csak járványügyi, de bioetikai, filozófiai, sőt hitéleti szempontból is releváns kérdés.

Az akolba minden eltévedt bárányt érdemes visszaterelni.

Lehet valakinek rossz tapasztalata az oltásokkal. Kétségtelen, vannak oltási szövődmények, de biztos vagyok benne, hogy az orvostudomány toronymagasan legfontosabb találmánya mind a mai napig a védőoltás. Nem arról beszélünk, hogy százezrek menekülnek meg, hanem tízmilliók, százmilliók olyan szörnyű betegségektől, mint a lepra, a kolera vagy a himlő.

Nagyon nagy butaság elutasítani az oltásokat. Más kérdés, ha konkrét esetről beszélünk.

Az egyéni elképzeléseket, döntéshozatalt tiszteletben kell tartanunk, de azért lássuk be, nem jó, ha az ember a szakmával ellenkezve megy. Hihetetlenül ostoba dolog ez a vírustagadás is. Az biztos, hogy ebben a médiának óriási szerepe van, egy része fölösleges pánikot keltett, s ez sajnos megrettentette az embereket.

Mit gondol, erősebben jövünk ki a másik oldalon? Mi lesz velünk a járvány után?

Azért az hatalmas öröm lesz, ha a vakcinák tényleg beérnek, bejönnek, s az emberek újra maszk nélkül beszélgethetnek, elindul a közösségi élet. Úgy képzelem, hasonló érzés lesz, mint amikor véget ért a világháború. A párhuzam persze sántít, szerencsére messze nincs annyi áldozat, de egy kicsit megízleltük, milyen az, amikor az egész emberiség kerül veszélybe. Ha ebből felállunk, szerintem nagy öröm és eufória várható, csak ne felejtsük el majd megköszönni a Jóistennek. Ő állandóan küldi a tudósoknak a sugallatot.

Még azoknak is, akik nem hisznek benne?

Hát persze! Minden onnan jön! Attól, hogy valaki nem hiszi az Úr Jézust, őbenne ugyanúgy él. A tudomány is a teremtett világ része, a tudomány is Istentől van. Nem az ember találta ki a C-vitamint! Az megvolt, Szentgyörgyi professzor úr felismerte és közreadta. Valahogy így kell ezt elképzelni szerintem.

Doktor úr, beszéljünk a bangladesi kislányokról is. Hogy vannak most? Várható a teljes felépülésük?

Október végén volt az utolsó műtétjük, kint, Bangladesben csináltuk meg. Az idegsebészeti részt én, a plasztikai részt Pataki Gergely, az aneszteziológiai feladatokat pedig Csapody Marcell kollégám irányította. Végre mindkét kislánynak be van fedve a koponyája. Nehéz, kemény műtétek voltak, féltünk a szövődményektől, a bevérzéstől. Egyikük, ez talán köztudott, a szétválasztás után három hónappal már nagyon jól volt, ezt az utolsó műtétet is remekül bírta. A másik kislánynál sajnos akadtak problémák. Ezt nem lehet eltagadni. A nagy műtét után harminchárom nappal bevérzett a gyermek agya, ez nem sebészi szövődmény ugyan, de nagyon hátravetette a gyógyulást. Hogy teljesen felépül-e, azt ma nem tudom önnek megmondani. Állapota egyértelműen javul, fejlődik, de hogy hova futja ki magát, lesz-e belőle önellátó ember, ezt most még nem tudni. Nagyon bízunk a rehabilitációs munkában és az agy regenerálódó képességében. Április, május magasságában mosolyodott el először. Ennek nagyon örültünk, mert a mosoly már jó jel.

Megjelent a Magyar7 2020/52. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.