2021. március 2., 19:35

Kiemelt programok Esterházy János születésének 120. évfordulója kapcsán

2021 márciusban emlékezünk Esterházy János, Közép-Európa vértanúja születésének 120. és mártírhalálának 64. évfordulójára. Ebből az alkalomból egyházi és világi intézmények, illetve civil szervezetek Esterházy Emlékévet hirdettek a mártírpolitikus életművének népszerűsítése céljából. Az évforduló alkalmából mind a 4 visegrádi országban tartanak szentmiséket és koszorúzással egybekötött megemlékezéseket a magyar-lengyel származású mártír politikus Esterházy János tiszteletére, kinek boldoggá avatási eljárása 2019. március 25-én kezdődött meg a krakkói főegyházmegyében.

Esterházy János

Gróf Esterházy János a XX. század minden bizonnyal egyik legjelentősebb magyar vértanú államférfija.

Életpályája és lelki hagyatéka, legalább öt nép történelmét érinti, ezek a magyarok, szlovákok, lengyelek, csehek és zsidók.

Fiatalon már a Népszövetségi Liga kisebbségi konferenciáján szónokolt kifogástalan francia nyelven, ugyanakkor a Szlovákiában élő magyarság politikai vezetőjeként a legeldugottabb helyeken is felkereste a rábízottakat.

Tényleges tagja volt a prágai és a pozsonyi parlamentnek, jelképesen pedig a budapestinek is. Hamis vádakkal négy országban volt letartóztatva és bebörtönözve.

Ő volt az, aki a pozsonyi parlamentben,

1942-ben egyetlenként nem szavazta meg a zsidó lakosság deportálásának törvényét, akit a nyilas hatalom és a Gestapo egyszerre üldözött, akit elhurcolt, majd a gulagba küldött az NKVD, akit szülőföldjén távollétében halálra, majd kegyelemből életfogytiglani börtönre ítéltek, és aki tizenkét éven át Csehszlovákiában, súlyos betegen, népéért és ellenségeiért egyaránt imádkozva járta börtönkálváriáját.

Minderre Krisztus követéséből, a keresztény és az egyetemes emberi értékekkel való teljes azonosulásból és mély hitéből tudott elegendő erőt meríteni

- magyarázza Molnár Imre történész.

Esterházy Jánost a legtömörebben Jézus tanítványaként lehet jellemezni.

Ő a huszadik század két világháborúját megélve népét szolgáló, választott politikusként hirdette, és tetteiben is megélte az Evangéliumot.

Nem kétséges, hogy ott a helye a boldoggá avatásra várók sorában, mivel példája és áldozatvállalása Isten akaratából is megtörtént valóságként élhet bennünk tovább

-fejti ki Pawel Cebula OFM Conv., aki Esterházy János boldoggá avatási eljárásának posztulátora.

Ha minél többen lesznek olyan magyarok, lengyelek, szlovákok és csehek, akiknek Esterházy példája befogadása nyomán jobbá, értékesebbé válik az élete, az nemcsak elmélyíti bennünk az Istenünkhöz és hazánkhoz való hűséget, hanem összetartozásunkat is megerősíti úgy, mintha Esterházy János ma is itt lenne közöttünk, és maga biztatna erre bennünket.

Kevés politikus akad a huszadik században, aki hozzá hasonlóan a végletekig le tudott mondani saját érdekeiről, és a másodrangú állampolgárokká degradáltak ügyét védve tudott együtt érezni a megalázottakkal és üldözöttekkel, a háborútól, kiszolgáltatottságtól, kisemmizéstől szenvedő embertársaival: magyarokkal, lengyelekkel, zsidókkal, szlovákokkal.

Rendszeres gyűjtéseket szervezett a rászorulók részére, százakat mentett meg az elhurcolás elől, miközben szinte folyamatosan kockára tette saját életét. Lengyelország lerohanásakor azonnal a menekültek segítségére sietett. A reá váró veszélyek elől többször is elmenekülhetett volna,

de ezt soha nem tette, mert oly hűséges volt hivatásához, népéhez és szülőföldjéhez, mint kínszenvedése idején Jézus az Atyához.

Esterházy János születésének 2021-ben sorra kerülő 120. évfordulója kapcsán az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont a Pázmaneum Társulással és a Felvidéki Mária Mirjam Rádióval közösen Esterházy Emlékévet hirdetett. Az Emlékév célja, hogy a 2019-ben, Krakkóban megkezdődött és jelenleg is folyamatban lévő boldoggá avatási eljárást a most megnyíló emlékév eseményeivel és imáival lelkiekben is támogassa és erősítse.

A szervezők ehhez kérik az egyházi és világi közösségek és intézmények, civil szervezetek és egyéb társulások csatlakozását. Az Esterházy Emlékévhez saját, Isten szolgája Esterházy János életét, mártíriumát felidéző események megrendezésével, vagy az Emlékévet meghirdetők által szervezett és kiajánlott programok átvételével lehet csatlakozni.

Esterházy János 120. születésnapjához kapcsolódó kiemelt programok és Szentmisék Esterházy János boldoggá avatásának és a visegrádi népek megbékülésének szándékára:
2021.03.03. 17.00 óra   Szentmise, online, celebrál: Pawel Cebula OFM Conv.
(Eger, Minorita templom, közvetítés: Szent István Rádió és TV)
2021.03.07. 9.30 óra     Szentmise, online, celebrál: Balga Zoltán plébános
(Prága, Szent Henrik templom, közvetítés: 
https://www.facebook.com/Pragai-Magyar-Katolikus-Plebania
2021.03.14. 08.05 óra   Magyar szentmise, online, celebrál: Molnár Tamás, káplán
(Pozsony, közvetítés: Pátria Rádió)
09.00 óra Szentmise a Ferencesek templomában
(Budapest, Ferenciek tere, majd koszorúzás a Szép utca. 3. szám alatti Esterházy emléktáblánál. Szervező: Rákóczi Szövetség).
9.30 óra    Koszorúzás a kassai Csáky-Dessewffy palota udvarán álló Esterházy emlékműnél. (Kassa, Szervező: Kassai Polgári Klub)
11.00 óra Szentmise a plébániatemplomban, celebrál: Nagy András, Udvard.
13.15 óra  Püspöki szentmise a boldog Wladyslaw z Gielnowa templomban Varsóban, celebrál: Mons. Michał Janocha püspök (Ursynów,, ul. Przy Bażantarni 3).

A szentmise után koszorúzás a templom előtti Esterházy emlékműnél a jelenlévő egyházi és állami vezetők részvételével. Beszédet mond: Dr Jarosław Szarek, a Nemzeti Emlékezet Intézet igazgatója.
15.00 óra  Esterházy János születésének 120-ik évfordulójára emelt emlékoszlop ünnepélyes leleplezése (Udvard, templompark, Rendező: Csemadok).
15.00 óra  „Esterházy János visegrádi küldetése - 4 nemzet 1 LÉLEKBEN”: 120 perces közép-európai imaóra Esterházy János születésének 120. évfordulóján az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolnában. Program: Szentmise és az irgalmasság rózsafüzér ima, 16.00 óra Körkapcsolás a visegrádi országok legfontosabb Esterházy János életével kapcsolatos helyszíneire (Nyitraújlak, Krakkó, Kassa, Prága, Érsekújvár, Budapest, Mírov, Alsóbodok): https://www.facebook.com/ejzarandokkozpont
17.30 óra  Ünnepi szentmise a Jezsuiták templomában, online, celebrál: Sajgó Szabolcs SJ, (Budapest, Mária u. 25.): https://Jezusszive.jezsuita.hu

További programok: http://esterhazyjanos.eu/emlekev/.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.