2021. október 21., 16:26

Új mentorprogram indult felvidéki vállalkozók részére - VIDEÓVAL

Elindult a Felvidéki mentorprogram. A Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Design Terminal együttműködésével megvalósuló program megnyitóján mondott köszöntőt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Felvidéki Mentorprogram
Fotó: Czanik István

Potápi Árpád János kiemelte, hogy

2015-től fontos része a nemzetpolitikának a gazdaságfejlesztés is, a szülőföldön való boldogulás. A program célja a vállalkozók összekötése a terv pedig, hogy a programot az egész Kárpát-medencére kiterjesszék.
Videó: Ma7
Szerbia, Románia és Horvátország után az említett fúzió Felvidéken is elindítja a helyi vállalkozások fejlesztését elősegítő, illetve a vállalkozók kapcsolati tőkéjének bővítését célzó Mentorprogram. A program további céljai, hogy segítsék a határon túli magyar vállalkozók helyben maradását, erősítsék a vállalkozókedvet és szakmai támogatást nyújtsanak a résztvevőknek.

A programra olyan tapasztalt vállalkozók jelentkezését is várták, akik mentorként szívesen segítenék tudásukkal vállalkozótársaikat, illetve olyan vállalkozók jelentkezését, akik mentoráltként vennének részt a programban.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke elmondta,

az érdeklődés nagy volt és örülnek, hogy igény van erre a fajta munkára.

Beszédében megemlítette, hogy megtiszteltetésnek veszik, hogy a Magyar Kormánnyal együttműködve segíthetik a helyi vállalkozásokat és izgatottan várják a kihívásokat.

Videó: Ma7

A mentor és mentorált párosok között szakmai találkozók segítik a közös munkát konkrét szakterületi kérdések mentén. Tematikus előadások, képzések is várják a résztvevőket, akik egymást is segítik majd vállalkozásfejlesztési témákban, csoportosan és egyénileg, konkrét kihívások és egyedi igények alapján. A szakmai programok mellett közösségépítő eseményeken erősítik a közös munka hatékonyságát.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is örömét és háláját fejezte ki a Magyar Kormány felé.

Fontosnak tartja, hogy a vállalkozások közti együttműködés gyümölcsöző legyen. Hozzátette, a Szövetség is támogatni fogja a szlovákiai magyar vállalkozásokat, amennyire csak tudja.

Videó: ma7

 

Jónás László, a Design Terminal igazgatója koordinálja a kezdetektől a mentorprogramokat a különböző országokban.

Elmondása szerint a Kárpát-medencében rengeteg kiaknázatlan lehetőség van, és eljött az idő arra, hogy a magyar vállalkozók összekapcsoljanak. 

Videó: Ma7

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék